Hí­rek

„15 perc csend a fanatizmus mellett!”

Ferencvárosi szurkolói csoportok felhí­vása:

Tisztelt Szurkolótársunk!

Nem mehetünk el szó nélkül az elmúlt hetekben meglebegtetett beléptetési eljárás, illetve a múlthéten nyilvánosságra hozott drámaian magas jegyárak mellett! Klubunk vezetésével még nem sikerült érdemben tárgyalnunk, ez remélhetőleg a jövő hét folyamán megtörténik. Addig viszont muszáj nyomatékot adni a véleményünknek, a jogos felháborodásnak és ki kell állnunk együtt közösen minden Ferencváros szurkolóért a legfiatalabbaktól kezdve a legidősebbekig, a kapu mögöttiektől az oldallelátón helyet foglalókig!

A vasárnapi napon nem áldozzuk be ezt a mindennél fontosabb mérkőzést, de szeretnénk megmutatni, hogy tudunk újra egységesek lenni létfontosságú kérdésekben és megmutatjuk, hogy mit jelenthet az érzelem nélküli szí­nházi hangulat. Az első 15 percet néma csendben a lelátón ülve fogjuk eltölteni és a következő kií­rás lesz látható a tábor előtt:

„15 perc csend a fanatizmus mellett!”

A 15 perc letelte után pedig arra kérnénk MINDENKIT, hogy egy olyan szurkolás vegye kezdetét, amely előtt mindenki fejet hajt, és megérti, hogy a futball az érzelmeké és nem holmi sablonos szí­nházi darab!Meg kell érteni végre mindenkinek, hogy a magyarországi táborok nem fan clubok, hanem igenis fanatikus és mindenre elszánt szurkolók, akik nem szeretnék átadni a lelátót az elitnek, nem szeretnének olyan ellenőrzéseken átmenni, amelyek sehol máshol nem tapasztalhatóak, tehát nem kérünk a drasztikus jegyáremelésből és a tenyérleolvasós beléptetési rendszerből!

A múltban többször bizonyí­tottuk, hogy tudunk együtt eredményeket elérni, de csak EGYÜTT! Sokan a határokon túlról, esetleg vidékről jöttök fel súlyos pénzeket kifizetve ezért a meccsért, de kérünk Titeket is és mindenkit, ez esetben legyen fontosabb a jövő, legyen fontosabb a saját szurkolótársad, legyen fontosabb a Ferencváros hagyománya, eszmeisége, legyen fontosabb, hogy jövőre úgy lépjünk be az új Szentélybe, úgy fogadjuk Európát, hogy ott lehet Melletted mindenki, aki ma is itt van!

15 perc csendet kérünk mindössze, hogy aztán 75 perc poklot varázsolhassunk, érzékeltetve a kontrasztot játékossal, edzővel, vezetővel, a magyar futball minden szereplőjével. A fradizmusunk, a fanatizmusunk, a létszámunk és a közösségünk ereje tett minket naggyá, ne akarják ezt megölni, mert azzal a Ferencvárost is megölik! Magunkért, a Jövőért, a Ferencvárosért – Együtt!

Hajrá Ferencváros!

Ferencvárosi szurkolói csoportok

2014.V.24. NB III, Ferencváros II. – Jászapáti: 10-0

fradi_cimer

K.O. Tóth Mihály csapata ellen

Elkerült a Lipcsei-csapat a kieső helyről
A kiesés elől menekülő Ferencváros II a labdarúgó NB III 2013–2014-es idényének legfölényesebb győzelmével rukkolt ki szombaton: az élvonalban is szereplő játékosokkal megerősí­tett kis Fradi hazai pályán 10–0-ra verte a Jászapátit a 29. (utolsó előtti) fordulóban.

Egy kattintás ide a folytatáshoz....

A legnagyobb Fradi hálóját védte

Magyarság (USA)

Elhunyt Henni Géza, a Ferencváros történetének egyik legjobb kapusa. A kiváló sportember Floridában, 88 évesen halt meg. A kiskunhalasi születésű kapus 1945-ben került a Ferencvároshoz, és hamarosan a legjobb magyar kapuvédők között tartották számon.

A magas termetű, atletikus képességekkel megáldott sportember 19 évesen lett a Fradi kapusa. A 93 éves Rudas Ferenc, az akkori Fradi kiváló játékosa, a legidősebb élő magyar válogatott labdarúgó í­gy emlékszik rá: „Öt éven át játszottam együtt Henni Gézával a Fradiban. Fantasztikus képességekkel megáldott kapus volt, ruganyossága párját ritkí­totta, s mivel nem volt visszahúzódó tí­pus, gyakran meg is csillogtatta kivételes adottságait. Az emlékezetes 1947-es közép-amerikai túránkon, amelyre Puskás Öcsit is elvittük magunkkal, 100 ezer néző előtt játszottunk Mexikóvárosban, és Géza ott is megtette azt a bravúrt, hogy felugorva mindkét lábával megérintette a keresztlécet!”

Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Tapolca, 2026. január 10.
OLDALAK
KATEGÓRIÁK