Exkluzí­v interjú Hajdu Attilával

madridista.hu

Hajdu Attilával minden héten találkozhatnak az olvasók a Sport TV képernyőjén. A legújabb, spanyol futballt bemutató műsorban is ő az állandó szakértő. Attilával saját kávézójában, a Café Teidében találkoztunk, és több mint két órát beszélgettünk, jobban mondva, inkább hallgattam, ahogy mesél életéről, pályafutásáról. Rengeteg élményről beszámolt. Mesélt arról is, hogy a kávét nem szabad melegí­teni, mert szétesik, valamint megtudtam, hogy létezik olyan, hogy feles ví­z… Félig szóda, félig hálózati csapví­z. Tényleg ért tehát, az „új” szakmájához is, de igazán akkor csillogott a szeme, amikor lerajzolta nekem, hogyan kell felállí­tani a sorfalat… Szóba jött Casillas, beszélt a spanyol futballról, Raúlról, és persze az 1995-s Real Madrid elleni mérkőzésekről, ahol zöld-fehér szí­nekben lépett pályára, kétszer is.

Először is szeretnélek megkérni, hogy mutatkozz be kicsit az olvasóknak, biztos van olyan, aki esetleg kevésbé ismer. Mikor és hol indult a pályafutásod?

„A Ferencvárosban nevelkedtem, az én édesapám is labdarúgó volt, ő is kapus volt. Amikor nyolc éves voltam, akkor apukám már a Fradiban játszott, és én akkor kezdtem el foglalkozni a sporttal. Mindenféle sportot kipróbáltam, de semmi nem volt jó. Az úszástól begyulladt a szemem, a dzsúdónál arról szólt minden, hogy egésznap a földhöz vágtak, és akkor mondtam, hogy én szeretnék focizni. Hova máshova mehettem volna, mint a Ferencvároshoz, ahol ugye apu volt az első számú kapus. Nem nagyon akarták először, hogy kapus legyek, mert édesanyám már átélte apa mellett, hogy milyen egy kapusnak az élete, milyen hálátlan a kapusposzt. A harmadik vagy negyedik edzésen nem jött el a kapus, és mondta az edzőm, hogy álljak be, mert az apád is úgyis kapus. Ott el is dőltek a dolgok. Beálltam a kapuba, ott edződtem tí­z évig. Amikor elértünk oda, hogy a nagycsapat kapujába értem tizennyolc évesen, akkor előttem olyan kapuskiválóságok voltak a sorban, mint Zsiborás Gábor, Józsa Miklós, Balogh Tamás, Szeiler József. Ez a négy kapus volt akkor az első és a második csapat keretében, és úgy gondoltuk, hogy én ott ötödikként nem rúghatok labdába.”

Mi történt ezután, gondolom új csapatot kerestetek…

„Édesapám kapcsolatán keresztül a Váchoz kerültem, ami akkor egy első osztályú csapat volt. Akkor ott Gelei Károly, majd Koszta János védett, engem pedig második számú kapusnak igazoltak. Az edzőm Csank János volt, akinek én ittam a szavait, nagyon nagy szerepe van abban, hogy ma í­gy vélekedek a labdarúgásról. Nagy szerepe van, a válogatottságomban, a Fradival elért sikereimben. Ez tényleg egy mérföldkő volt számomra. Most is azt mondják róla, hogy keménykezű, de igazán akkor volt az. Vácon, az első futásnál mindenki lekörözött, és a végén még hallottam valami nagy susogást is, ami a Mester anorákja volt. Egyszer csak ő is ott volt mellettem és lehagyott. Ő akkor 46 éves volt, és annyit mondott, amikor elment mellettem, hogy szedjem össze magam. Én meg csak álltam ott. De hál Istennek a végére minden jól alakult, jó csapatba kerültem, jó társaságba. Nekem ez kamaszkorban nagyon fontos volt. Három és fél után Csank véleménye szerint már védenem kellett, ezért eligazoltam a másodosztályba, a Szegedbe. Az is egy nagyon jó tanuló időszak volt.”

Majd jött a Csepel elleni mérkőzés…

„Igen, a Csepel ellen játszottunk felkészülési meccset. Akkor a Perlaki István volt a Csepel másodedzője, akit én ismertem már a Fradiból, mert ott volt ifjúsági edző. Ott jól ment a védés nagyon. A Csepel edzője Varga István pont kapust keresett, és í­gy leigazoltak engem a következő szezontól. Az ötödik meccsen álltam be először, és szinte remekeltem. Ez már ugye első osztály volt. Bent ragadtam a kapuban, és hihetetlen jó két szezonom volt, azt szoktam mondani, hogy amerre mentem, ott eltalált a labda, tehát tényleg minden bejött. Onnan kerültem be a válogatottba is. Majd mindennek köszönhetően leigazolt a Ferencváros. Tehát í­gy kerültem vissza a tulajdonképpen a Fradihoz. Majd két évet védtem Németországban. Amikor hazajöttem, akkor a Vasashoz igazoltam. Egy év után az MTK-hoz kerültem, ahol bajnoki cí­met ünnepelhettem a második évben.

Mivel foglalkozol ma?

„33 évesen egyszer összecsúsztam a védőmmel, akkor megrepedt a vesém, majdnem ott maradtam, megműtöttek, intenzí­v osztály meg minden. És igazából ott vége volt a pályafutásomnak. A rehabilitáció alatt én már elkezdtem az első kávézómat csinálni, ami már az MTK-s időszakom alatt is üzemelt. A foci történet lezajlott. Rengeteget köszönhetek a futballnak, de úgy érzem, hogy tudtam mikor kell abbahagyni. Büszke vagyok arra, amit elértem. Még most is ott van a solymári otthonban a stoplis, az utolsó meccsemen beleragadt fűszálakkal együtt… Tehát, engem mindig is érdekelt a kávézók világa. Édesanyám nagy segí­tségével a Bokor utcában épí­tettük fel az első kávézót. Oda beálltam a sérülésem után. Képeztem magam, ahogy kell. Mindkét kávézóm irodák közelében van. Kaphatók szendvicsek is, meg minden, ami kell. Füreden pedig idővel felépí­tettük panziónkat, a Fürjes Villát, a családommal mi mindig is a Balaton szerelmesei voltunk. Nagy szerelem lett a hajózás is, van egy vitorlásom is, ami a Fürjes nevet kapta. Ezenkí­vül pedig, a Sport TV-n tevékenykedem már lassan nyolc éve. Most épp a Fieszta cí­mű műsor az új kihí­vás. A lényeg, hogy mindent a legnagyobb odaadással és alázattal kell csinálni az életben, mert máshogy nem megy.”

Kávézódban találhatóak régi nagy ereklyék, fényképek?

„Ez egy érdekes dolog, mert sokan kérdezték, hogy miért nem próbáltam használni a nevem, és az ezzel való előnyöket. De soha nem gondoltam erre. Ennek a kávézónak is úgy lett Teide a neve, hogy mindig valami mediterrán dolgot akartam, és egyszer a családdal Tenerifén nyaraltunk, ott volt egy gyönyörű hegy, aminek az volt a neve, hogy Teide… Nem gondoltam, hogy nekem ki kell lógatnom bármit is. Van egy kép, amin apu van 76-ban, amint vetődik egy labdára, és 19 év múlva, ugyanúgy vetődtem én is, és ezt a két pillanatot ugyanúgy lefotózta Rédey Ferenc, akinek ez a képe dí­jnyertes is lett. Még a tekintetünk is ugyanolyan. Ez van kint, mint ereklye a másik kávézómban. Valamint itt azért van egy-két Ferencvárosról szóló könyv.”

Melyik volt a legemlékezetesebb meccsed, védésed, pályafutásod során?

„Sok van az emberben ilyen. Érdekes mert, ami bennem nagy védés, az általában nem kavart fel olyan nagy port. De például azért a Grasshoppers elleni tizenegyes védésem az nagyon emlékezetes. Akkor játszott először magyar csapat a BL-ben, tehát ez történelmi védés volt mondhatom. Azért én emlékszem arra is, hogy az MTK pályán játszottunk a Sopron ellen, és ott volt egy hatalmas védésem, a mai napig emlékszem rá.”

Sosem vonzott a góllövés? Nem akartál legalább pályafutásod végéhez közeledve elvégezni egy tizenegyest?

„Sokszor volt olyan, hogy nagy arányban vezettünk és mondták, hogy menjek, lőjem én a büntetőt. De én ezt a másik kapus megalázásnak vettem inkább. Én azt gondoltam, hogy az én dolgom az, hogy ne legyen gól, nem a góllövés az én feladatom.”

Neked mi volt a taktikád a tizenegyeseknél, hogyan álltál ott a gólvonalon? Megvártad, mí­g elrúgják, vagy előre eltervezted, hova ugrassz?

„Az elsőt nagyon kevesen választják. A kapu 7,32 méter széles. Esélytelen a kapus, hogy egy jól elvégzett tizenegyest le tudjon követni. Ezért persze én is a másodikat választottam az esetek túlnyomó többségében. Mindig választottam egy oldalt, ahova elvetődtem.”

Kit emelnél ki Spanyolországból a kapusok közül?

„Egyre jobban lenyűgöz egyébként a spanyol futball. Végignéztem a spanyol első osztályban az összes csapatot, szinte mindegyikben, három-négy kivételtől eltekintve, mindenhol csak spanyol kapusok vannak. Jók a kapusok, jó az utánpótlás. Igaz az Atletico kapusa külföldi, Courtois, de nekik valahogy mindig sikerül kifogni. Casillast persze nem lehet kihagyni. Nagyon nagy feladat ott a Madridban kapusnak lenni. Nagyon kevés dolga van a meccsen, és pont ezért, ez a legnehezebb dolog. Tudod, hogy egyszer lőnek majd neked, és ha azt nem fogod ki, akkor minden elmehet. Ehhez fejben kell ott lenni nagyon.”

Beszéljünk akkor Casillasról, sokan mondják róla, hogy hiába a világ egyik, ha nem a legjobb kapusa, akkor is vonalkapus. Te hogy látod ezt? Szerinted ő a világ a legjobbja?

„A legjobb kifejezéssel úgy vagyok, hogy olyan nincs. Időszakos legjobbak vannak. Ez teljesen szubjektí­v, hogy ki mit tart jónak. Ennek az időszaknak, ő az egyik, a világ egyik legjobb kapusa. Ezek tények, a számok is ezt mutatják. Ha most felsorolnánk az eredményeit, nem férne ki három sorba se… Tehát lehet, hogy ezt a kérdést fel sem kéne tenni. Én sem voltam egy kirohangálós kapus, rám is rám fogták, hogy vonalkapus vagyok. Mindig úgy fogalmaztam Csankkal karöltve, hogy határesetre nem jövök ki, tehát, ha túl erős, vagy belefejelhet a védő, akkor maradtam. Ami csak úgy szállt befelé, arra mentem. A vonalon maradtam inkább, ott tudtam még hárí­tani. Ezt mondanám Casillasról is, amire kell, arra jön, ami határeset, ott bent marad.”

A Málaga és a Villarreal elleni gólokban benne volt Iker? ( A kérdésem után elővett egy lapot, és elkezdte rajzolni a kaput, valamint a sorfalat, majd hosszú perceken át magyarázott, hogy egy szabadrúgásnál, mit hogyan kell a kapusnak. – a szerk.)

„A Málaga ellen belépett a sorfal mögé, amikor Cazorla belőtte. Ott hibázott. A kapusnak nem szabad arra az oldalra gólt kapnia, azt úgy nevezzük, hogy kapus sarok. Ha oda gólt kap, az kapushiba. Valami ilyesmi történt a Villarreal ellen is, de ott talán a sorfal is szétugrott. Persze ez függ attól is, hogy az öltözőben mit beszéltek meg, mert ilyenkor a kapusedzővel nagyon sokat elemzik az ellenfél szabadrúgásait. De összességében az a véleményem, hogy Iker nem lett rosszabb kapus ettől. Egymás után volt ez a két hiba és most erről beszélnek; hozott két rossz döntést. A Málaga ellen lehet, hogy csak ez az egy védeni valója volt, ezt nevezzük nyomásnak. De akkor meglehet nézni, hogy mit csináltak elől a csatárok… Ha berúgják a helyzeteket, akkor nincs miről beszélni.”

Beszéltél itt a nyomásról… kifejtenéd nekem ezt egy kicsit bővebben?

„Folyamatosan az volt az érzésem, amikor néztem a Real meccseit, hogy valami miatt szimpatikusak, pedig még a szí­nűk sem jó. (nevet.) Leülök egy meccsük elé, és nekik drukkolok, de nem tudtam, hogy miért. Valószí­nűleg azért, mert – bár a párhuzam sántí­t – a Ferencváros az első számú csapata a magyar labdarúgásnak, remélem, nem szidnak meg érte. Úgy, ahogy a Real Madrid is az Spanyolországban most függetlenül a Barcelonától, ez í­gy van. Ők az első számú csapat. Sok olyan hasonló szituációt érzek, mint ami nekünk volt a Fradiban. Tudom, hogy ez a nyomás milyen, ami rajtuk van, és ebben nehéz teljesí­teni. Ezért van az, hogy bármilyen meccs van, leülök és nekik drukkolok. Borzasztó, amit néha csinál a Pepe, de mégis madridistának mondom magam. Az a fajta szokás, ami a spanyoloknál van, hogy a szurkolók nemzeti identitásukat csapatukon keresztül próbálják érvényre juttatni például a baszkok, andalúzok, spanyolok, katalánok ugye, azt eredményezi, hogy Mindenki mintha az életéért küzdene, úgy mennek oda, mintha polgárháborúba mennének, és ha valami nem jön össze, akkor úgy ülnek ott, hogy basszus én szégyent hoztam a hazámra. Tehát hazaszeretetből tényleg nagyon sokat lehet tőlük tanulni, és ezek olyan dolgok melyek meggyőződésem, hogy hozzájárulnak a foci ní­vójának emelkedéséhez.”

Hogy látod, hány éves koráig védhet a Real Madrid jelenlegi csapatkapitánya?

„A fociba, a kapusságba ő már minden apró dolgot ismer. Már mindent tud a szakmáról. De onnantól kezdve, már kifelé megy az ember. Most van a topon. Egy idő után, majd pár év múlva, sokkal több idő kell majd a regenerációra. Ez a huszonkettes csapdája. Nehéz dolog, hogy az ember mikor érzi úgy, hogy abba kell hagyni, főleg ilyen pályafutással a háta mögött. Nehéz döntés lesz az biztos. Ésszel kell csinálni, mert a végére emlékeznek az emberek. Az utolsó évvel nem szabad bepiszkolni az addigi dolgokat.”

Emlékezzünk kicsit 1995-re, amikor a Bajnokok Ligája „D” csoportjában, kétszer is játszottál a Real Madrid ellen, mindkétszer kezdőként. Kezdjük, október 18-al, 6-1 lett Madridban az eredmény. Hogyan emlékszel vissza arra a napra, arra a mérkőzésre?

„Először is a meccs előtti edzés, kimentünk a stadionba és nem értettem a statikáját, nem értettem, hogy mitől áll meg az a lelátó. Valami hihetetlen hangulata van, olyan mintha rád dőlne. Nagyon jó atmoszférája van. Hozzáteszem ez egy jó játékosnak jó. Másodszor nagynak tűnt a pálya, szélesnek tűnt. Ismerkedtünk ezzel a fantasztikus intézménnyel ez volt az első. A meccsen pedig az volt az elsődleges, hogy éljük túl. Ez a 6-1 az úgy volt, hogy én ott egy jó osztályzatot kaptam és rengeteg bravúrom is volt. Meglepő volt kicsit, hogy amikor a szurkolóik előtt volt a szöglet, akkor ők is ugyanúgy dobáltak pénzérmékkel, meg köpködtek, tehát ilyen szempontból otthon voltam…”

Raúl élete első góljait neked lőtte a Bajnokok Ligájában, rögtön hármat is. Milyen emlékeid vannak róla?

„Raúl egyértelműen megmaradt, félelmetes volt, amit tudott játszani. Egyszer futott velem szembe, kimentem vártam, állva maradtam, és futtából ráemelte a kapufára… Már akkor lehetett érezni a zsenialitását.”

Az első mérkőzés ugye 6-1 lett a Bernabéuban. Akkor olyan játékosok játszottak a Madridban, mint Hierro, Sanchí­s, Zamorano, Buyo, Laudrup, Raúl.. Kire emlékszel vissza a legszí­vesebben?

„Laudrup az játszotta a futballt. Ő tényleg fazont adott a csapatnak. Úgy mozgatta ezt a csapatot, ahogy kell. A két meccsből, ami megmaradt Laudrup kapcsán, hogy vannak, akik úgy fociznak, hogy tudnak rejtett passzt is adni. A rejtett passz az, amikor vezeted a labdát és úgy passzolsz a társhoz, hogy közben másfelé nézel. Na, most ilyet láttam már magyar pályán is, de olyat, aki úgy játszik végig két meccset, hogy csak ilyen passza van, olyat nem, és Laudrup ilyen volt. Azóta sem láttam még ilyet. Persze a többiek, akiket megemlí­tettél, szintén zseniálisak voltak.”

Ki volt akkor a jobb kapus Buyo vagy Te?

„Én azt gondolom, hogy a magyaroknak én voltam a jobb, a spanyoloknak pedig biztosan ő.”

1995. november elseje. Ferencváros – Real Madrid: 1-1. Hajdu Attila ismét a kapuban. Sikerült kiharcolni a döntetlent…

„Itthon biztos, hogy nem érezték jól magukat, mert hideg volt, esett az eső, és rossz volt a pálya. Persze ez senkit nem érdekelt, az nekünk is olyan volt, a csapatunk pedig hatalmasat alkotott. Reméljük, hogy ugyanazt érezték, mint mi kint, bár kisebb volt a lelátó, de az Üllői útnak is van egy nagyon komoly hangulata. Abszolút megvolt az esélyünk a győzelemre. Csak az maradt meg bennem, hogy miért nem nyertünk… Jött egy beadás, Kuznecov lehúzta a fejét én erre nem számí­tottam, és jött Raúl újra. Az maradt meg, hogy legyőzhettük volna a Real Madridot.”

Tudomásom szerint akkori csapattársad Nagy Zsolt szerezte meg Raúl mezét. Neked sikerült valakivel mezt cserélned, esetleg Buyóval?

„Én Buyóval cseréltem mezt igen. A mai napig megvan természetesen, amellett a cipő mellett, amin még rajta van a sár, és a stoplik között a fű…”

Úgy is bajnok lehet a Real Madrid, ha esetleg veszí­t a Camp Nou-ban?

„Szerintem igen. Elég lehet a jelenlegi előny. Én azt mondom, hogy inkább a hazai meccsek a fontosak. Nem a Barcelona elleni meccset kell megnyerni. Ez most hülyén hangzik, de nem azon dől el a bajnokság. Másrészről pedig szerintem, most van a legnagyobb lehetőségük legyőzni a Barcát.”

Milyen esélyeket látsz a Bajnokok Ligája megnyeréséhez? A következő ellenfél a Bayern München. Mindenki arról beszél, hogy El Clássico lehet a döntőben…

„Én azt érzem, hogy a Barcának könnyebb lesz a döntőbe jutni, mint a Madridnak. Én azt gondolom, hogy a Madrid szempontjából nagyon sokat számí­t a bajnokság. Egyértelműen azt mondom, hogy a bajnokság is befolyásolni fogja a Bayern elleni meccseket. Tehát, ha például a Camp Nou-ban kikapnak, az negatí­v hatással lesz rájuk nagyon. Viszont, ha jó eredményt érnek el, akkor az a Bayern ellen is nagy segí­tség lehet. A Barcelonán ezt annyira nem látom, ők úgy csinálják a dolgukat, mint a gépek…”

Kit emelnél ki a jelenlegi Real Madridból, ki számodra a legszimpatikusabb?

„A kapus egyértelmű persze, ott megvan a szimpátia. Benzemát csí­pem, őt bántották az elején, de most már lehet látni, hogy miért került ide. Özil is nagyon szimpatikus, nagyon jó versenyzőtí­pus. Kaká nem most lett a kedvencem, hanem még a Milánban, de ugyanúgy várom, hogy pályára lépjen.”

Üzennél valamit a madridista.hu olvasóinak?

„Azt üzenném, hogy nézzék a magyar focit… csak viccelek. Azt mondanám, hogy az elkövetkezendő két meccs nagyon fontos a Madridnak. (Atletico és a Sporting elleni.) Ezek, ha megvannak, akkor jók vagyunk. Megí­télésem szerint, ha a következő két bajnokin hat pontot szerzünk, akkor minden oké lesz…”

Nagyon köszönöm, hogy vállaltad a felkérést!

„Én is köszönöm.”

(Az interjú az Atletico Madrid elleni mérkőzés napján készült, április 11-én. – a szerk.)

Forrás: madridista.hu