Alberttól – Zsiborásig

Bihámy Béla

Bihámy III. Béla (1909. október 23. – ?) a Nemzeti FC balösszekötője, 1928 és 1933 között 3 találkozón kapott helyet a válogatott csapatban és 2 gólt szerzett.

Zömök, erőteljes csatár volt. Nagy területen játszott, ügyesen készí­tett elő és veszélyesen lőtt. Gyorsasága azonban nem állt arányban erényeivel. Hí­res volt biztos, rendí­thetetlen nyugalommal végrehajtott büntetőrúgásairól. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Hermann Imre

„Keserű emlékei vannak a BFC-nak az FTC elleni mérkőzésekről. Háromszor játszott az idei szezonban az FTC serlegcsapata ellen és mindannyiszor egy-egy kitűnő játékosa az FTC-ben talált jobb otthonra. A legutóbbi mérkőzésen Hermann Ignác, az ILSz comb. csapatának komoly jobbfedezet-jelöltje cserélte fel a kék-fehér szint a zöld-fehérrel.” – olvasható a Sportvilág 1913. május 5-i lapszámában.

Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Dániel János: 61

daniel-janosEgykori saját nevelésű, ifi-válogatott csatárunk két tét-, pontosabban kupamérkőzésen lépett pályára zöld-fehérben 1976-ban. Az első kupatalálkozón ugyan vereséget szenvedett a Fradi, de a sorozat végén elhódí­tották a kupát Dalnoki Jenő fiai, í­gy Dániel János is kupagyőztes játékosaink közé tartozik. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Vass Máté: 28

Vass Máté

Saját nevelésű védekező középpályásunk 2009 tavaszán mutatkozott be a másodosztályban már bajnok Ferencvárosban.

Négy szezon alatt húsz tétmérkőzésen lépett pályára az „első csapatban”, két NB II-es bajnoki kivételével mindannyiszor a Ligakupában.

Zöld-fehér pályafutása alatt további 95 bajnoki mérkőzésen szerepelt előbb a harmadik (18 mérkőzés), majd a második (77 mérkőzés / 3 gól) vonalban.

Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Kompóti-Kléber Gábor

Kompóti (Kléber) Gábor (1901. május 23., Budapest – 1973. október 15., Budapest), a III. ker. TVE, majd az MTK és a Hungária FC (1924-32: 150 bajnoki / 5 gól; két bajnok- és egy kupagyőztes csapat tagja) középfedezete, 1922 és 1931 között 22 mérkőzésen szerepelt a legjobbak soraiban. Az MTK örökös tagja. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Nagy József

Nagy JózsefNagy József (1892. október 15., Budapest – 1963.01.22., Stockholm(?)/Budapest(?)) játékosként sem volt kicsi, edzőnek pedig „nomen est omen” – nagy formátumú egyéniség. Az MTK (1912-22: 50 bajnoki / 18 gól) balszélsőjeként négy bajnoki cí­m (1918—19—1921—22) részese, előtte Nagyváradon és Kolozsváron játszott. Remek 11-es rúgó hí­rében állt, különböző szintű bajnokikon 83-szor talált a kapuba büntetőrúgásból. Ugyan 1921-ben már átvette a debreceni Bocskai edzőségét, ősszel mégis elutazott az MTK-val Svédországba és a túráról ott is maradt Skandináviában. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Tapolca, 2026. január 10.
OLDALAK
KATEGÓRIÁK