Sportolók

Zsinka nem adta fel

Zsinka János

Már egészen fiatalon berobbant a magyar labdarúgás köztudatába, mert amikor 1983-ban a Videotontól, tizennyolc évesen a Bp. Volánhoz igazolt, kisebb ügy kerekedett a dologból. És akinek már „ügye” van, azt jegyzik a hazai labdarúgásban. Aztán hí­rnevét csak öregbí­tette, hogy tagja volt annak az ifjúsági válogatottnak, amelyik 1984-ben Európa legjobbjának bizonyult. A következő évben pedig az ifjúsági világbajnokságon a csoport legjobb játékosának választották. Igaz, Zsinka János ekkor már a Ferencváros első csapatában szerepelt. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Ötperces bemutatkozás

Wukovics László bemutatkozása klubjában, a Ferencvárosban kettős premiert jelentett. Lehet, hogy hihetetlenül hangzik, pedig igaz: idén tavasszal, március 27-én játszott fennállása óta először norvég klubcsapattal a zöld-fehér együttes. Ez a nap minden bizonnyal örökké emlékezetes marad a fiatal játékos számára is, mert első alkalommal készülhetett mérkőzésre a felnőttek között. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Szöulban „nyaraltak”…

A magyar labdarúgó olimpiai válogatott meghí­vást kapott a szöuli nemzetközi tornára, amelyet a szervezők az ötkarikás játékok futball-főpróbájának tartanak. A keret ferencvárosi tagjai: Zsiborás, Keller, Bánki, Fischer Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Tapolca, 2025. január 11.
OLDALAK
KATEGÓRIÁK