Mérkőzések

1992.IV.25. Győri Rába ETO – Ferencváros 1-6

1991 telén, a bajnoki szezon első körének zárása után még nem tudtuk, hogy vajon milyen „feltételekkel” vághatunk neki a tavaszi szezonnak. Pénzünk nem nagyon volt igazolásra, és még azt sem tudtuk, hogy az MLSZ hogyan fog dönteni a veszprémiek óvása után. Félő volt, hogy végül is elveszik a két pontot és akkor öt pont hátránnyal kell rajtolnunk, mely figyelembe véve a csapat elég rapszodikus teljesí­tményét, még a dobogó eléréséhez is soknak tűnt. Végül is három hónapos huzavona után az MLSZ újrajátszást rendelt el, amit március 4-én, a tavaszi szezon „főpróbájaként” rendeztek meg az Üllői úton. A megismételt mérkőzésen majdnem teltház volt, tizenkétezren látták, hogy a Fradi az őszi 1-0 után, Deszatnik és Albert góljaival „duplán büntetett”, í­gy maradt a három pontos különbség a vezető Vác mögött, amit egyből csökkenteni is lehetett, hiszen az 1992 tavaszi szezon első fordulójában a Vácot fogadtuk…és le is győztük őket 3-1-re. A végállomást minden Fradi szurkoló ismeri, 1992. június 20, Diósgyőr, bajnoki cí­m, majd fieszta az Üllői úton. Feledhetetlen tavasz, Nyilasi Tibi által remekül összerakott csapattal, benne a még mindig csak 20 éves Lipcsei Petivel és a téli időszak legjobb igazolásával, Fodor Imivel. Természetesen igaztalanok lennénk, ha nem emlí­tenénk meg a többieket is, az év játékosának választott Telek Mancit, Simon Tibit, akiről Nyí­l azt mondta, hogy „nem ő volt minden idők legjobb ferencvárosi labdarúgója, de az egyik legfontosabb, az biztos” és aki bajnokin a Győr ellen lépett 100. alkalommal a pályára zöld-fehérben. Ne feledkezzünk meg labdarúgásunk történetének egyik legjobb légiósáról Kuznyecovról, a „zongoracipelő” Pálingról, vagy a bajnoki cí­met jelentő mérkőzésen duplázó Wukovics Lászlóról illetve az ugyancsak fontos gólokat szerző pokoli Toronynak hí­vott Balogh Gáborról sem. Ők alkották a csapat gerincét, és ők voltak a „főszereplői” is a mai muzeális barangolásunknak, a Győr elleni parádés játékkal megnyert mérkőzésnek.

Egy kattintás ide a folytatáshoz....

1992.IV.11. Kispest-Honvéd – Ferencváros 0-2

Az első félidő első negyedórája, majd a hajrá utolsó 20 perce szórakoztató labdarugást hozott, a köztes időben jobbára taktikai jellegü csatározás folyt, de az is lebilincselte a nézőket. Idegenbeli bravurjukkal a ferencvárosiak egyszeriben a kispestiek elé kerültek, most válik igazán érdekessé a versenyfutás a bajnoki cimért

Egy kattintás ide a folytatáshoz....

1992.IV.4. Ferencváros – ZTE 7-0

Az Üllői úton és a TV1-en fesztivál volt szombat este …

A szombat esti felszabadult ferencvárosi játékból csakis sok gól születhetett.

Egy kattintás ide a folytatáshoz....

1992.III.25. Magyarország – Ausztria 2-1

Új fejezet kezdődött szerda este a Népstadionban, amikor Mészöly Kálmán (18 mérkőzésen dirigált), majd Glázer Róbert (megbí­zott kapitányként négyszer ült a kispadon) után az 55. életévét pénteken betöltő Jenei Imre debütált a magyar labdarugó válogatott szövetségi kapitányaként. Stí­lszerű bemutatkozás volt ez, annak idején a román válogatott élén is éppen Ausztria ellen tette le névjegyét, csakúgy, mint ezen a kissé hűvös, szeles estén (az eső szerencsére nem esett). Egy kattintás ide a folytatáshoz....

1992.III.21. Ferencváros – BVSC-NOVÉP 1-0

M-ftc-bvscMásodik félidei jobb játékával a Ferencváros megérdemelten tartotta otthon a két bajnoki pontot. Ekkor már játék is volt a pályán, feledtetve a kritikán aluli első játékrészt.

Egy kattintás ide a folytatáshoz....

1992.III.18. MK, Újpesti TE – Ferencváros 1-0

NS-19920319-01-19920318Ha valamennyi helyzetét kihasználja az UTE, akár négy- vagy ötgólos győzelmet is szerezhetett volna, í­gy 2:1-es összesí­téssel lépett tovább. Minden tekintetben felülmúlta az ötlettelen Ferencvárost.

Egy kattintás ide a folytatáshoz....

1992.III.14. Vasas – Ferencváros 1-1

W_vasas-ftcKifejezetten élvezetes, jó iramu játékot hozott ez a 90 perc, amelynek első félidejében a Ferencváros óriási fölényben játszott, de nem tudott döntő előnyt szerezni. Igy azután a Vasas egy szerencsés momentummal egyenlitett, de nem nagyon szolgált rá a döntetlenre.

Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Tapolca, 2026. január 10.
OLDALAK
KATEGÓRIÁK