K@rcsi
2025.IV.12. ZTE – Ferencváros: 0-2
Két góllal nyert a Ferencváros Zalaegerszegen, és a tabella élére ugrott
A hazaiak sokáig egyenrangú ellenfelek voltak, de az utolsó negyedórában a zöld-fehérek erőfeszítéseit siker koronázta.
A labdarúgó NB I 27. fordulójában a Ferencváros szombat este 2–0-ra nyert Zalaegerszegen, győzelmével pedig a tabella első helyére lépett.
Varga Zoltán
A vereséget ki lehet heverni, de ha feladja az ember, magából is elveszít valamit. Talán éppen a következő győzelem feltételeit.
Az ötvenes évek elején gyerekzsivajtól hangos a belvárosi Károlyi-kert. Tízen-húszan játszanak naphosszat egymás ellen, két csapatban, és a gyerkőcök között feltűnik egy nyolc-kilenc éves forma vékonyka kisfiú. Ördöngösen bánik a labdával, a rendszerint ott bámészkodó úr meg is szólal egy nap: „Nini, ott a kis Puskás!”
A kis Puskás hamarosan már nem a Károlyi-kertben, hanem a Ferencvárosi TC edzésein bukkan fel Hajabács Géza csapatában. Az FTC ifjúsági együttesében Németh Miklós és Rátkai László között középcsatárt játszik. A zöld-fehérek leglelkesebb hívei már ekkor gyakran hasonlítják a kis Varga mozgását, cseleit a klub hajdani sokszoros válogatott játékosához, Kocsis Sándoréhoz.
1957 szeptemberében az alábbi sorok jelentek meg Lakatos György tollából a Képes Sportban: Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Hegyes Lőrinc
A BMTE jobbszélsője 1946 őszén igazolt az Üllői útra.
Az első ferencvárosi évében kapott több lehetőséget, az 1947/48 évi ezüstérmes csapatban már csak kétszer lépett pályára. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
2025.IV.6. Ferencváros – Újpest: 2-0
Ismét magabiztosan nyerte meg az FTC a derbit, immár 30 mérkőzés óta veretlen az Újpest ellen
A liláknak nem volt reális esélyük a pontszerzésre, és a vereséggel már tíz bajnoki óta nyeretlenek.
Vasárnap este a labdarúgó NB I 26. fordulójában, akárcsak a szerdai kupameccsen, a Ferencváros legyőzte az Újpestet a Groupama Arénában. Az FTC a 2–0-s sikerével immár 30 találkozó óta veretlen ősi riválisával szemben, ellenfele pedig már tíz bajnoki óta számít nyeretlennek. Nem mellékes, hogy a zöld-fehérek hátránya már csak két pont a délután döntetlent játszó Puskás Akadémia mögött a bajnoki tabellán.
Szigeti Ferenc
Egy kis falusi csapatból, Türjéről ifistaként került az FTC-be. A Fradi ifi bajnokcsapatában már gólkirály volt, az ifjúsági válogatottban is bemutatkozott. A tehetséges centercsatár – ekkor még Schmidt néven – nagy jövő előtt állt és az Üllői úti utánpótlás egyik gyöngyszemének számított.
Hat meccsen már a felnőtt csapatban is bemutatkozott és 10 gólt lőtt! Ezután a Megyeri útra csábították (10 bajnoki mérkőzés / 2 gól) … Ettől kezdve átok ült rajta.
Lábtörésekkel, sérülésekkel teli pályafutása dunaújvárosi (34 NB I-es bajnoki / 10 gól) kitérő után 1957-től az Üllői úton folytatódott. Nem sokáig, hiszen az 1959-es lábtörése után visszavonult az élvonalból.
A 32 mérkőzésen 42 gólt szerzett az Üllői úti csapatban! Pályafutásának furcsa fintora, hogy ez a gólerős játékos edzőitől egyetlen bajnoki szereplésre sem kapott bizalmat!
2025.IV.2. MK, Ferencváros – Újpest: 3-1
A Ferencváros magabiztos győzelemmel jutott az Újpest ellen a Magyar Kupa elődöntőjébe
Már az első félidőben kétgólos előnyt szerzett az FTC, és sokkal jobban játszott az Újpestnél, amelynek csak szépítésre futotta.
A labdarúgó Mol Magyar Kupa mai második negyeddöntőjén a 24-szeres győztes Ferencváros a trófeát 11 alkalommal megnyerő Újpestet fogadta, és 3–1-es győzelmet aratott, így bejutott az elődöntőbe. Ez volt a két csapat történetének 300. egymás elleni találkozója.
2025.III.30. DVTK – Ferencváros: 1-1
Örülhet a Puskás AFC, emberhátrányban ikszelt a Ferencváros a Diósgyőr vendégeként
Az Eldar Civic kiállítása miatt 70 percen át tíz emberrel játszó FTC hátránya négy pont az éllovas felcsúti csapat mögött.
A labdarúgó NB I 25. fordulójának záró mérkőzésén a Ferencváros Eldar Civic kiállítása miatt 70 percen át emberhátrányban futballozott, s hiába vezetett Varga Barnabás tizenegyesből szerzett góljával, csak 1–1-es döntetlent játszott a Diósgyőr otthonában. Így a zöld-fehérek hátránya négy pont az éllovas Puskás Akadémia mögött.
Gellei Imre: 75
A balszélsőként játszó Gellei a másodosztályig jutott játékos pályafutása során. 1977-től kezdett edzősködni Keszthelyen, a csapatot az NB II-be juttatta fel.
Élvonalbeli pályafutását Zalaegerszegen kezdte, 1983-tól három szezonon át irányította a kék-fehéreket. Pályafutásának további fontosabb állomásai (196-87: Rába ETO, 1988-90: Siófok, 1991-92: Vasas, 1992-94: MTK, 1995-99: Vasas, 2001-03: szövetségi kapitány, 2003-05: ZTE, 2005: Nea Salamancia (Ciprus) 2005-07: Ferencváros, 2007-10: Paks). Egy kattintás ide a folytatáshoz....






