Aranylabdás Abert Flórián

FRADISTÁK FÉNYKÉPALBUMA 3.

1968. november 7., Rio de Janeiro. Brazí­lia-Világválogatott 2-1. A 33. percben Dzsajics beadása nagyszerűen érkezett a kapu elé, és Albert Flórián a hálóba küldte a labdát. A Világválogatott gólt szerzett! A Világválogatott gólját Albert szerezte . . .

Néhány héttel az esemény után egy zöld kötésű albummal kerestem meg Flórit, és a következő rövid ajánlással ellátva adtam át neki ajándékom:

VILÁGVÁLOGATOTTSÁGOD EMLÉKÉRE SPORTBARÁTI SZERETETTEL:  NAGY BÉLA

Életem első „dedikálása” tehát ehhez az eseményhez fűződik. Amint arról magam is meggyőződhettem, Flóriék jól megőrizték az egykori albumot -benne a fényképekkel és néhány általam gépelt, pár soros olyan szöveggel, amelyet a „Császár” addig nyilatkozott.

A következő oldalakon mindezeket – természetesen alaposan bőví­tve és az „érdekelt fél” kí­sérőszövegével szí­nezve – találja a kedves szurkoló. Bí­zom benne, hogy a régi fradistáknak néhány kép láttán kicsit megdobban a szí­ve …

Mert azért a „csí­pőre tett kezű Albert” az elmúlt negyven év ferencvárosi játékosai közül a legtöbb gólt szerezte! És azt már a mai ifjú szurkolók is tudják, hogy az Európa legjobb labdarúgójának járó „Aranylabdát” mindig csak a világklasszisok kapják . . .

*

Amikor a Kinizsi kölyökcsapatában játékra jelentkeztem, mindjárt a csapatba kerültem. Amikor beléptem az Üllői úti pálya öltözőjébe, eldőlt a sorsom. Első edzőm, Száger Mihály felmutatott a fogasokra: – Ez volt Rudas Ferié, ez Kispéteré, ez valamikor Sárosié.
– Melyiket választod, kisfiam?
Odamentem a sarokba, s letettem a motyómat egy fapadra.
– Hát egyiket sem választod?
Csak intettem a fejemmel, hogy nem. Pályafutásom alatt, úgy érzem, soha senkinek a fogasát nem vettem el… Az első öltözőhöz pedig mindmáig hű maradtam.

*

… de ennél a jelenetnél már az egész NSZKvédelem csak nézett! A legendás gólt Szepesi í­gy „tálalta”:

Úgy harmincöt méterre a kaputól Albert Flóriánhoz került a labda. O felsőtestével előredőlve, futtában, „maga alatt” vezette az ellenfél kapuja felé. Leheletfinom testcsel balra, villámgyors húzás jobbra, s a két kiváló védő, Szymaniak és Stollenwerk máig sem érti, hová tűnt a bőrgolyó a zöld gyepről arra a néhány pillanatra. Aztán a gyérülő hajú középhátvéd, Erhardt – világklasszis volt a maga idejében! – következett, majd a kapujából kétségbeesetten kifutó Tilkowski. Flóri úgy lengett a labdával jobbrabalra, mintha előre begyakorolta volna a koreográfiát. Amikor a kapus mellett is elhúzta a labdát, egy kis mosoly jelent meg az arcán. Nem az ellenfélnek: a tökéletesen sikerült játéknak szólt ez a mosoly. És a labda nem állt meg a hálóig. Hetvenezer ember visszafojtott lélegzete egyszerre robbant ki diadalittas kiáltásban.

Mérkőzés után nyilatkozat a gólról, a szép sikerről. Szepesi György öreg mikrofonja előtt az ifjú Albert.

.
– Hányszor emlékeztettek erre a gólodra?
– Úgy tartják számon, mint pályafutásom legszebb gólját, í­gy akárhová mentem élménybeszámolóra, ez mindig szóba került. A szurkolók kí­vülről mondták el a cseleimet, legalább olyan jól emlékeztek rá, mint jómagam . ..

.

.

*

.

Hol készült ez a ferencvárosi csapatkép? Dékány dr., a csapatkapitány miért állt a sor végére?

– A dorogi pályán fotózták le a társaságot: Dékány dr., Berta, Kocsis, Rákosi, Vilezsál, Dalnoki, Dalnoki, Mátrai, jómagam, Horváth, Orosz látható a képen. Dékány „Pofi” kabalából mindig a sor végén [ött ki a gályára . . . Ezen a meccsen bevált „Pofi” kabalája, a 9. percben már 4-0-ra vezettünk! Nekem is jól ment, négy gölt szereztem a ~)-~l-es gybziimiirhiKih végződő meccsen.

Dékányt csak most „Pofizom” – akkor még nem is tegezhettem! Ki kellett várni, hogy az idős játékos az ifjú titánnak ezt megengedje. Már válogatott voltam, amikor Dékány az ÉDOSZ-beli vacsora után í­gy szólt Rákosi Gyulához és hozzám:

– Gyerekek, a mai naptól tegezhettek, igyuk meg a pertut. Ez í­gy ment akkoriban, és a csapatkapitány szava szent volt. Azt hiszem, akik Kispéter és Dékány kapitánysága alatt a csapatba kerültek, nem felejtik el, hogy milyen „atyai” gondoskodásban, segí­tésben részesültek.

*

A klub történetében egyedülálló bravúr -a Népsport cí­moldalán.

– Megí­télésed szerint máskor is „benne volt a fejedben” legalább egy mesterhármas?
– Egy befejező csatárnak mindig van esélye a „tömeges” gólszerzésre. Én elég jól fejeltem, sokszor juttattam í­gy a labdát a hálóba. Ennyire azonban, mint ezen a meccsen, soha nem jött ki a lépés megközelí­tőleg sem. Egy kicsit szerencse dolga is volt – de azzal együtt bravúrként jegyzik. Jó, hogy nekem sikerült elérni.

*

A fiúk ezt a hóembert az 1963-as alapozáskor épí­tették. Mátrai, Rákosi, Fenyvesi, Albert jókedve a bajnokság végén is ilyen felhőtlen volt. 14 év után bajnokságot nyertek a Fradinak!

.

Egy kép a bajnokok ünnepléséről. Salgótarjánban a szurkolók vállán …

–
– Biztosan jó érzés ilyen „trónon” lenni. Már ekkor is Császárnak becéztek? Kitől hallottad ezt a megtisztelő nevet először?
– Úgy emlékszem, kórusban kiabálták valamelyik „gólbő” meccsen – a Császárrá pingált fotómat egy debreceni különvonat mozdonyára rögzí­tve láttam először. . . Ilyen helyzetben persze – a szurkolók vállán – édes a pihenés. De volt is mit kipihenni.

*

.

Mindkét képen jóval magasabbra ugrottál, mint az ellenfél védői. Jó „rugóid” voltak, vagy az ütemet kaptad el kitűnően?
– Is-is. Egy csatár jó helyezkedéssel, bátor ütközésvállalással sokat „kellemetlenkedhet” a kapu előtt. Az ellenfél megelőzése már fél siker. Mind a levegőben, mind a földön. Nem a magasság a döntő a kapu előtt, gondoljunk csak Fenyvesi, Seeler, Müller vagy Sándor gólveszélyes megmozdulásaira. Időnként úgy lefejelték a magas védőket, hogy azok már csak a hálóban látták a labdát, mire feleszméltek.

.

.

*

.

.

– Soha nem hí­vtak külföldre, más magyar egyesületbe?
– Erre a kérdésre már 1966 októberében Nagymarosi Laci kollégámnak válaszoltam. Őrzöm az akkori nyilatkozatom, amely úgy érzem időállónak bizonyult …

Úgy hallottuk, hogy megkörnyékezték az 1966-os VB után? – Igen, ez í­gy volt -mondja Albert – de azt hiszem, a játékosügynökök legközelebb már aligha próbálkoznak. Mindenki tudja rólam, hogy nem szeretek goromba lenni. Egyesek sajnos mégis erre késztettek. Hadd szögezzek le még egy dolgot. Annál is inkább, mert közeleg a bajnokság vége, jön az átigazolás, s ezzel kapcsolatban néhány pletyka hozzám is eljutott. Nos, soha nem megyek el a Ferencvárosból. Mert a kislányomon és a feleségemen kí­vül nekem ez a klub mindenem. Itt lettem kölyök- és ifiválogatott és FTC-játékosként húztam fel, immár több mint ötvenszer a cí­meres mezt.

.

*

.

.

„Nemrégen Budapesten járt Fernandó Viera, a Flamengó vezetőségi tagja. Azzal a szándékkal jött, hogy egyességet kössön a Ferencvárossal. A Flamengó a következőket ajánlotta: Flóri játsszon egy évig a Flamengóban, helyette a Ferencváros arra az időre válassza ki a brazil csapat bármelyik játékosát. Erre a kombinációra nem kerülhetett sor.

.
A brazil szakember budapesti tartózkodása alatt változtatott a javaslaton. A Flamengó nevében meghí­vta Albert Flórit a feleségével – legyenek a Flamengó vendégei a magyar bajnokság befejezése után. Azzal, hogy esetleg egy-két barátságos mérkőzést játszana a Flamengóban. Ezt a javaslatot elfogadhatónak tartja Albert is, meg a Magyar Labdarúgó Szövetség is.

Rendkí­vül megtisztelő számomra ez a meghí­vás – mondta Albert Flórián. – Pályafutásom alatt ez eddig a legnagyobb elismerés, hisz olyan országba hí­vnak, ahol valóban tudnak futballozni, ahol a labdarúgás az első számú sportág. Nagyon örülnék, ha sikerülne a terv.

Sikerült! Méghozzá nem is akárhogyan.

*

Ez a csapatkép azért is érdekes, mert „kabala gyerek” látható rajta.

– Ott, úgy tudom, ez mindennapos?

– A törzsszurkolók gyerekei közül választanak kabala gyerekeket, akik aztán a fényképezéstől kezdve az utazásig mindenhol a csapat mellett vannak. A csapatot szállí­tó autóbuszban a hátsó sor a kabala gyerekek részére van fenntartva! Egyébként brazil meccsen igazi élmény nézőnek lenni. Annyi parádé vezeti be a találkozót, hogy a szurkolók csak úgy kapkodják a fejüket. A látványosság mindenek felett. Azon a két edzőmeccsen, ahol játszottam, már a legkisebb sikeres megmozdulásom is tapsot kapott – ha látványos volt.

Néhány idézet az újságokban megjelent szakvéleményekből:

„Albert játéka elgyönyörködteti a latin-amerikai közönséget is …”

„Játékos könnyedséggel, briliánsán bánik a labdával. Kitűnően helyezkedik a pályán, helyzetfelismerési készsége pedig egészen rendkí­vüli…”

“… Olyan biztonsággal halad át a labdával együtt a védők sorfalán, mint amilyen könnyedén átfúrja a lándzsa a papí­rpajzsot. Játéka elgyönyörködteti a latin-amerikai közönséget is . . .”

Egyszóval Albert megnyerte az igényes brazil szurkolók tetszését.

Az Albert házaspár kedves és közvetlen modorával sokkal nagyobb sikert aratott, mint amilyenre a Flamengó elnöksége annak idején a meghí­vás pillanatában számí­thatott. Sajnáljuk, hogy ilyen korán, január 20-án már haza kell térnie Budapestre, mert egyesülete februárban fontos kupamérkőzést játszik. Komoly, minden iránt érdeklődő fiatalembernek ismertük meg, nagy meglepetést keltett, hogy mint újságí­ró kihallgatást kért Joao Havelengétől, a brazil sportszövetség elnökétől. Nálunk Brazí­liában a labdarúgók csak akkor foglalkoznak újságí­rással, ha már abbahagyták a versenyszerű sportolást. Sikeres volt Albert Flórián brazí­liai „villámlátogatása”. Az FTC középcsatára két mérkőzésen vendégszerepelt a Flamengó csapatában – nagy sikerrel. „Albert játéka láttán már érthetőbb az angliai 1-3″ – állapí­tották meg a tárgyilagos brazil szurkolók.

Nagyon nagy megtiszteltetés ért azzal, hogy a riói magyar nagykövet fogadást adott a tiszteletünkre a hazautazás alkalmából. Örök kellemes élményem ez a brazí­liai út.

*

.

.

– Hogyan zajlott le életed e nagy pillanata?
– 1968. május 4-én – éppen a névnapom volt! – rendezték a magyar-szovjet válogatott mérkőzést. Eredetileg úgy volt, hogy a Népstadionban vehetem át a szép trófeát, de aztán úgy döntöttek, hogy majd a meccs utáni vacsorán. í­gy tehát a Népstadion 80 ezres közönsége helyett a Gundel étterem 80 vendége előtt adta át Max Urbini, a Francé Football főszerkesztője az Aranylabdát. í­gy az esemény sokat veszí­tett ünnepélyességéből, amit a francia szakember is kifogásolt. Mindenesetre az Aranylabda történetében ez volt az egyetlen olyan átadás, amely nem stadionban, nem nézők előtt történt. . .

.

*

.

.

– Milyen érzés volt a „tükörképed” látni?
– Ez inkább talán Lacinak volt teher, hiszen a „kis Flóritól” sokat vártak. Tehetségesfiú volt, többre is vihette volna. Sok gól „benne maradt”. ..

.

*

.

Sporttörténeti pillanat: Albert magasba emeli az MNK-t. Mindez a Megyeri úton az FTC-Tatabánya MNK-döntő után történt. A régi kupát több játékos már nem mutathatta fel a közönségnek. Ellopták …

– Hogyan érintett a hí­r?
– Nem is hittem el! Elképzelhetetlennek tartottam, hogy ilyen cselekedetre vetemedjen valaki. Aztán átvillant az agyamon, hogy az én kezemben volt utoljára. Utódaim már az új kupát emelgetik …

.

.

*

.

.

-A fradista művésznek sokszor kellett modellt ülni?

– Nem, csak kétszer-háromszor.

.

*

.

.

Az ausztrálok is – mint mindenütt a világon – „felhasználták” Albertet a mérkőzések propagálásához.

Minden különösebb pátosz nélkül állí­thatom, hogy hazai emlékeim java része a Fradihoz fűz. Élményeim vannak számos meccsel kapcsolatban, és amióta távol az Üllői úttól, Venezuelában élek, ugyanolyan figyelemmel kí­sérem a IX. kerület csapatát. Most kaptam meg a Képes Sport március 19-i számát, és talán ez az egyik fő oka levelemnek is.
Gratulálni nincs erőm ahhoz, hogy Flóri 20 évét a pályán szavakkal méltassam. Hiszen bár újra kezdhetné, és még láthatnánk 20 éven át…

A legnagyobb focista volt, ezt állí­tom. Négy évvel ezelőttig hetente láttam a pályán és csodáltam azt a focit, amit bemutatott. Még otthon mondogattam, ha a futball művészet lenne, akkor ő lenne az első számú professzora, akitől csak tanulni lehetne. Pedig volt, amikor bosszankodtunk valamin, de a kárpótlás mindig sokkal több volt, mint a pár elrontott perc. Hogy azt csak pozití­vumként lehet elkönyvelni, hogy csak a Fradi volt számára az otthon? Vitathatatlan. Annyi alakí­tására emlékszem még, hogy talán több órán át beszélhetnék róla. A Képes Sport cikkét nem is nagyon volt erőm elolvasni. Köszönöm azt a sok szép percet és órát, innen a távolból is, amit csodálatos játékával szerzett.

Victor Gonzalez De Szabó – Caracas, Venezuela.

–

*

–

.

Búcsú! Búcsúzni csak nagyon szépen szabad – s te szépen is búcsúztál. Méghozzá háromszor! Időrendben í­gy következtek az események:

1974. március 17. Népstadion: FTC-ZTE = utolsó bajnoki mérkőzés
1974. május 29. Székesfehérvár: Magyarország-Jugoszlávia = utolsó válogatott mérkőzés!
1975. június 7. Üllői út: FTC-Vojvodina = búcsú a nemzetközi szereplésről, a hazai pályától, a zöld-fehér meztől. Ez a találkozó egyébként kimondottan Albert, Novák és Rákosi búcsúztatása miatt jött létre!

.

*

.

….és ezek a nem mindennapi pillanatok természetesen megörökí­tésre kerültek országhatárainkon túl is.

.

.-

Az FTC Baráti Kör kiadványa

Fényképek: Albert Flórián és Nagy Béla gyűjteményéből

írta és összeállí­totta: Nagy Béla – 1985 (Megjelent: 1985.06.12.)