Adattár
Adventi naptár, „Egy Fradi szív-adománya” – dec. 12.

Még 12-t kell aludni
„Így kapcsolódik össze a kézzel írt múlt és a chipek által irányított jelen. És így válik közkinccsé az, mely nem csak két nagyszerű ember barátságáról szól, hanem egy közös szerelemről is, amit Ferencvárosnak hívnak.”
Adventi naptár, „Egy Fradi szív-adománya” – dec. 11.

Még 13-t kell aludni
„A barát az a rész az emberben, amelyik éretted van, és olyan ajtót tár ki előtted, amelyet talán soha másutt nem nyit ki.”
Adventi naptár, „Egy Fradi szív-adománya” – dec. 10.

Még 14-et kell aludni
„Nektek adományozom amin van. Tudom, hogy nálatok jó helyen lesz.”
Advent második vasárnapja
Ezen a napon érkezik meg a második angyal, kezében adományokkal. Érkezéséért, hogy ne tévedjen el, gyújtjuk meg a második gyertyát. Az angyal célja, hogy megtöltse a nap sugaraiból készült serleget. Ezért körbejárja a Földet, minden házba bekopog, mert valami egyedi és különleges dolgot keres. Ez pedig a tiszta szeretet az emberi szívben. Ezt a szeretetet gyűjti össze a napsugár serlegébe és viszi fel az égiekhez. Oda viszi, ahol már nagyon várnak rá: az égiek az összegyűjtött szeretetből fényt készítenek a csillagok számára. Ezzel világítanak egy évig és ha felnézel az égre, akkor ezért láthatod a szeretet csillagokat. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Adventi naptár, „ZÖLD-FEHÉR A MI SZINÜNK” – egy kézzel írt történet : dec. 8.

Még 16-ot kell aludni
Hélisz József:
„ZÖLD-FEHÉR A MI SZINÜNK”
1. KÖTET
(részletek)
ÁTTEKINTÉS AZ AMATŐRSÉG KORÁRÓL
(részletek)
1899. május 3-án „elrepült a nehéz kő”, útjára indult egy sportklub, amely rövid idő alatt páratlan népszerűségre tett szert a magyar labdarúgásban, és mint az egyik legnagyobb eredményeket felmutató egyesület egész Európában ismerté tette nevét.
Adventi naptár, „ZÖLD-FEHÉR A MI SZINÜNK” – egy kézzel írt történet : dec. 7.

Még 17-et kell aludni
Hélisz József:
„ZÖLD-FEHÉR A MI SZINÜNK”
1. KÖTET
(részletek)
AZ ELSŐ NAGY SIKER: A SPORT VILÁG HATOS TORNÁJA.
Az új teljesen felszerelt futball pálya avatóján, és a club futball csapatának bemutatkozó mérkőzésire 1900. március 25-én került sor. Az ellenfél az Óbudai Torna egylet csapata volt.
Adventi naptár, „ZÖLD-FEHÉR A MI SZINÜNK” – egy kézzel írt történet : dec. 6.

Még 18-at kell aludni
Hélisz József:
„ZÖLD-FEHÉR A MI SZINÜNK”
1. KÖTET
(részletek)
FELÉPÜL A KÜLSŐ-SOROKSÁRI ÚTI FTC-PÁLYA
Az új club céljaira a Ferencvárosi Polgári Kör átengedte ugyan Bakáts-téri helyiségeit, de a nomád labdarúgó élet folyt tovább. Legfeljebb annyi változtatással, hogy az eddigi kabát és egyéb ruhadarab – kapukat felváltották a hordozható kapuk, amelyeken kettő darab 3 méter hosszú lécből és 1 db 8 méter hosszú madzagból állottak. Ezek voltak a club első „felszerelési tárgyai”.
Adventi naptár, „ZÖLD-FEHÉR A MI SZINÜNK” – egy kézzel írt történet : dec. 5.
Még 19-et kell aludni
Hélisz József:
„ZÖLD-FEHÉR A MI SZINÜNK”
1. KÖTET
(részletek)
AMI A CLUB – ALAKÍTÁSA ELŐTT TÖRTÉNT
A XIX. század utolsó évei egy új „valamivel” ismertették meg a magyarságot. Egy játékkal, egy atlétikai sportággal mondották a korabeliek, és mi ma már tudjuk, hogy többel. Egy új társadalmi összefogást kiváltó szórakozással, játékkal, sporttal: a futballal.
Adventi naptár, „ZÖLD-FEHÉR A MI SZINÜNK” – egy kézzel írt történet : dec. 4.

Még 20-at kell aludni
Édesapámnak, id. Hélisz József (1905-1958) emlékének, megköszönve Mindent Neki és Édesanyámnak, szül. Petzl Ilonának (1914-2000).
Könyvem ajánlom mindazoknak, akik hisznek a tiszta magyar sportban, és harcolnak is érte.
Adventi naptár, „ZÖLD-FEHÉR A MI SZINÜNK” – egy kézzel írt történet : dec. 3.
Advent a karácsonyi ünnepekre való előkészület ideje az otthonokat nemsokára megtölti a süteményillat és az adventi gyertyák fénye. Szerkesztőségünk december 3-tól egy kedves, régi hagyománnyal, egy adventi naptárral készül az ünnepekre. A hagyomány szerint az adventi naptár ősét egy édesanya találta ki, akit gyermeke minden áldott este azzal nyaggatott: hányat kell még karácsonyig aludni? A helyzet megoldására készített egy naptárat, és minden nap mögé elrejtett egy kis ajándékot.

Még 21-et kell aludni
Mi is ezt tesszük. Az idei évben a napok mögé rejtett ajándékot Pethő Zoltán és Hélisz József adományának bemutatására szenteljük. Készüljünk együtt a karácsony szeretett ünnepére úgy, hogy a családunk mellett gondolunk szeretett klubunk 110 éves történelmére is. Egy kattintás ide a folytatáshoz....





