ABDI-tól – DZURJÁK-IG

Berta László

fradi_cimer

A tősgyökeres Fradi-nevelésű fiatal (az 1945/46 évi ifi bajnokcsapat tagja) szó szerint viharos gyorsasággal befejezte szereplését a Ferencváros első csapatában.

Szegeden a 66. percben ugyanis óriási vihar támadt és a mérkőzést a bí­ró lefújta. Berta Lászlót pedig a történelem szele az Egyesült Államokba fújta. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Aranyos Imre: 52

Aranyos Imre

Egerben Csank Jánosnál mutatkozott be az élvonalban, Vácott már tagja volt 1994-es bajnokcsapatnak (volt és leendő Fradistákkal egyetemben: Dzurják, Nyilas, Répási és Csank). Az 1995/96-os idényben már a Fradi első számú ellenlábasánál, a BVSC-ben futballozott.

A vasutasoktól már válogatott játékosként érkezett 1996 nyarán az Üllői útra. Zöld-fehér pályafutása azonban meglehetősen rövidre sikeredett: göteborgi hibája miatt „megfagyott körülötte a levegő”, í­gy négy bajnoki után a Vasashoz igazolt. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Csizmadia Csaba: 33

Csizmadia Csaba (Fotó: NS)

Székesfehérváron lett élvonalbeli játékos, majd az osztrák Mattersburgban folytatta pályafutását. Innen lett válogatott játékos is a védő, aki eddig tucatnyi alkalommal öltötte magára a cí­meres mezt.

2010 telén igazolt a Fradiba a horvát Slaven Belupo csapatából. Másfél idényen át a csapat alapemberének mondhatta magát. Détári érkezésével azonban kiszorult a kezdőcsapatból. 2012 telén a másodosztályú Gyirmót csapatához igazolt. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Bognár Zsolt: 39

2002-ben hosszú átigazolási huzavona után került az Üllői útra.

A korábbi utánpótlás válogatott védő volt csapata, az ETO ellen mutatkozott be tétmeccsen, majd egyetlen ferencvárosi találatát is a győri gárdának lőtte 2003 tavaszán.

A 2003/04 évi bajnokcsapatban 20 találkozón szerepelt. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Tapolca, 2025. január 11.
OLDALAK
KATEGÓRIÁK