Adattár
Bajnokok Ligája beharangozó – Valletta FC
Szerda este 20 órától a Groupama Arénában fogadjuk a máltai Valletta FC-t, a Bajnokok Ligája selejtező második körének első mérkőzésén. Első és talán második ránézésre is könnyebb feladatnak ígérkezik mint a bolgár Ludogorec, bár az elmúlt néhány év kellemetlen kupa tapasztalatai után (plusz a Hajduk is tudna „mesélni” a máltai buktáról) nem árt óvatos duhajként kilépni a zöld gyepre és megmérkőzni a máltai „lovagokkal” vagy „sólymokkal”. A lovagok valójában egy ezer éves katolikus, szerzetesi rend, a Máltai sólyom pedig egy amerikai film, melynek csupán csak annyi köze van Máltához, hogy a bűnügyi történet egy drágakövekkel díszített arany sólyom körül forog, amelyet a Máltai Lovagrend adományozott V. Károly spanyol királynak. A Valletta FC ellen ez lesz az első mérkőzésünk, bár adatbázisunkban „találtunk” egy Valletta nevű máltai csapatot, akikkel 1937. december 25-én, a máltai túrán játszottunk barátságos mérkőzést. Akkortájt a máltai foci nagyon „kezdetleges” állapotban volt, a Fradi meg abban az évben nyerte másodszor a KK-t. A plakáton fel is van tüntetve, hogy Winner of the Europe Cup (a döntő két mérkőzésén a Lazio ellen: 4:2 az Üllői úton és 5:4 Rómában). A máltai túrán 7 mérkőzést játszottunk, 7 győzelemmel, köztük a válogatottat is vertük 12-3-ra. A Valletta City ellen 12-1-re nyertünk, a máltaiak legnagyobb örömére gólt tudtak szerezni a „varázslatos” Fradi ellen (plusz még egy öngólt is rúgtak). Egy kattintás ide a folytatáshoz....








