Feljegyzések a fotelból – Hoztuk a kötelezőt

Mielőtt bárki is azt vágná a fejemhez, hogy a BL-csoportkörös mámoromban lekicsinylő, deklaráló címet adok a tegnap esti győzelemnek, már az elején leírom, minden tiszteletem a várdai alakulat játékának, küzdésének, mellyel egy kicsit sikerült megnehezíteni a dolgunkat. Zárójelben annyit még hozzátennék, hogy az előbb említett tisztelet halványul egy kicsit, ha azokra a helyenként kíméletlen és durva belépőkre gondolok, amit a mérkőzés hevében követtek el, be is is sárgultak úgy, hogy citromfák kezdtek nőni a várdai dombok mentén. Minden tiszteletem ellenére a győzelem mégis csak a kötelező kategóriába tartozott, egyrészt a 6 meccses múltunk miatt (6 győzelem, egyetlen kapott gól), mely péntek estétől hétre dagadt úgy, hogy a kapott gólok száma továbbra is egy. Másrészt meg míg a várdai legények legfeljebb Zalaegerszegig jutnak el, addig mi hétfőn már Barcelonáig repülünk, hogy kedd este pályára lépjünk minden focista álomstadionjában, a Camp Nou-ban. Aki már látta a Barca stadionját az tudja, hogy a gigantikus méretén túl nem valami szép alkotás, bár ha elhagyjuk a stadiont és végig sétálunk az arénát övező parkon le egészen a kikötőig és elébünk tárol a Baleár-tenger lenyűgöző látványa, ha tehetnénk, örökre ott maradnánk. De hát a csapatnak kedden nem a tengerpartban kell gyönyörködni, ahonnan ha jól rémlik egészen Mallorcáig ellátni (távcsővel biztosan), hanem a világ egyik legjobb csapata ellen kell bizonyítani, helyesebben fogalmazva inkább csak tisztességgel helytállni. Legyen bármilyen erős a zöld-fehér szívünk, azt tudjuk, hogy kb. annyira kötelező a Barcának a győzelem ellenünk, mint ahogy nekünk volt a Kisvárda ellen. Természetesen más a szint, a BL-csoportkör tényleg más kávéház, olyan érzés mint mikor a 19.század közepén Józsi bácsi felvonatozott Pestre és egy forró kávé kedvéért belépett a Pilvax kávéházba, melynek asztalai mögött Petőfi, Jókai, Tompa kanalazta a kávéját, szívta a pipáját, miközben a szabadságról álmodoztak.

De mielőtt még belépnénk oda, ahová nagyon kevés magyar játékos tehette be a focicsukáját, és még kevesebben voltak azok, akik magukra is hozhatták a Barca gránátvörös-kék mezét, mely színek a katalánok nemzeti színei. A Fradi ebben is „élen jár”, hiszen Berkessy Elemér nyitotta a sort a harmincas években, majd jött Kubala, Kocsis és Czibor…de ezekről majd részletesebben is írunk a Barcelona elleni csoportkörös mérkőzés beharangozójában. De most tényleg térjünk vissza Kisvárdára, ahol egy jó formában lévő és feltüzelt ellenfél várt ránk, akik úgy gondolták, hogy tényleg várdai hősökké válhatnak, Supka edző meg is fogalmazta az irányt, miszerint „nem az a tervünk, hogy ünnepeljük a Ferencvárost”.
Mi sem számítottunk díszfalra és tűzijátékra (legfeljebb a kapujuk előterében), ezért Rebrov mester nem pihentetett, akit lehetett, azt a pályára is vezényelt.

Azt tudtuk, hogy akik az elmúlt egy héten pályára léptek a válogatottakban (lassan összeszámolni is nehéz), azok vagy a lelátón, vagy a kispadon foglalnak helyett. Ettől még van olyan a Fradi kerete, hogy a pályára lépő 11-re nézve elsőre nem is volt „hiányérzetem”. Másodikra, sőt harmadikra sem, a jelen Fradit nem nagyon hozza zavarba, ha 6-7 játékosát esetleg nélkülöznie kellene. Természetesen ez a magyar bajnokikra vonatkozik. De ez így is van rendjén, nekünk a bajnokság is fontos, nem sütkérezhetünk a tengerparton, ha jövőre is hasonló álmokat (talán az álom szót már kéne használni) szövögetünk, ahhoz idén is bajnoknak kell lennünk. Eddig két meccset halasztottunk, és a várdai győzelmet is beszámítva hat forduló alatt csupán két pontot vesztettünk, és alakulhat úgy a hétvégi forduló, hogy a tabella éléről landolunk Barcelonában.

Küzdelmes, jó iramú, helyenként a várdaiak által „erőszakos” 90 perc alatt gyűjtöttük be a három pontot. Bármennyire is akarták a hazaiak a Fradi „trófeáját” a vitrinbe tenni, erre valójában szinte semmi esélyük nem volt. Supka jól felépítette a taktikát, megpróbálták letámadni a védőinket (talán három alkalommal sikerrel is jártak, egyszer Dini is ránk hozta a szívbajt), majd ha ez nem sikerült, akkor rohamléptekkel iszkoltak hátra és felvették 8 védős rendszert. Ezt kellett volna nekünk áttörni, ami az első 45 percben csak helyzetekig sikerült. Boli már az 5. percben megszerezhette volna vezetést, Heister mesteri beadása után meg is nézhette a jobb alsó sarkot, talán még vonalzóval ki is jelölte a pontos irányt, de arra nem számított, hogy egy védő a „semmiből” ott terem, és a gólvonalról kivágja a labdát. Utána is voltak lehetőségeink, néhány alkalommal a hazaiak is eljutottak Dibusz kapujáig.

Gól nélkül vonultunk az öltözőbe, egy kimondottan jó első 45 perc után. Nem volt a gond a játékkal, csak az fránya „utolsó passz” nem sikerült, vagy a hős várdai vitézek vetették magukat a labda útjába. Azt nem állítom, hogy a szünetben nem voltak kétségeim, de azért az a bizonyos kisördög motoszkált bennem, hiányzott a gól és tartottam attól, hogy ha túl gyorsan múlik az idő a második félidőben, esetleg elkezdtünk kapkodni és ez megbosszulja magát. Sejtettem azt is, hogy a várdaiak nem fogják bírni az iramot, és itt nem elsősorban az erőnlétre gondolok, hanem a „fejre”. A hiba a 66. percben be is következett. A néhány perce beállt Civic (Heister-t váltotta) egy könnyed megkerülős csel után tökéletesen adott középre, mely elsuhant Baturina előtt (Bolit váltotta), de jött Isael, akiről lemaradtak a védők és elég lehetetlen szögből, jobbal felvarrta a felsőbe.

Ezzel el is dőlt a három pont sorsa, a várdaiak küzdöttek, de látszott, egyenlíteni csak akkor tudnak, ha a Fradi fele levonul a pályáról. Néhányan meg is tették, de azt Rebrov mester „utasítására” és azért, hogy mások is a pályára lépjenek. Jött Vécsei, Mak és Zubkov is. A mester cseréje nem csak Civic esetén jött be, hanem a Mak is úgy gondolta, ha már kapott 20 percet, akkor végleg el is dönti a három pont sorsát. Maga a támadás megér egy misét, hiszen addig amíg elértünk a kapuig, két játékosunkat is „felnyársalták”, de a bíró mindkétszer helyesen tovább engedte az akciót, melynek a végén Mak lapos beadását Vécsei lőhette volna a kapuba, de egy becsúszó várdai láb úgy gondolta, mégis csak gólt kéne lőni a Ferencváros ellen.

Küzdelmes 90 perc volt a várdai vitézek ellen, akik megnehezítették, de megakadályozni már nem tudták a három pont megszerzését. Jó kis felkészülés volt, főpróbának nem nevezném, hiszen ahogy már írtam, ami kedden kezdődik a Ferencvárosi labdarúgás számára, az más kávéház. Az a Pilvax, ahol Petőfi, Jókai, Tompa azt tervezgette, hogy új fejezetet írnak az ország történelmében.

Vajon kedden mi milyen fejezetet írunk labdarúgásunk dicsőséges történelmében?