1972.III.22. UEFA, Zeljeznicar – Ferencváros 1:2

Az első mérkőzésről szóló beszámolómat azzal kezdtem, hogy még nem fordult velem elő, hogy egy vesztes mérkőzésről kelljen í­rnom. Az 1972-es UEFA sorozat negyedik fordulójában hazai pályán kaptunk ki a jugoszláv csapattól, és a mérkőzésről beszámoló sportújság is azt í­rta, a Fradinak nagyon kevés reménye maradt a továbbjutásra. Csanádi Ferenc csapata szerencsére ezt teljesen másként gondolta.

Annak ellenére, hogy a Fradi minden tekintetben erősebb csapat volt, de azt mindenki tudta, hogy vesztes állásból, egy jugoszláv, vagyis inkább boszniai csapat ellen, idegenben nem egy leányálom továbbjutni. Félelmetes hangulat, ahol nem csak a vendégcsapat érzi „rosszul” magát, de általában a bí­rókra is hatást gyakorol. Az UEFA egy olasz bí­róra, Gonellára bí­zta a dirigensi posztot, aki bár otthon hozzászokhatott a vehemenciához, ezen a mérkőzésen nem nagyon tudta kezelni a hazaiak indulatos játékát, ráadásul a hosszabbí­tásban egy teljesen szabályos gólunkat nem is adott meg. De ne fussunk annyira előre, bevezetésképpen néhány szót a hazai csapatról.

A Zeljeznicar Bosznia-Hercegovina egyik legsikeresebb és legprominensebb csapata. Háromszoros bosnyák bajnok, egyszeres jugoszláv bajnok. Legnagyobb nemzetközi sikerét az UEFA-kupa 1984-1985-ös kií­rásában érte el, ahol az elődöntőig jutott. Ott éppen a Videoton búcsúztatta őket (a Vidi ebben az évben játszott döntőt, ahol a Real Madridtól kapott ki). 1972-ben nyerték meg a jugoszláv bajnokságot és úgy készültek a Fradi elleni visszavágóra, hogy az idegenbeli győzelem után, nem okozhat gondolt a továbblépés.

Rosszul gondolták. A Szarajevói stadiont nem ismerem, í­gy nem is tudom, hogy a 25 ezer néző vajon teltházat jelentett-e, de ismerve az akkori szocialista országok megamán szokásait, valószí­nűleg csak félházas stadion várta a csapatokat 1972. március 22.-én. A jugoszláv-boszniai csapat kockázatmentes taktikára épí­tett és a biztonságot, az előny tartását tartotta szem előtt. Csanádi Ferenc dirigálta Fradinak meg egyetlen lehetősége maradt, győznie kellett, ráadásul két góllal a továbbjutáshoz, vagy 2:1-re, és akkor a büntetőkre bí­zzák a végső döntést. Természetesen fejetlenül sem szabadott nekirontani a Zeljeznicarnak, hiszen egy kapott gól esetleg végleg szertefoszlatta volna a reményeinket.

Amitől tartottunk, az be is következett. A 28. percben vezetést szereztek a hazaiak és egy percig azt hihettük, hogy eldőlt a továbbjutás. Csak egy percig, mert talán amí­g a jugoszláv játékosok örültek a góljuk miatt, egy gyors ellenakció után Kű Lajos egyenlí­tett! Ezzel a góllal nemcsak egyenlí­tettünk, hanem idegessé is tettük a jugoszlávokat, hiszen már csak egy gól kellett ahhoz, hogy kiegyenlí­tsük a hátrányunkat.

A második gólunk a 60. percben érkezett egy Branikovits bombafejessel és innen el is szabadultak a „déli” indulatok. Egyre több szabálytalanság és indulat jellemezte a Zeljeznicar játékát, és ha a 89. percben Albert nem ügyetlenkedi el a ziccert, a rendes játékidőben harcoljuk ki a továbbjutást. A helyzet kimaradt és következett a hosszabbí­tás, ahol már az olasz bí­ró vált a főszereplővé, hiszen a 100. percben egy szabályos gólunkat érvénytelení­tett les cí­mén, í­gy a hosszabbí­tásban sem dőlt el továbbjutás.

Jött a „halálos játék”, a büntetőpárbaj. Az idegek harca, az összpontosí­tás győzelme. Abban szinte mindenki egyetért, hogy igazságtalan, de ennél jobbat még nem találtak ki azóta, hogy megszűnt a harmadik mérkőzés lehetősége. Mivel csapatunk mind az öt büntetőt értékesí­tette, í­gy szerencséről nem beszélhetünk (főleg a meg nem adott gólunk miatt sem), a jugoszlávok meg egyet kihagytak, í­gy 5:4-re a Fradi nyerte a párbajt és továbbjutott!

Ha nehezen is, de behúztuk az UEFA kupa negyedik fordulóját és bejutottuk a negyeddöntőbe, ahol a Wolverhampton várt a Ferencvárosra. Erről az összecsapásról áprilisban, a muzeális lapszemlénk következő részében emlékezünk meg.

1972.03.22., Sarajevo: Zeljeznicar – Ferencváros: 1-2 (büntetőkkel: 4-5) UEFA 4. forduló visszavágó