Emlékezetes Fradimeccseim 14., avagy első találkozásom egy provokátorral

CSAK EGY MECCSET JÁTSZOTTAK, DE ANNYI MECCSEMLÉK VAN, AHÁNYAN LÁTTÁK

Friedmanszky Zoltán

1957 ősze nem volt biztató senkinek. Nekünk meg főleg nem, mert érezhető volt, hogy nagybátyámat figyelik, és nem lehetett tudni, hogy mi lesz holnap. Nagyon kényelmetlen volt í­gy élni. És úgy kellett csinálni, mintha nem vettünk volna észre semmi gyanúsat.

Ugyanakkor valahogyan az is érezhető volt, hogy a Fradi – „mint olyan” – nagyon kényelmetlen a »magasabbrangú belföldi szentek« számára. Ekkortájt vált ismertté az a valamelyik főelvtárs által kitalált „bölcsesség”, mely szerint »Nem minden Fradiszurkoló fasiszta, de minden fasiszta Fradiszurkoló«. (Lehet, hogy egy évtizeddel korábbi volt eredetileg, de ekkor sürgősen felújí­tották.)

Mivel a Fradit kí­vülről nem tudták megsemmisí­teni, í­gy megpróbálták más módon.

Ezekután csodálkozni lehet azon, hogy édesanyám miért engedett meccsre járni. (Édesapám a málenkij robot áldozata volt, 33. születésnapján ott halt meg.)

Nos azért, mert feltűnő lett volna, ha abbahagyom. Csak a lelkemre kötötte, hogy nagyon vigyázzak. Ami egyelőre abban mutatkozott meg, hogy bár az Üllői úton maradtam szokott helyemen az eredeti B-közép közepénél, a Népstadionban olyan helyre mentem, ahol (viszonylag) kevés ember volt. Vagy a Keleti pályaudvar felőli kapu mögé vettem ülőhelyet (ezt ugyan nagyon nem szerettem, mert nem lehetett jól látni), vagy a legfelső karély állóhelyére. Ahonnan általában a második meccs közepén leengedtek az ülőhelyekre minket, ha nem volt telt ház. így jött el 1957 őszi második hazai mérkőzésünk, amelyen a Dorog volt az ellenfél.

FTC – Dorogi Bányász 6:2 (1:2) Népstadion, 60.000 néző
1234. bajnoki, összesí­tve a 2249. (a Dorog ellen a 21. bajnoki, összesí­tve a 22. mérkőzés).
FTC: Gulyás G. – Forgács, Mátrai, Dalnoki – Gerendás, Láng K. – Dálnoki, Borsos Friedmanszky, Orosz, Fenyvesi.
G: Fenyvesi 4, Friedmanszky, Orosz

Maga a mérkőzés is emlékezetes volt, mert két igazán ellentétes félidőt láttunk. Az elsőben olyan rosszul játszottak, hogy azt legközelebb évtizedekkel később Davison mester NB I-es szereplése idején láttam. „Az első félidőben szinte végig a vendégek irányí­tották a játékot” – értékelte a Népsport, és ebben teljesen igaza volt.

Ugyan mi szereztük meg a vezetést a 16. percben egy szép Orosz-Fenyvesi összjáték után, de azután jött a hidegzuhany. A 27 percben a balösszekötő Andris jobboldali beadása a középütt tartózkodó Pozsonyi elé került, aki kegyetlenül bevarrta. És hogy ne legyen vége, a 27. percben Forgács és Gerendás »bénáztak«, ezt a szemfüles Csóri kihasználta, és máris 1:2 volt az eredmény. Mí­g meg csak bambán néztünk… És az az igazság, hogy a Dorog több góllal is vezethetett volna…

Hogy a szünetben Csanádi mit mondott a játékosoknak, az örök titok maradt, ám mintha kicserélték volna őket. Valósággal szétfutották az ellenfelet, mí­g mi meg csak megint bámultunk, de éppen ellenkező okokból, mint az első félidőben.

A 60. percben Orosz ügyesen visszaemelt Fenyvesi elé, aki úgy 12 méterről hatalmas gólt lőtt. Öt perc múlva Borsos ugratta ki Oroszt, és máris 3:2-re vezettünk. A 70. percben Dálnoki Jóska ügyesen Fenyvesi elé tolta a labdát, és máris 4:2. A 80. percben Orosz ugratta ki Friedmanszkyt, aki a kifutó Ilku mellett néhány lépésről (szinte gyengéden) a kapuba gurí­tott. 5:2. És még nem volt vége. A 86. percben ismét Dálnoki-Fenyvesi összjáték, és Tüske nem hibázott. így lett a végén 6:2.

Valójában akár 10:2 is lehetett volna, mert Borsos egymagában négy ordí­tó helyzetet bénázott el. A csapatból egyébként Gulyás, Dalnoki, Fenyvesi és Orosz játéka tetszett, nomeg Láng lelkesedése. Látszott azonban, hogy nem volt igazi irányí­tónk Szabó Laci és Dékány után ezúttal Vilezsál is kidőlt a sorból. Orosz Pali a második félidőre belejött a szerepbe, nem véletlen, hogy néhány év múlva már fedezetként játszott.

dr. Csanádi Árpád

A téma azonban egész héten Borsos kihagyott helyzetei voltak, amikor kedden elmentem edzést nézni, akkor is ez volt a téma. Közben megjött Csanádi Árpád is, aki minden szurkoló üdvözlését külön viszonozta, függetlenül attól, hogy olyan idős volt-e az illető, mint én ma, avagy kamaszfiú, mint én akkor.

De megjelent egy másik személy is, és valójában miatta lett számomra igazán emlékezetes az egész. A pofa minden volt, csak nem bizalomgerjesztő. A külsején nem volt semmi kifogásolni való, csak valahogy valami idegenség sugárzott belőle. És bár ő olyan 30 körüli volt, csak a fiatalokhoz ment oda beszélgetni. Pedig ott a korkülönbség nem számí­tott, én is nagyon jól eltudtam beszélgetni nálam harminc-negyven-ötven évvel idősebb szurkolókkal.

De kí­váncsi voltam, hogy mit akart a pofa. Hamar meg is tudtam. Odajött hozzám (ha jól emlékszem, nem is köszönt), csak elkezdett kérdezgetni, hogy hogyan járok meccsre. Mondtam egyedül. Mire ő igyekezett meggyőzni, hogy gyűljünk össze, és jöjjünk csoportosan. Mondott is valami vendéglőt, hogy hol kéne gyülekezni. És együtt vonulni.

Elsőre ez jutott eszembe, hogy ez nekem messze van, legalább egy órával hamarabb kellene elindulnom. Aztán lassan világosság gyulladt az agyamban. Mert bár hivatalosan a gyülekezési tilalmat megszüntették, ám ha 6-8 ember összejött valahol, azt a hatóság már gyanúsnak találta. A bevezetőben vázolt helyzetemben ez számomra a jövőm elvágásával lett volna egyenlő. Mert ha a gimiből nem is vágnának ki, de az egyetemi felvételemnek befellegzett volna. Valami kitérő választ motyogtam, és amikor a pofa egy másik fiatalhoz ment oda, sürgősen leléptem.

Aztán hazamenet átgondoltam a dolgot, és rájöttem, hogyha a hatalomnak kí­vülről nem sikerült a Fradit tönkretennie, akkor most megpróbálja belülről provokátorokkal. Ettől kezdve jó ideig nem jártam ki edzésre, legközelebb a hetvenes évek közepén Nyí­lékat néztem meg. (De akkor meg már időm nem volt rá…) Meccsre változatlanul eljártam, s az Üllői úton maradtam szokott helyemen a B-közép tetején. Itt akkor még nem kellett félni, mert a tábor egységes volt, és a meccs idején OTT nem kellett még a provokátoroktól tartani. Ám a Népstadionban végleg átpártoltam a felső karéjra…

– YSE –