Feljegyzések a fotelból – Lenullázva
Lassan kezdem megszokni a szörnyű helyzeteket. Az igazat megvallva, a szégyenteljes vereség után hazafele (120 km) három verziót állítottam fel magamnak. Az első szerint nem írok semmit, ezzel igazodva a csapat teljesítményéhez. A második gondolatom azt volt, hogy a képernyőn keresztül megpróbálok egy nagy nullát rajzolni a fotelszurkoló helyére. A harmadik verzió szerint, ahogy hazaérek, egyből leülök a gép elé és kiírom magamból ezt a nullára hozott meccsünket, valamint néhány idézőjel kíséretében közlöm azokat a véleményeket, melyeket a lelátón hallottam a szurkolótársaimtól. Az első gondolatomat a vacsora közben vetettem el, úgy voltam vele, ha már közel három éve bírom a „strapát” és a megpróbáltatásokat, akkor egy sima 0:3 már nem okozhat túl nagy gondot. A második ötletemet azért dobtam a sutba, mert egyrészt abszolúte nem tudok rajzolni (persze néha írni sem), másrészt nem állok annyira jól anyagilag, hogy rajzolóképességem bizonyítására tönkretegyem a monitoromat. Végül a harmadik látszott befutónak, hiszen még plagizálhattam is volna az elmúlt időszakok gyászos mérkőzéseiből, de amit a szurkolók „írói munkásságuk” idézeteiről gondoltam, azt azért elég gyorsan elvetettem. Nem mintha nem lett volna igazuk – később tőlük is idézni fogok, egy kicsit irodalmibb nyelven -, de tartottam attól, hogy a végén az MLSZ még emiatt is a Fradit bünteti meg. Ha már képesek voltak arra, hogy a Honvédot azért büntették meg, mert a szurkolói szidták saját csapatuk főnöket, talán egy jegyzetben használt „illetlen” kifejezések miatt is a klubot büntetnék… Pedig az bűnhődik magától is.
Eszembe ötlött egy igazi irodalmi hasonlat is, hiszen a „Bűn és bűnhődés”-ben benne lenne minden amit átéltünk és amit gondoltunk a meccs után, de ismerve Dosztojevszkij remekét tudom, hogy a cím egy kicsit csalfa, hiszen a regény legfontosabb kérdése az, hogy van-e jogunk mások élete és sorsa felett dönteni. A bűn csak eszköz, a bűnhődés meg okozat. Ezért inkább a könnyebb (és talán az értelmesebb) megoldást választottam. Odaléptem a DVD lejátszómhoz, leemeltem a polcról kedvenc koncertlemezemet és néhány pillanat múlva már el is merültem Loreena McKennitt varázslatos zenéjében, miközben gyönyörködhettem Alhambra szépségében. Már a Mystic’s Dream alatt feltettem magamnak a kérdést: vajon miért nem ezt választottam már délután?
A válasz egyből meg is érkezett. Mert még mindig a Fradinak szurkolok. Plusz, amit szinte szándékosan kihagytam, miszerint nem erre készültünk vasárnap délután. Azzal persze tisztában voltunk, hogy a Haladás remek kis csapat, egyenlő pontszámmal is álltunk a tabellán, így eleve háromesélyesnek számított a két zöld-fehér csapat mérkőzése, melyre rásegített az elmúlt heti diósgyőri remeklés, mely után talán joggal (és persze naivan) elhittük, hogy kilábaltunk a gödörből. Pedig csak egy kicsit kidugtuk a fejünket, körbenéztünk, ünnepeltünk egy jót, mely után egyből el is merengtünk a szép álmokban, és nem azzal foglalkoztunk, hogy ne csak nézelődjünk, hanem helyette inkább jól erősen kapaszkodjunk meg, hogy a következő héten egy ügyes kis szökkenéssel végleg kiugorjunk a gödörből.
Helyette inkább újra visszazuhantunk. Mondhatnám, hogy ezt már megszoktuk az elmúlt négy évben, nem volt ez másképpen Pruknernál és Détárinál sem, ott is volt néhány jó meccsünk, sőt az előbbi mesterrel még érmet is szereztünk. Persze sokra nem mentünk vele, mert néhány hét és újra a gödör mélyén találtuk magunkat. Ahogy jelenleg is.
Ez alól meg az a tény sem ad felmentést, hogy tegnap a Szombathelyi Haladás sokkal jobb csapat benyomását keltette. Egyszerűen lefociztak, lenulláztak minket. Ennek fényében még haragudni sem szabadna, hiszen a régi mondás szerint a jobbtól nem szégyen kikapni. A mérkőzés előtt még lehetett viccelődni Guzmics és Devecseri válogatottbeli „produkcióján”, de a meccs végén már simán el kellett könyvelni a szomorú tényt: ami édes kevés nemzetközi szinten (sőt még a bohózat kategóriát is említhetném), az bőven elég a jelenlegi Ferencváros ellen. Még akkor is, ha Devecseri már az első percben a „mennybe” mehetett volna, ha Fábián megadja Böde buktatásáért a jogos büntetőt. Tudom, hogy ha a bíró nem „mérlegel” és fúj, Józsi meg be is lövi, akkor az egész talán másképpen alakulhatott volna.
De ez csak fikció. Bár az is lehet, hogy akkor nem 0:3, hanem 1:3 a végeredmény. Mert ahogy már írtam, tegnap délután a Haladás sokkal, de sokkal jobb focit játszott a Fradinál. Minden csapatrésze stabilan működött, a játékosok nem össze-vissza futkároztak, értették egymást és a Fradi védői által felkínált lehetőségeket kíméletlenül kihasználták. Reggel visszanézve az összefoglalót (elég nagy csapás volt) csak megerősítette bennem azt, amit már ott is éreztünk szurkolótársaimmal.
A Ferencváros „nagy” nyári átigazolásai egy fabatkát sem érnek. Mateos két gólban volt benne, Gerson „csak” egyben. Tuijp és Valpoort még a kispadot sem koptatják. Nincs kizárva, hogy ők négyen többet keresnek, mint a Haladás kezdője összesen. Ehhez ha még hozzávesszük, hogy Diallo és Buzsáky rendre csak egy-egy félidőt kap (vagy annyit sem), a végítélet magától következik: valami itt nagyon el lett cseszve. Ehhez meg ha hozzávesszük Józsi és Holman hetek óta tartó vergődését, Böde és Jenner formaingadozását és Moniz mester meccs közbeni furcsa cseréit és cserélgetéseit a posztok között (volt olyan szurkoló, aki mikor meglátta, hogy a Bönig-Busai csere után Józsi került balhátvédnek, csendbe felkelt és elhagyta a lelátót). Tegnap újfent egyedül Besic volt dicsérhető, még akkor is, ha hátvédként neki is van felelőssége a három gólban.
A szurkoló persze követelhet fejeket (régen meg is tették, gondoljunk csak olyan nevekre mint Novák Dezső, Nyilasi Tibor), de mivel én akkor sem álltam be a sorba, így most sem teszem.
Csak szeretnék néhány kérdésre választ kapni. Vajon miért ingadozik ennyire a csapat játéka? Vajon igazak-e a szurkoló pletykák néhány játékos magas jövedelméről, mely konfliktusokat szül az öltözőben? Vajon miért igazoltunk le szinte használhatatlan játékosokat a nyáron? Kérdések, melyek talán kényesek egy kicsit, de melyekre válaszok kellenének.
Mert ehhez talán jogom van. Veszem az éves bérletet, 120 km ide vagy oda, minden hazai mérkőzésen ott vagyok a lelátón és ami talán a legtöbbet „ér”, közel 40 éve szurkolok a Fradinak. Persze nem csak én vagyok ezzel így. Tegnap is közel 7 ezren tettek hitet a Fradizmusuk mellett. Nem maradtak otthon, nem néztek más meccset a tévében, hanem felvállalták az örök szerelmüket. Mely most megcsalta őket, bár ha valós az a megállapítás, hogy a Haladás jobb csapat mint a Fradi, akkor talán nem is történt olyan nagy katasztrófa.
Csak le lettünk nullázva.
18 hozzászólás a(z) Feljegyzések a fotelból – Lenullázva bejegyzéshez
Vélemény, hozzászólás?
„Boldogan” olvastam végig a sorokat…!
Mivel ankétokra nem járok-nehogy egyes csoportok jól „megruházzanak”, aztán meg nem is vagyok sokat sajnos itthon-itt ezen a számomra nagyra becsült oldalon adok hangot a véleményemnek.
„Végignéztem” a tegnapi ligakupa meccset.Néhány dologgal -ami nem új számomra(sem)- szembesültem.
1-Biztos a ligakupa miatt,de nem bántam,hogy Jova,Józsi,Holman sem játszott. Örömteliek voltak Leonardo megmozdulásai,remélem nem jön majd megint egy győri játékos…!
2-Viszont nagyon gyenge az összjáték ,görcsösek a játékosok ill. még a „legnagyobb”ziccerben is továbbadják a labdát.Félnek, nem mernek/tudnak lőni.
A csekély rúgott-és a rengeteg kapott gól mindent elárul!!!
Hamis vagy esetleg valós hangok edzőcseréről széthúzásról is suttognak.
De kérdem én Moniz azért komolyabb bajnokságokban letette már a névjegyét, persze lehet edzőt buktatni ,ez nem új dolog,de akkor sem lennénk előrébb.
Nem sok esélyt látok minőségi játékosok szerződtetésében-pénzhiány miatt-így nem tudom mi lesz a későbbiekben.
Reménykedek,bízom a gárdában,hisz bármi van imádom/juk a FERENCVÁROST,de jó lenne Csapatként működni,legalább akkor valamiben előre lépünk,mert már ezt is nagy dologként könyvelném el.
Hajrá Fradi!!!
A „szerethető csapat” és a „Ricardozás” mögött egy olyan szurkolói igény van, mely odáig jutott, hogy egy-egy győzelem után már könnyező, ölelkező szurkolók lepik el az Üllői út környékét. És ez nem igénytelenség, ez egyfajta sóhaj a boldogság felé. Ennek meg már társadalmi gyökerei vannak.
Annyira szeretnénk egy boldogabb világban élni, hogy a legkisebb sikerben is saját magunkat véljük felfedezni.
Tényleg ott kell lenni egy győztes meccsen. Sokáig nem nagyon értettem az Újpest elleni mérkőzés utáni berohanást a pályára. Akkor nagyon el ítéltem – ma már másként látom.
Az érzelmi túlfűtöttség a realitás rovására megy, lássuk be. Ha a félsikerek hozzák el a katarzist, ha egy-egy megállóba érkezést révbe érésként élünk meg, akkor lehetetlenség eljutni a végállomásig. Mi, szurkolók, persze ilyenek vagyunk, a viszontagságos idők után érthető is. Ezt lelkileg érettként feldolgozni egy-egy csapatnak és vezetésének, na, az az embert próbáló feladat, és lám. nem is megy. Azért szomorú ez nálunk is, mert a „kétségbe nem vonhatóan” előrelépő válogatottnál is az utolsó utáni perces svédverés volt a vízválasztó, amikor elhittük, hogy valamit elértünk. Adott esetben a lilaverésig tartó győzelmi széria jelentette mindezt, megspékelve szegény Adamsszel, de külső körülmények mindig is vannak, voltak, lesznek. A diósgyőri meccs – a válogatott-párhuzamot folytatva – ilyen értelemben olyasmi, mint a bukaresti szégyen utáni váratlanul fölényes észt meccs, szalmaláng, hattyúdal. Hogy újrakezdeni lehet-e, kikkel és hogyan, az meg már mindenhol erősen kérdőjeles.
Azt remekül fogalmaztad meg, hogy az érzelmi túlfűtöttség a realitás rovására megy. De szerintem amíg a társadalmi „jólét” nem fog előre lépni, addig ezzel számolni kell. Addig amíg a hétköznapok szinte csak harcot és keserűséget hoznak, addig ne csodálkozzunk azon, hogy a legkisebb sikert is túlértékelnek az emberek.
A sikertelenség meg – vagy néma letargiát szül, vagy erőszakot. Átmenet nincs, így sajnos a realitás jelenleg elment nyugdíjba.
Ez még a kisebb gond. Nézzétek meg milyen folyamatok zajlanak a Fradi körül (jelenleg is pletykákat közölnek tényként) és milyen erők próbálják saját igényük szerint formálni.
A Ferencváros is éppen olyan mint maga a társadalom melyben élünk.
Természetesen sok igazság van abban amit írsz (ha nem gond, maradjunk a tegeződésnél). A számok néha nagyon makacsak tudnak lenni.
Az elemzésen túl én a megoldást nem látom.
Mert azzal a megfogalmazással, hogy „szerethető játékoskerettel és edzővel” nem tudok mit kezdeni. Az elmúlt években voltak „szerethető” edzőink, sorra buktak. Voltak ajnározott, szerethető játékosaink, akik ma már főleg az NB2-ben játszanak, vagy Pápán kispadoznak…vagy ott sem, mint pl. Tóth Bence.
A bajok sok-sok évvel ezelőtt kezdődtek. Nincs utánpótlásunk, nincs országos megfigyelőhálózatunk és nincs akadémiánk (amit én mellesleg nem is szeretnék). Ami a Haladást illeti. A magyar labdarúgás történetében számos olyan vidéki együttes volt, ahol egyszer csak beérett egy garnitúra…aztán 1-2 év múlva meg kiestek az élvonalból.
A Fradinak meg mindig topon kell lennie.
A múlt meg néha csalóka. Proust írta: „A múlt emlékei nem szükségszerűen úgy emlékeznek a dolgokra, ahogy megtörténtek.”
Ez a „szerethető csapat” ziher, hogy magyar találmány… Kb azt jelenti, hogy profi fizetés, amatőr teljesítmény.
erről beszélek …
Most talán még jó is, hogy nem vagyok itthon és nem láttam a meccset. Minden dicséretem azoknak akik végigszenvedték, biztos borzalmas lehetett átélni élőben.
Én azért bizom benne,hogy nem veszett el minden! Mert nem veszhet el mert mi vagyunk a Fradi! Fel a fejjel zöld-fehér barátaim, lesz ez még jobb is.
Kedves Uraim!
55 eve Ferencvaros szurkolo vagyok, es en meg a Varga, Albert, Rakosi korszakon nottem fel. 1976-tol kulfoldon elek, es hosszu evtizedek ota nem voltam kepes kovetni szeretett klubbomat, bar Flori 50.-ik szuletesnapi galameccset, sikerult eloben megneznem, mivel oriasi szerencsemre eppen otthon voltam. Felejthetetlen elmeny volt.
Megneztem a Haladas elleni meccset interneten. Borzalmasan ereztem magam utana. Nem tulzas azt allitanon, hogy tonkre tette vasarnapom, mert raadasul a meccs nekem vasarnap reggelre esett. Az utobbi idoben megrobaltam kovetni a klub hireit.
Nehany szomoru gondolatom az utobbi par het esemenyeirol:
1) Vedelmunk „teljesitmenye” tobb mint kiabrandito, ami ugyanilyen rossz, szamomra teljesen erthetetlen. Folytatom, mert kifutottam a hozzaszolasi kapacitasbol…
Ha jól emlékszem a mostani kapusedzőt Balogh Tamást Balog „lepke” Tonó-nak is hívták.
Szóval zsák a foltja………!
Hajrá Fradi!!!
Ebben nem csalódunk, ez „belőlünk van”!!!
Sziasztok!
Csak néhány elkeseredett kérdésem van:
– Vajon mit mérlegelt Pávián sporttárs az első percben meg nem adott 11-esnél, a szombathelyi gól előtti dupla lesállásnál, Bönig akasztásánál az első félidő végén és 0-2-nél a sárga lappal rendelkező Radó labdaelrúgásánál?
– Vajon mit tanulhatott Jova a csatárral való találkozásról? Hogy forduljon el és ne a labdát nézze? Hányadik Levente-gól után zavarjuk már el ezt a gyereket?
– Vajon kinek a feladata ebből a szedett-vedett brigádból FERENCVÁROST csinálni végre, akik AKARNAK és TUDNAK is győzni? ( Mert a régi Fradik úgy jöttek ki egy ilyen meccsre, hogy az ellenfél TISZTÁBAN VOLT VELE, hogy csak a hazai győzelem különbsége a kérdés…)
– Vajon mikor jön el az idő, amikor az FTC tábora tiszta szívvel szurkolhat és ünnepelheti végre a SAJÁT csapatát?
Mert EZ nem AZ….
A meg nem ítélt büntető biztosan befolyásolta a mérkőzés alakulását. Jósok nem vagyunk, így nem tudjuk, hogy mi következett volna utána. De tény, hogy ami a lelátóról nem volt egyértelmű, az a visszajátszásnál már az volt. Nem megadni, meg óriási hiba.
Jova már hetek óta egy talány. A baki góljai mellett eddig bravúrokra is képes volt, de 2-3 meccs óta már ez is eltűnt. A gond az, hogy helyette nincs senki – Kurucz hosszú időre dőlt ki.
Csapatot az edzőnek kell faragnia a javában általa választott játékosokból. A gond az – bár ne legyen igazam -, hogy a nyári átigazolások sajnos nem sikerültek.
A Fradi tábora meg a legkisebb sikernek is tud már önfeledten örülni. Ebben „Miért hagytuk…” olvasónknak van igaza, hogy sajnos nagyon leadtunk az elvárásainkból.
Kedves Lalolib!
Leadtunk a szintből, de a lelkünkben soha nem változunk! Nagyapám még Sárosi Gyurkán és a Budai,Kocsis. Deák, Mészáros,Czibor-féle Aranygeneráció játékán nőtt föl, arról mesélt nekünk. Apám az Albert-Varga tengelyről készített naplót, jómagam pedig Nyilasi,Ebedli és Pogány fémjelezte gárdát ünnepeltem. Kis hullámvölgyektől eltekintve ilyen mélyen, mint 10 éve egyfolytában – soha nem voltunk.
Ezt a „szintet” nem tudjuk megemészteni, ezt nem fogjuk FRADISTAKÉNT elfogadni soha!
Számomra ünnepnap az a nap, amikor Fradi meccsre mehetek. A kezdési időpont figyelembevételével szervezem a napom, az étkezésemet, időben kikészítem a zöld-fehér öltözékem. Az ünnepi hangulatomat nem tudja elvenni egy-egy döntetlen, vereség, ha látom, hogy a fiúk küzdenek az eredményért. Még a Mezőkövesd elleni 1:1 után sem voltam annyira elkeseredve, mint tegnap, mert akkor legalább hajtottak az egyenlítésért. Tegnap a csapat tönkretette a hétvégémet! Besic és Bönig játékát, Böde és Somalia igyekezetét tudom csak pozitívumként említeni. A többiek csalták a focit.
Alapvető probléma, hogy nincs csapatkapitányunk, aki irányítaná a csapatot, a többiek fel tudnának nézni rá. Ilyet nem szoktam írni, de az alibiző Józsinak nincs helye a csapatban! A mezére rá van varrva a csapatkapitányi karszalag?
A másik probléma, hogy nincs egy megbízható kapusunk, s valószínűleg kapusedzőnk sem!
Csak ezek után említem Pávián sporttárs tevékenységét, aki szándékosan a Fradi ellen fújt. Minden másképp alakulhatott volna, ha az első percben megadja a jogos 11-est, majd a 16-osnál a feltartásért szabadrúgást ítél. Nem beszélek a sok megtorlatlan szabálytalanságért, Radó kiállításának elmaradásáért.
Mindezek után gratulálok a kispénzű Haladásnak, amely lefocizta a csapatunkat.
A sors fintora…!
Lesz egy fradi-ute még ebben az évben.Ennek lehet „örülni”…?!
Bár 2 középcsapat,ahogy én és sokan említették már.
És ha valami csodával határos módon nyerünk Pakson, itthon a Pécs ellen, majd Fehérváron,
nem változik semmi ,nincs Csapat.Persze,hogy a külföldiek a „nagy”pénz miatt jöttek ide.
Ahogy írtam a meccs rovatban ide 5-6 komoly játékos kell-ene-,de arra nincs pénz.
Persze nem lennék Fradista,ha sok ezer-tízezer társammal nem érdekelne a Csapat sorsa,de csodák nincsenek sajnos,mint az életben sem, maximum tenni kell érte,meg kell szenvedni.
Reménykedek,hogy valamikor lesz egy ütőképes gárdánk,olyan mint pl. 20 évvel ezelőtt.
Hajrá Fradi!!!
Kedves Miért hagytuk…
Azt, hogy semmi közünk hozzájuk, olyant biztosan nem, de ennél kínosabb időszakot azért akkortájt is megéltünk. Gondoljon csak Nyíl távozása utáni évekre, Vincze Géza nagy fiatalítási törekvéseire és a majdnem kiesésre (azóta is hálával gondolok Sárosi Laci bácsira, aki megmentette a Fradit). Pedig olyan nevekkel álltunk fel, mint Zsiborás, Pintér, Keller, Takács, Rubold, Szabadi és Pogány.
Az igaz, hogy a legtöbbjük ezer szállal kötődött a Fradihoz, de vajon az kinek a hibája, hogy a jelenlegi Fradiban egyetlen ilyen játékos sincs? Józsi a „legöregebb” Fradista, a maga 133 mérkőzésével.
A lejtő igazi kezdetét 1996-1998 időszaktól mérem. Ekkor három Fradi legendát (Novák-Varga-Nyilasi) „fogyasztottunk” el a kispadon. Bár utána jött még két bajnoki cím, de azokhoz már rossz emlékek is társultak.
Improvizálás az egész, a csapat, a játék, az igazolások, a minden. Ahogy esik, úgy puffan. Aki megszervezi a védelmét, az jó eséllyel pontot, pontokat rabol tőlünk. Mert az ellen semmit nem tudunk, ellenben „legalább” hátul is szervezetlenek vagyunk. Aki túlizgulja magát és/vagy nekünk esik, az úgy jár, mint a DVTK, de hát azt, hogy mit nem szabad, bárki meg tudja tanulni. Elméletben nyilván minden fasza, de hát a focit a pályán játsszák, gyakorlatban.
Minden más önismétlés volna bármeilykünk részéről, mondanám, hogy javítsa meg, aki elrontotta, de ez szokott a legkevésbé menni, az pedig olyan olcsó és demagóg szöveg lenne, hogy akkor menjen a mester és ötöt-nyolcat-tizenkettőt vigyen magával azokból, akiket hozott. Mert ugyan, kikkel és hogyan tovább, és mi a garancia, hogy majd akkor úgy minden szép és jó lesz? Persze arra sincs, hogy velük, ugyanez, ugyanígy majd egyszer működőképes lesz. Holott nyilván a fenti két verzión kívül nemigen van más lehetőség.
Sivic mesternek annyiban igaza volt, hogy középcsapatok játszottak a múlt héten. Tulajdonképpen az NB I élmezőnye középcsapat valahol a nemzetközi hátsó régió élmezőnyében. Aki kevesebbet hibáz, az lesz a bajnok. Aztán majd szembejön egy montenegrói csapat …