A Fradi New Yorkban VI. – Aki kiszakí­totta a hálót Belgrádban

Mike István

A mérkőzés utáni hétfőn pihenőnapot tartottunk. Magyarok vendégei voltunk, New Yorktól mintegy 80—90 kilométernyire. Olvasóim közül bizonyára számosan emlékeznek Mike Pistára, ő volt a házigazdánk.

Hirtelen került, a felszabadulás évében az élvonalba: az FTC-be, illetve a válogatottba. Én azon a bizonyos mexikói—amerikai túrán ismerkedtem meg vele közelebbről, amelyikről már ejtettem néhány szót. Kölcsönjátékosként mentünk hárman a Fradival Mexikóba: Puskás, Szusza meg én. Mike akkor élte virágkorát, amolyan Drake-alakú, gyors, technikás és hatalmas lövőerejű csatár volt.

Legemlékezetesebb és játékos-egyéniségére legjellemzőbb meccse egy belgrádi válogatott szereplése volt. 1947. június 29-én a Partizán-stadionban Mike nélkül kezdett a csapat. Az európai labdarúgás későbbi két kivételes tehetségű játékosa, Puskás és a jugoszláv jobbfedezet, Csajkovszki csapott össze, voltaképpen az ő küzdelmük nyomta rá a bélyegét az egész találkozóra — a második félidő 23. percéig, amikor is a pécsi Vezér helyett Mike Pista állt a jobbszélre (Az első félidő 1:1 volt, a másodikban Puskás vezetéshez juttatta a magyar csapatot, és alig telt bele két perc, Puskás ismét gólt rúgott: élete egyetlen öngólját. Csajkovszki szabadrúgásába az ötösön beletette a lábát: épp, hogy befért a labda a jobb kapufa töve mellé.) 2:2-nél mind a két csapat úgy érezte, hogy a nagy hőségben nem megy tovább. S ekkor jött be, a 60. perc táján, Mike.

A 84. percben a jobb szélre húzódott középcsatár, Szusza észreveszi, hogy Mike Pista a középen frissen, ugrásrakészen vár. Elkiáltja magát, hogy „menj egyedül, Pista!” és egy ragyogóan eltalált, vagy harmincméteres átadással elindí­tja Mikét, aki átrohan a kétségbeesetten hátráló védők falán, lecsap a nagyszerű labdára, tol rajta még vagy öt métert, s aztán — ami belefér — húsz ¡méterről rázúdí­tja. A jól eltalált labda úgy vágódott a jobb felső sarokba, hogy — most tessék figyelni, mert igen ritkán esik meg ilyesmi — a hálót átszakí­tva hullott le a kapu mögé. 3:2-re győztünk, és Belgrád még ma is emlegeti Mikét.

A mexikói túrán: Mészáros, Szusza és Mike

Nehéz időkben került a Fradihoz. Akkor, amikor az egyesület ötvenéves fennállása óta másodszor fordult elő, hogy passzí­v gólaránnyal (39:41) végzett a csapat az ötödik helyen. (1901-ben történt meg először az akkor még egészen kezdő csapattal. Persze, hiszen az akkori megközelí­thetetlen éllovastól, a BTC-től egy kerek „nyolcast” kapott a Fradi. S í­gy alakult 20:28-ra a végső gólaránya, pedig a bajnokság öt csapata közül í­gy is harmadik lett.)

Vendégségben Mike Istvánnál

Azon a bizonyos mexikói túrán, amelyik egyébként sportbelileg is jól sikerült —többek között 3:3-ra végeztünk a mexikói válogatottal —, kerültünk közelebb egymáshoz. Aztán 1948-ban, amikor Sárosi dr. itthagyta az országot, ő is ment utána Olaszországba. Öt-hat évig „futott” neki. Megjárta Bolognát és Nápolyt. Egy rendelet miatt azonban két évre le kellett állnia s aztán már a szokványos story: játszani lehet akárhol, de kiöregedni csak otthon, ő sem találta helyét. Legutóbb a Bologna segédedzője volt. A jelenlegi rendelkezések azonban nagyon megnehezí­tik a nem-bennszülöttek számára az edzői munkát. így aztán Pista tavaly karácsonykor hajóra rakta a családot: irány az Egyesült Államok. Most betársult egy magyarokból álló tapétázó vállalatba. Elég jól keres, de hogy boldog lenne, azt nem merném állí­tani. A családja végül is körülötte van …

Abban a Hungárián Soccer Team-nek nevezett alkalmi csapatban, amelyet 1947-ben New Yorkban 12:1-re megvertünk, még játszott — mégpedig kapust — Barát Imre. 1938-ban hagyta el az országot s most ő is meginvitált bennünket. El is látogattunk hozzá. Minden szép-jó az asztalon, áradó szeretet, milliónyi kérdés — s az utolsó: hogyan lehetett kikapni a Polonia Bytomtól?

Mit tehet ilyenkor az ember? Kényszeredett grimaszt vág, széttárja a karját, s azt mondja: „Hja, barátom, ez a foci …”

Mészáros József

(folytatjuk)