SIMI
Egykori játékostársam és barátom, Simon Tibor személyében olyan egyéniséget vesztettünk el az a tragikus áprilisi napon, aki nagyon sokat tett a kilencvenes évek sikeres Ferencvárosért és a magyar futballért. És még sokkal többet tehetett volna a jövő labdarúgásának felemelkedéséért…
Simi karizmatikus figura volt. Fanatizmusával összetartotta a csapatot, ha kellett, vért izzadt a sikerért, és ha a helyzet úgy diktálta, jó értelemben vett védelmet nyújtott nekünk, a társainak, a pályán.
Felkarolta a csapat fiatal játékosait, mindent megtett azért, hogy beleverje a fejükbe, mit jelent a szó, „Ferencváros”, és mit a klub címerében a három E-betű. Elmagyarázta nekik, a pálya szentély, ahol nem elég csupán fellépni, tenni is kell, hogy vastaps legyen a köszönet a produkcióért.
Karizmatikus, energikus, segítőkész ember volt, és önkritikus. Tudta, és tisztában volt vele, hogy tudjuk, nem látványos játékával tűnik ki a mezőnyből. Példátlan küzdeni tudásával azonban kiegyensúlyozta a mérleg nyelvét. Akarata, kisugárzása sokszor lendítette át a holtponton a csapatot. Utóbbi az a tulajdonság, amit nem sokszor nem vesz észre a néző a lelátóról, nem osztályoz a tudósító. De mi, a társai, hálásak voltunk érte.
Ezerkilencszázkilencven nyarán Nyilasi Tibor összehívta a keret öt alapemberét. Simit, Lipcsei Pétert, Keller Józsit, Telek Mancit és engem. Nyíl kerek perec megmondta, nem érdekli, ha a szaklap csak kettesre, hármasra értékeli a teljesítményünket. Ha nem vagyunk sérültek, mi mindig játszani fogunk nála.
Láttam a mellettem ülő Simit, hogy mekkora hatással vannak rá edzője szavai. Hatalmas lökést adott neki a felé áradó bizalom – és ő az a fajta ember volt, aki a bizalommal sohasem élt vissza.
Tizenkét év telt el azóta. Tizenkét, sikerekben és buktatókban egyaránt gazdag év. Amikor rajta kívülálló okok miatt el kellett mennie a Fradiból, kissé megbántva, de tüske nélkül távozott. Megígérte, egyszer még visszatér az Üllői útra. A visszatérés talán már nem volt annyira távoli, amikor valami, valami megmagyarázhatatlan történt. Simi elment, végleg…
Simon Tibor halála óta más a világ, mintha minden megváltozott volna… Hiánya megszokhatatlan, lénye pótolhatatlan, halála felfoghatatlan.
Legyen neki könnyű a föld…
Ifjabb Albert Flórián
Szerző: T. Hámori Ferenc
Kiadó: Pallas Antikvárium Kft. – 2002
Vélemény, hozzászólás?