Feljegyzések a fotelból: Megérdemelt szerencse

Egy könyvet lehetne teleírni a derbik világáról. 117 éves közös történelem, kereshetném a párhuzamot a Százéves háborúval, mely „egyidős” a Fradi-Dózsával, két évszázadon átívelően tartott, és bár tényleg voltak olyan időszakok a derbik világában is amikor “háborús” viszonyok uralkodtak a két tábor között, de itt mégis csak sportról, a fociról van szó, ahol a háború csak jelző, hasonlóan a derbihez. Amit ráadásul először a Fradi-MTK meccsekre használtak, hiszen az Újpest a profi korszak beköszöntével vált csak komoly tényezővé. Mi szereztünk több bajnoki aranyérmet, de ők játszották a legtöbb NB I-s meccset köszönhetően annak, hogy minket az MLSZ 2006-ban száműzött a másodosztályba, ahonnan (már nagyrészt saját hibánkból), csak 2009-ben jutottunk fel. Az Újpest is kiesett egyszer az első osztályból (1911), de egy év után vissza is jutottak. 233 bajnoki mérkőzés, melynek a statisztikája már újból nekünk kedvez, benne számtalan örökké felejthetetlen mérkőzéssel, legendás játékosokkal, teltházakkal, volt mikor a “csilláron is ültek”, és voltak kisebb-nagyobb balhék is, de ezek úgy ivódtak be a történelemkönyvekbe, mintha a világ legtermészetesebb dolgai lennének. Idővel mégis kikoptak, maradtak a hangos üzenetek és a „piro”, mely tegnap is beborította a stadiont és a nagy szélnek köszönhetően úgy hullámzott az égen, mintha egy timeless felhővonulást filmeztek volna valamelyik David Attenborough természetfilmben. A derbik világát jól ismerők tudják, hogy az soha nem volt egy előre beikszelt eredmény, a csapatok helyezésétől függetlenül mindig is háromesélyesnek számított. Mely az elmúlt 7 évben kezdett egyhangúvá válni (amit nem nagyon bántunk), hiszen a lilák utoljára mostanság még akkor is babazsúrt szerveztek, ha gólt tudtak lőni. Ettől még mindig lelkesen és szóban legalábbis önbizalommal telve ígérték, hogy most bizony győzni fognak, bár azt a bizonyos tortát készítő cukrász már a lilát is zöldnek mondja.

A csütörtöki vereségünk után bennem is volt egy kis bizonytalanság. Persze a zöldet soha nem téveszteném össze semmilyen más színnel, de az évünk nagyon nem úgy indult, ahogy szerettük, ahogy elvártuk volna. A falusi vereség arcul csapott, és nem csak a nulla pont miatt, hanem a mutatott játék miatt is. Semmi taktika, semmi elképzelés, fáradtan tébláboló játékosok, és bár a kiállítás ellenére a második félidőben jobbak voltunk, de hol Zubkov, hol Uzuni lábában maradt a pontszerzés lehetősége. És ha már Myrto, ha csütörtökön betalál, az lett volna az utolsó zöld-fehérben lőtt utolsó találta. A Fradi mezt a Granada piros-fehér mezére cseréli, mely egy részből érthető, de engem inkább a második rész érdekel, hiszen nagyon fontos – az egyik legfontosabb – játékosa volt az elmúlt két évünknek.

Az átigazolás híre már a kezdés előtt nyilvánvalóvá vált (Spanyolországban ma jár le az átigazolási idő), így nem is volt meglepő, hogy Csercseszov mester már nélküle állította össze a kezdőcsapatot, mely első ránézésre is meglepőnek látszott. Besic nélkül Vécsei szűrő szerepe egyértelműnek tűnt, de vajon ki lép hátra mellé biztosítéknak? Loncar a kispadon, Soma és Sígér még ott sem…tán valamilyen új taktikával készültünk a derbire? A választ nagyon hamar megkaptuk, az tény, hogy percekig törölgettem a szemüvegem hátha rosszul látok, vagy talán az erős szél fújt a megszokottól sokkal hátrébb Tökit?

Váratlan, elsőre egy kissé értelmetlennek látszó húzás nagyon bejött, és most tessenek egy kicsit elvonatkoztatni a tényektől, de Tokmac támadó szűrő (ilyen poszt talán nincs is) szerepe olyan volt, mint Kanté-é a Chelsea-ben. Amellett, hogy fürgeségéből adódóan számtalan labdát csent le a dózsások lábáról, mindig megjátszható volt, a legtöbbször előre próbált indulni és a több esetben a kapuhoz is megérkezett, sőt ha a 10. perc tájékán néhány centivel lejjebb céloz, parádés góllal ünnepelhette volna az új szerepkörét. Az első félidőben nem csak Tokmac, de az egész csapat teljesen más arcocskáját mutatta mint három nappal ezelőtt. Volt lendület, letámadás, határozott labdakihozatal és voltak helyzetek.

Sajnos csak helyzetek…Tokmac, Marin, Zubkov, Blazic, Bassey – megpróbálom felidézni melyik volt a legnagyobb a két kapufánk mellett. Talán Blazic ballábasa 5 méterről? Vagy Bassey kapufája utáni Marin ajtó-ablak lehetősége? Az persze örömteli volt, hogy ennyi helyzetet kidolgoztunk, de a befejezések? A lilák az első félidőben túl sok vizet nem kavartak fel, egyedül Croizet okozott egy-két kellemetlen pillanatot, ettől még egy élvezetes, a magyar bajnokitól eltérően jó iramú első félidőt láthatott a lelkesnek lelkes, füstölésre készülő, de a derbikhez viszonyítva elég csekély számú közönség.

A második félidőt is góllal nyithattuk volna, Mak került helyzetbe, de közeli lövését Banai bravúrral védte. Bravúrt Dibusznak is be kellett mutatnia, bár Dininél ez inkább megszokott cselekedett volt és nem olyan védés, melyre 20 év múlva az unokának is mesélne. Mak helyzete után jött a már említett piro, ebben mindkét tábor „jelesre” vizsgázott, olyan érzésem volt, mintha ezzel akarnának nagyobb rangot adni a derbinek, ha már játék színvonala és a szurkolók száma egy kicsit más, mint a történelem lapjain. Ahogy fogytak a percek egyre laposabbá vált a játék, már a lilák is valamivel bátrabbak lettek, erre Csercseszov is reagált, bejött Loncar és Boli, átálltunk két csatáros játékra, mely végül is meghozta az eredményt.

Az igaz, hogy egy jó nagy adat szerencse is kellett hozzá, de most nagyon is megérdemeltük Jupiter lányának a jóindulatát. Fortuna kisasszony akkor és ott nyújtotta segítő kezét, amikor a legjobban kellett. Tokmac remek passza után Loncar lépett kettőt, majd ballal rásuhintotta, melyről Fortuna istennő úgy gondolta, ezt Banai talán újfent védeni tudja, és attól tartott, ez már károsíthatja a szerencsekereket, ezért közbeiktatott egy lila lábat, melyről felperdült a laszti és magas ívben hullott a kapuba. Ha még szerencsével is, de megérdemeltük az év első meg is adott Fradi gólját!

Innentől már csak az órát lestük, egy kicsit mérgelődtünk, hogy Berke hat percet még rápakolt (melynek jelentős része a „füstorgiának” volt köszönhető), de a lilákban már nem volt erő az egyenlítéshez. Ezzel meg lett a három pont, mely egy falat kenyérnél is jobban kellett, emellett kb. 70 percig a játékkal is meglehettünk elégedve. Új felállás (4-1-4-1), harcosabb hozzáállás, szervezettebb játék. Csak azok a fránya helyzetek…

A szerencse segített, „Fortuna szekerén okosan ülj, Úgy forgasd tengelyét, hogy ki ne dülj” – nekünk sikerült nem kidőlni, maradtunk a bakon ülve a tabella elején, egy derbin aratott győzelemmel.

Ezzel egyből mosolygósan indulhat a hét.