A lelátóról jelentem: ez egy szerethető CSAPAT
Tegnap ismét jó érzés volt a szentélyben szurkolónak lenni.
Mielőtt belekezdenék gondolataim megosztásába, szeretném leszögezni, hogy nem azért ragadtam klaviatúrát, hogy elvegyem a fotelszurkoló kenyerét. Csak igazságtalannal tartottam volna, ha a pozitív változásokról nem esne szó, hiszen utoljára szintén a szezonkezdet kapcsán írtam, tavasszal. Akkor röviden és képekkel alátámasztva azt, hogy semmibe veszik a saját szurkolóikat a Fradi vezetők.
Tegnap már a parkolóba meglepetés ért, nemcsak a jegyszedő volt a régi, ismerős arc, hanem a parkolási árak is visszatértek, a rablás előtti kulturált 500-as szintre. Míg a szokásos találka helyünkön –mely a székházon lévő FTC felirattal szembeni a korlátot jelenti- vártam barátaimat, érdekes kép tárult elém. A shop (itt feltehetőleg nem vásárlók, hanem kártyára várók sorakoztak) és a pénztárak előtt kígyózó sorok, mellett érdemes a székházba bejutókra is egy pillantást vetni. Talán egy külön tanulmányt is megérne, hogy hol fér el annyi ember –egy fél szektort biztos megtöltenének-, és miért jó olyan helyről mérkőzést nézni, ahonnét a lelátói hangulatból semmit sem lehet érezni.
Irány a lelátó! Azt már tavasszal is megszoktuk, hogy a kártyával történő bejutás megszüntette a bérlet lehúzással szembeni vagy siker, vagy nem lehetőségeket, így pillanatok alatt túl voltunk a beléptetésen. Következett két újabb meglepetés. Az féléve még több 10 millióra becsült, és emiatt meg nem valósult WC felújítás, csodák csodájára megtörtént. Nem kell nagy dologra gondolni, nincs márvány és lágy zeneszó, csak annyi van, amennyi a funkciójához kell: kulturált festés és működő csapok, stb… A helyünkre érve már-már szívet melengetőnek tartottam, hogy a székeket letakarították és megpróbálták megragasztani is.
Ilyen előzmények és a visszafogott szezon kezdett előtti nyilatkozatok után, bizakodva vártuk a mérkőzés kezdetét. Arról folyt a diskurzus, hogy a léc nincs túl magasan, így talán látunk végre olyan változásokat csapatunk játékán, melyre hosszú évek óta várunk. „Halkan” jegyeztem meg, nálam olyan alacsony a léc, olyan kevés szépet láttam a múlt szezonban, hogy tavasszal egy Abdi cselről két hétig tudtam beszélni.
Elkezdődött!
Fradi-induló, szolidan tömött lelátók –erről csak annyit, hogy ami itt egy picit kevésnek tűnik, azért „BL, EL csapataink” pénztárosai össze tennék a két kezüket- zengő-zúgó Fradi B-közép, és velük egyre többször megszólaló oldal lelátó – Hú de régen volt ilyen. Arról, hogy a Paks megrángatta az oroszlán bajuszát, vagy kinek mennyi helyzete volt nem szeretnék értekezni, mert tegnap egészen másról szólt a dal.
Szerethető csapatunk van!
Igen jelen időben. Igaz szurkoló társam Zsolt és oldalunk egyik remek írója, Imre bácsi is még jövő időben beszél, de én ott voltam:
Tegnap ismét jó érzés volt a szentélyben szurkolónak lenni.
Olyanokat láttam, amit hosszú évek óta nem: keresztlabda, többször. Tudatos és értelmes cserék. Tudom a játék, még nem az igazi, de voltak biztató jelek, nem is kevés, és nekem ez már elég. Megérezte ezt a közönség is, mert az ezer-fejű cézár megérzi az ilyet, átragad valami megfoghatatlan a csapatról a szurkolóra és fordítva. Ettől a pillanattól pedig együtt lélegeznek, együtt dobban a szív. Lehet rosszul játszani, de az akarat, a hit, a Fradi-szív sok mindenre. Képes arra, hogy varázsoljon egy olyan hangulatot a Szentélybe, amit a tegnap pályán lévő játékosok, még sohasem tapasztaltak eddig pályafutásuk során. Nem szólalt meg az ilyenkor szokásos fütty, de megszólalt a Tábor, és szólt a „mindent bele”.
Sok olyat láttunk, ami mindig is jellemezte a Fradit. Említettem már a keresztlabdákat, amik ráadásul többnyire pontosak is voltak, és amiből tegnap több volt, mint az elmúlt egy évben. Folyamatosan volt ember a vonal mellet, és egyszerre mind a két oldalon. Nem akarom én bántani az angol edzőinket, mert nyílván nekik, abból kellet főzni, amilyen alapanyaguk volt, de volt egy lényeges különbség az elmúlt évhez képest, vagy legalább is én így láttam. Eddig úgy mentünk ki a pályára, hogy ha nem kapunk gólt, akkor nem kapunk ki. Tegnap pedig azt láttam, hogy ha gólt rúgunk, akkor nyerhetünk is.
Többször szóba került már, de azt hiszem, hogy a tegnapi ékes példája ennek: NEM ugyanazt látja, akár ugyanaz a szurkoló is, ha TV-n, vagy élőbe nézi a mérkőzést. Biztos nem ilyen minden meccs, de a tegnapi az volt. Én a helyszínen, nyugodt voltam, pedig voltak hajmeresztő hibák, de az egész kép valahogy olyan nyugtató volt. Egy percig sem jutott eszembe, hogy kikaphatunk. Nagyon jó volt, régen éreztem magam ilyen jól a Szentélybe, mert ott lehetet érezni, hogy együtt dobban a szív, amit a TV előtt nem.
Vége! 1 • Ferencváros 1 1 0 0 2 – 1 3
Tudom a tabella beillesztése a fenti sorba, finoman fogalmazva is egy erős túlzás, de jól esik. Nincs hurrá optimizmusom, mint tavaly a ZTE meccs után. Azóta én is megtanultam a földön járni, és örülni az apró örömöknek. Télen egy Tutoric, nyáron egy Ranilovic és Heinz. Közben jönnek még szép csendben olyanok is akiknek nem idegen az előre játék, Junior, Maróti, Andrezinho…. Ezenkívül nekünk is vannak már itt lévő értékeink, Abdi, Kulcsár, Tóth B. …
Valakiről még nem szóltam, pedig talán neki van a legtöbb szerepe abban, hogy ez az írás megszületett. Igen ő Prukner László. Nem is fogok írni róla külön, mert munkáját a pontok minősítik, bárhogy is szépítjük ez így van, és így is lesz, amíg világ a világ -a Fradi pályán legalább is biztos.
A mérkőzésnek vége volt, de a változásoknak még nem. Szurkolói hozzászólásokban olvastam, hogy az Üllői út felöl is kinyitották a nagy a kapukat. Ugyan így tettek a túloldalon a lelátó és parkoló között is. Nem nagy dolgok ezek csak egy szép emlékű estének nem mindegy, hogy milyen az utolsó pályához köthető képe. Apropó utolsó kép. A szentély és a parkoló közötti kapuban igen jelentős erővel vonult fel a készenléti, amit nem tudtam mire vélni, főleg úgy, hogy átlehetett sétálni közöttük a parkoló felé. Tudatlanságomnak a mellett elsétáló parancsnok vetett véget, akik kérdésemre közölte, hogy a mérkőzés elején „pirotechnikáztak”, és mint láthattam is a parkolóban már két rendőr autó mögött folyt a kiemeltek azonosítása. Újabb apró adalék, hogy talán még ezen a téren is lesz előre lépés. Nem, nem az a gondom és főleg nem a tisztem, hogy elítéljem a három fiatalt, csak meg kell tanulni, hogy vannak szabályok –hogy jók, vagy nem az más kérdés-, amit be kell tartani és vállalni ezek megszegése esetén annak következményeit.
Gondolataimat szerkesztőtársam tegnap esti üzenetével zárom, mely hűen tükrözi a tegnapi napot:
„Jól éreztem magam Fradi meccsen. Rég volt ez már így.
(Jobb is talán, hogy akadozott a második félidőben a játék, legalább látják, hogy csak akkor lehetnek sikeresek, ha fegyelmezettek)”
-ɱ-
Én is kifejezetten jól éreztem magam tegnap bent, még Szabó Zsolt tevékenykedése se rontotta el a kedvemet 🙂 TV-ből tényleg más, ma megnéztem az ismétlést, továbbra is összehasonlíthatatlan. Sokan mondják a ZTE elleni meccset. Más volt az, nagyon más. Itt azért mi is, a stáb is bőven látta a hibákat, lehet rajtuk javítani, míg akkor Bobby azt hitte, hogy “uraljuk” majd az NBI-et… El is hitte, mi is elhittük, kár volt. És igen, ez egy szerethető csapat lehet, így egy meccs alapján!
“Csak egy meccset játszottak – de annyi meccsemlék van, ahányan látták.” Az azonban biztosnak látszik, hogy ebben a csapatban még sok örömünk lesz.
Mint fotelszurkoló, tegnap azért nagyon irigykedtem. Azt már régen megtanultam, hogy más a TV és más a Szentély. Egy a meccs, de mást lehet látni és főleg mást lehet érezni. Tegnap én egy kicsit másképpen láttam, de sok mindenben egyezik a véleményünket. Ráadásul hármunk közül mindig én voltam az örök optimista. Nekem most megnyugvást jelent, hogy most éppen fordítva van. :)Örömmel olvastam a soraidat, talán máskor is leírhatnád a gondolataidat.
Hát, nem mindenben értek egyet, ha mondjuk Montvai berúgja azt az ordító helyzetet 1-1-nél… Egy éve is 4-1-es győzelemmel kezdtünk a ZTE ellen, aztán mi lett belőle!