Emlékezetes Fradimeccseim 09., avagy mire volt jó a jugoszláv rádió…

„CSAK EGY MECCSET JÁTSZOTTAK DE ANNYI MECCSEMLÉK VAN, AHÁNYAN LÁTTÁK.”

Az 1956-os év végére az októberi reményekből nem sok maradt. A kevés pozití­vumok egyike volt, hogy a Fradi újra Fradi. Ebben a bizonytalan időszakban a Fradi akkori vezetése nagyon ügyesen egyensúlyozott, és ennek köszönhető, hogy a klubot nem bántották, sőt még Jugoszláviába is elutazhatott december második felében egy portyára. Így (bár egy barátságos meccsen Diósgyőrben már pályára léptek), az első újra Ferencváros néven játszott hivatalos meccsére idegenben került sor. Minket pedig ütött a guta, hogy hogyan fogjuk megtudni az eredményeket.

Abban az időben mindenki még a külföldi rádióállomásokon lógott, bár egyre kevesebb esély volt arra, hogy érdemleges dolgot hallhassunk. Én éppen az újvidéki rádió hí­reit hallgattam, és már ki akartam kapcsolni a készüléket, amikor közölte, hogy sporthí­rek jönnek. És a következőket hallottam.

„A Ferencváros együttese a koraesti órákban megérkezett jugoszláv portyájának első állomására, Noviszádra. … Az első mérkőzésüket holnap kora délután játsszák, és erről rádiónk helyszí­ni közvetí­tést ad.”

A Kinizsi-korszak után, a Fradi Jugoszláviai túráján ők viselték először az „FTC” feliratos mezt. Állnak (balról): Szigeti, Mátrai, Buzánszky, Gulyás, Dalnoki. Elől: Kertész, Fenyvesi, Dékány, Varga, Ombódi, Orosz (fotó: File László gyűjteményéből)

1956. december 17. FTC – Vojvodina 3:1 (1:0) Újvidék, elég sok néző (és mégtöbb rádióhallgató)-
591. nemzetközi barátságos, azaz 2201. mérkőzés

Gulyás Géza

Összeállí­tásunk: Gulyás G. (Ilku I) – Buzánszky, Mátrai, Dalnoki – Ombódi, Dékány – Kertész T., Varga J. (Láng K.), Orosz, Szigeti O., Fenyvesi.
G: Fenyvesi, Kertész, Orosz

A közvetí­tés (nyilván számí­tva a sok magyar hallgatóra) zömében magyarul történt, csak úgy tí­zpercenként szakí­totta meg egy-egy rövid szerb nyelvű tájékoztatás. Az első „újra FTC” gólunkat Fenyvesi lőtte Szigeti átadásával kiugrott, kicselezte hátvédjét és a léc alá lőtt.

Végülis szép győzelmet arattunk. A Vojvodina akkoriban Európa legjobb csapatai közé tartozott, tele jugoszláv válogatottakkal. (Rajkov, Ivos, Veszelinovics, Boskov, a Krsztics-testvérek. Közülük Fradi –szempontból Veszelinovics az érdekes, mert amikor később Magyarországon volt rokonlátogatóban egy barátságos meccsre beszállt Kovács álnéven a Fradiba egy félidőre. Így 52 évvel később azt mondom, hogy ha lett volna rá lehetőség, átjött volna hozzánk játszani. Így viszont Ausztriában fejezte be pályafutását.)

Kertész Tamás

A kicsit is tájékozott Fradi-drukkerek számára viszont aggasztó volt, hogy az első csapat keretéből csupán Gulyás, Ombódi, Mátrai, Dalnoki, Szabó, Dékány, Kertész, Láng, Orosz, Vilezsál, fenyvesi, Kispéter, Szabó és Borsos utazott el. Ez azt jelentette, hogy a „kintragadt” ifiválogatottakon kí­vül eltűnt Henni II és Csabai is. Ezért is kaptunk négy kölcsönjátékost. Hármat a Dorogtól, egyet Diósgyőrből.

Közülük Buzánszky ismert a ma is. Nekem módom volt őt még 1954-ben közelről látni, mert egy barátom édesapja a Dorogi Szénbányák jogtanácsosa volt, és valami megbeszélnivalója volt Buzánszkyval, aki éppen a válogatott kerettel Budapesten volt. Így elvitt kettünket is, hadd lássuk közelről a „félisteneket”. Buzánszky nagyon rokonszenves úriembernek látszott (bár akkor az „úriember” jelző nem volt használatban).

Grosics Gyula

Aztán az „aranycsapat” játékosai közül sokáig senkivel sem találkoztam. Csak mostanában, hogy a Honlapra í­rok, váltok néha néhány szót Grosics Gyula bácsival, aki a közelünkben lakik, és elvétve találkozunk.

Ilku I István a Dorog válogatott kapusa volt. Mindössze néhányszor jutott szóhoz, mert Grosicsot kellett volna kiszorí­tania a kapuból. Arról volt nevezetes, hogy hatalmas kidobásai voltak. Én is láttam nem is egyszer, hogy a félpályán túl dobva a labdát indí­totta a támadást. Öccse, Ilku II (talán Péter) az ifiválogatottal kintmaradt, később a Barcelona csatársorában Kubalával és Kocsissal alkották a belsőhármast. Buzánszky és Ilku I később szerettek volna átigazolni a Fradiba, de nem engedték.

Varga J. (ha jól emlékszem János) a Dorog jobbösszekötője volt, többszörös B-válogatott. Szigeti Oszkár a Diósgyőr jól megtermett, de gyors balösszekötője volt, nem is játszott rosszul, ám igazi helyét néhány évvel később (Mátraihoz hasonlóan) a védelemben találták meg.

Amúgy a portya egész elfogadható eredménnyel zárult, voltak perese vereségek is, de pl. Belgrádban legyőztük a Radnicskit is. Végülis 4 győzelem és 3 vereséggel zárult. Ónody Lajos szakosztályvezető pedig szorgalmasan küldözgette részletes túraleveleit, az akkor éppen „Sport” néven futó lapba, í­gy a hazai közvélemény is tájékozódhatott.

És vártuk – de mennyire vártuk – hogy végre az Üllői úton is ordí­thassuk torkunk szakadtából, hogy

„HAJRÁ, FRADI!”.

Csak egy hónapot kellett rá várni.