Feljegyzések a fotelból – Négyből négy
Ha most egy kicsit gonoszkodni akarnék (és miért ne tenném meg?), akkor azt javasolnám Székesfehérvárnak, hogy a 2015-ös esztendőt nyilvánítsák a „Ferencváros elleni vereségek” évének. Egy kiállítást is rendezhetnének „12-1” címmel, ahol bemutatnák a közte több mint mócsing kialakulását, majd Kovács Ferenc tartana előadást, „hogyan lehet padlóra küldeni egy csapatot néhány hét alatt” címmel. Mielőtt még bárki tiszteletlenséggel vádolna Feri bácsival kapcsolatban, az 1985-ös Real Madrid elleni győzelmük az UEFA kupa döntőjében a mai napig örök emlék, Májer góljára meg úgy emlékszem, mint Nyilasi Tibor bármelyik találatára. Ráadásul 1985 tavasza számunka egy vesszőfutással ért fel (ha nem jön Sárosi Laci bácsi, kiesünk az NB I-ből), talán emiatt is emlékezetes a Videoton akkori menetelése. Azok a szép idők elmúltak, és bármennyire is fájó leírni, de a magyar csapatok már csak a töltelék szerepére vannak kárhoztatva az európai kupákban. De most sutba az emlékekkel, bár nehéz elvonatkoztatni a Feri bácsi azóta már legendássá váló mondatától, miszerint „az a csapat, amelyik idegenben ilyen játékra képes, úgy válhat igazán ismertté, ha folytatja azt, amibe belekezdett”. Ezzel el is érkeztünk a tegnap esti mérkőzéshez, ahol is a Fradi játszi könnyedséggel győzte le immáron negyedszer ebben az évben a tavalyi bajnokot.
De mielőtt hozsannáznék egy kicsit (miért is ne tehetném meg?), egy sokunk számára szomorú elválásról kell néhány mondatot írnom. Paulo Coelho szerint vannak pillanatok, amikor az élet bizonyos embereket elválaszt egymástól, csak azért, hogy mindketten megértsék, milyen sokat jelentenek egymásnak. Wergiton do Rosário Calmon, négy évi szolgálat után a francia elsőosztályba szerződött. A péntek délutáni hír sokunk számára felért egy késdöféssel a szívünkbe. Szinte sokkolt, percekig meredten ültem a gép előtt, a képernyőn a megjelenő „Somalia távozik” felirat olyan hihetetlennek tűnt, mint a tegnap esti mérkőzésen a Videoton győzelmi esélye. Egy nappal a bejelentés után még képtelen vagyok bármi értelmes dolgot vele kapcsolatban a papírra vetni. Biztos eljön majd az a pillanat amikor írni fogok róla, mert számomra Somalia az elmúlt évek legszerethetőbb játékosa volt, harcossága, győzni akarása, alázata a foci iránt rabul ejtett. Először nehéz volt elfogadni mindkét fél döntését, pedig a bejelentés pillanatában tudtuk, ez így van rendjén.
Somalianak „kis lépés egy embernek de hatalmas ugrás az emberiség számára”, hiszen amikor hozzánk került 2011 nyarán, Prukner László a youtube-n talált rá, vagyis pontosan nem is rá, egy másik Somalia-ra, de végül is szerencsénkre a mi Sománk lépétt magyar földre. Akit először kinevettek, mert igaz, hogy villámból voltak a lábai, de a labdával akkoriban nem volt a legjobb barátságban. Képes volt fejlődni, mert Soma focista akart lenni. Jobbszélsőnek indult, de volt jobb- és balhátvéd is, róla terjedt el a Moniz-korszak alatt, hogy talán még kapusnak is megállná a helyét. Örökké emlékezetes marad a Dózsa elleni bombája, a Loki elleni parádés esernyős találata és az, amikor jobbszélsőként kezdte a mérkőzést, majd balhátvédként fejezte be. Idén Doll mester új szerepkört talált számára – sokakat meglepett szűrőként való szerepeltetése -, ahol aztán Soma olyan teljesítményt nyújtott, melyre csupán a magyar „szakkommentárok” és újságírók népes hada nem figyelt fel. Szinte soha nem emelték ki, az NS osztályzatai szerint még a „K” csapatba sem fért volna be. A francia első osztályba meg igen, ráadásul olyan mesebeli összegért, amit már nagyon régen nem fizettek olyan játékosért, aki a magyar NB I-ben „nevelkedett”.
Távozása nem csak a szívünkben hagyott űrt. Tegnap reggel már azzal ébredtem, hogy vajon ki fogja őt helyettesíteni. Vajon Doll mester mer-e 19-re lapot húzni és Nagy Ádámot rendeli Soma pótlására, vagy a biztosra megy és Gyömbér veszi vissza az elvesztett pozícióját. Az előbbi verzió jött be, a kezdés előtt féltettem is a fiatal játékosunkat, hiszen bár a szakírók soha nem akarták tudomásul venni Soma játékának fontosságát, de mi Fradisták tudtuk, hogy milyen alázatos és hasznos munkát végzett a pálya közepén, kihasználva magyar szinten futurisztikus gyorsaságát.
Kétségeim elég hamar elszálltak. Annak ellenére, hogy a Videoton játékosai nagyon fogadkoztak, hogy a 2015-ös Fradi elleni vesszőfutásuk ma véget ér, ebből azon kívül, hogy néhányszor sikerült egyenest rúgniuk a labdába, más nem nagyon valósult meg. Egy valódi roncshalmaz lépett a pályára piros-kékben, melyről valószínűleg nem csak a játékosok tehetnek, hiszen Gyurcsó, Vinícius, Lang és Pátkai (kiskokót nem említem, mert nem tartom focistának) annál sokkal jobb játékosok mint amit az elmúlt hetekben láttunk tőlük. Egyrészt válogatottak, másrészt közülük a magyar hármast még a Fradiban is eltudnám képzelni. Természetesen nem a tegnap esti produkciójuk okán.
Mert az a nullával volt egyenlő, melyhez azonban kellett egy jó Fradi is. Az első pillanattól kezdve nem hagytunk kétséget afelől, hogy ki nyerheti meg a mérkőzést. Szervezetten, letámadva, a széleket remekül kihasználva „estünk” neki a Videotonnak és az már csak a sors kegyetlen játéka a hazaikra nézve, hogy az első gólunkat a 11. percben egy hazai védő „szerezte”, igaz sok köze nem volt hozzá, hiszen mandinerből pattant rá a labda, onnan meg a hálóba. A gólt azért ne intézzük el a véletlen rovására, hiszen egy remek támadás előzte meg, Lamah zseniális indítása (idén már nem az első ilyen) és Böde remek ütemű kilépése kellett hozzá. Feltűnő volt, hogy a gólba tartó labdát három Fradi játékos kísérte, miközben a hazai védők méterekkel hátrébb teázgattak. Néhány perc múlva újra Lamah keverte meg a hazai védelmet, a beadás előtt még fel is nézett, de az üres területre befutó Varga újfent kihagyta a ziccert. Neki ismét kéne egy gól, mert Roland hajt, küzd, de sajnos a helyzetek kihagyásában az élen jár.
A gól után még magabiztosabbá vált a játékunk, a hazaiak nem találtak fogást, főleg a védekezéssel voltak elfoglalva. Aztán jött a 36. perc, a mérkőzés legkomikusabb pillanata. A valaha sokkal szebb napokat megélő Viníciusnak nem volt elég, hogy Bödét legyalulta, de a jogos sárgát valami olyan elementáris hisztivel fogadta, hogy Andó-Szabó percekig pislogni sem tudott. A kiállítás jogosságához nem férhet kétség, melyre bizonyíték az, hogy Danilovics dühében majdnem felpofozta játékostársát. Érthető is volt a reakciója, hiszen vezettünk 1-0-ra és az emberelőny el is döntötte a mérkőzést. Legalábbis a foci íratlan törvényei ezt írják elő, bár azzal nem szoktak számolni, hogy ilyen esetben az „előnyös” csapat szundimódba kapcsol, a „hátrányos” pedig felpörög.
Ebből aztán csak annyi valósult meg, hogy mi szundiztunk egy kicsit, ami elég volt a Vidinek az egyenlítéshez. Ez is tanulságos gól volt, hiszen a kipattanó labdát 6 játékosunk kísérte figyelemmel, mégis Ivanovszki lőhetett. Az egyenlítés után újra négyesbe kapcsoltunk (vajon mikor fogunk ötösbe kapcsolni?) és ahogy lenni szokott, jött Böde Dani. Először Dilaver, majd utána Hajnal beadását értékesítette, melyből újfent a második volt parádés, ugyanúgy ahogy a Vasas ellen. Egy hete egy „felhőfejes”, tegnap egy igazi „csukafejes” jött, az utóbbi manapság már ritkaság számba megy, anno a régi időkben a grundokon hétköznapi mozdulat volt, a pályákon Varga Zoli volt a mestere, manapság meg legfeljebb a csukából készült ételeket ismerik a játékosok. Tény, hogy a vörösborban pácolt sült csuka, vagy a csukapörkölt túrós csuszával fejedelmi étel, de amit Böde Dani tegnap fejesként feltálalt – az volt a fejedelmi lakoma!
3-1 a vége, a hazaiak szemszögéből 1-3, vagy 0-4, vagy 1-12. Ebben az évben eddig (lesz még egy meccsünk velük) négyszer győztük le a Vidit, ráadásul mind a négyszer magabiztosan és remek játékkal. Bajnokin, a Magyar Kupa és a Szuperkupa döntőjében. Ezek után nehéz lenne megvédeni azt a Holman Dávid szájába adott (majd utána határozottan cáfolt: „soha nem mondanék ilyent”) mondatot, miszerint a Videoton jelenleg a legjobb magyar csapat. Nem akarom bántani a fehérvári alakulatot, van bajuk bőven, bár biztos vagyok benne, a főgond a kispadon és a klubszékházban keresendő. Nálunk szerencsére minden rendben van (oké, ez is túlzás egy kicsit), kivéve persze a Zseljo elleni taslit – mely még mindig ott pirosodik az arcokon. Négy forduló ment le, négy győzelem, eddig 100% és már négy pont az előnyünk, miközben ebben az évben már negyedszer küldtük padlóra a bajnok Videotont. Jelen pillanatban szép szám a négyes!
Egy remek testcsellel a tábor is becserkészte magát a lelátóra, álcaként zöld-fehér mezek helyett „meztelenül” éltették a csapat – rendbontás nélkül. Jó lenne végleg rendezni a vitás kérdéseket, ha már Fradi család vagyunk. Ez lenne a klub, a szurkolók és a csapat érdeke is.
Mivel is lehetne befejezni a mai mosolygós jegyzetet? Talán vegyem elő újra Kovács Feri bácsi igazságát, mely szerint „az a csapat, amelyik idegenben ilyen játékra képes, úgy válhat igazán ismertté, ha folytatja azt, amibe belekezdett”.
Hát akkor folytassa Ferencváros!
21 hozzászólás a(z) Feljegyzések a fotelból – Négyből négy bejegyzéshez
Vélemény, hozzászólás?
Köszönöm ezeket az írásokat, már-már úgy várom őket, mint a meccseket.
Csak egy kis érdekesség, 4 forduló után – hosszú idő óta először – véletlenül egyezik az első három csapat most, és a százszázalékos bajnokság idején:
1. Ferencváros 4-0-0 10:2
2. Újpest 2-2-0 7:3
3. MTK 2-1-1 9:4
1931-32 (végeredmény):
1. Ferencváros 22-0-0 105:18
2. Újpest 16-4-2 67:32
3. Hungária 16-3-3 62:24
Akkor is 12 csapatos bajnokság volt, csak nem volt 3. kör… A Fradi esetében a minta éppen passzol is…
Érdekes. 🙂
Remek! 🙂
A profizmus alatt előfordult párszor.
Kedves Laci!
Most már jónéhány éve vagyok lelkes olvasója sorozatodnak. SZámomra úgy hozzá tartozik a forduló utáni reggelhez, mint mondjuk (sajnos) az inzulin. Nélkülözhetetlen. Úgy várom, mint »boldogult úrfikoromban« (hány évtizede is volt?) Feleki László vagy Peterdi Pál írásait az egykori Képes Sportban. Ha – mint előfordult – géphiba miatt késett, komoly hiányérzetem volt.
Mint több könyv „szülőatyja” és számos recenzió szerzője rendkívül nagyra tartom teljesítményed, hogy tisztes irodalmi és történelmi háttérrel felvértezve, szellemes humorral fűszerezve hétről-hétre lehetőség szerint egyenletes színvonalon reflektálsz az esedékes mérkőzés eseményeire.
Remélem, még sokáig olvashatjuk a »Fotelszurkoló« sorozatát, hogy élvezhessük, és egyetértő – esetenként eltérő – véleményünkkel reagálhassunk rá.
Fradista üdvözlettel
Imre bácsi
Nagyon köszönöm Imre bátyám, számomra megtiszteltetés, hogy kedveled az írásaimat.
Szeretném kiemelni a tegnapi Videoton elleni találkozón Hajnal Tamás játékát! Folyamatosan javul a teljesítménye, tegnap végre – szerintem első alkalommal – tudásához méltó teljesítményt nyújtott! (Ide tartozik, de most már csak zárójelben írom, hogy a Zseljeznicar elleni összecsapásokon bizony elég harmatos volt még Hajnal Tomi játéka… sajnos, de ő ezzel akkor nem volt egyedül.)
…
Sajnos már nem fogjuk együtt látni a Gera, Hajnal, Somália hármast. Somália elköszönt… Én is és mindnyájan köszönjük a Fradiért elvégzett munkát, teljesítményt!! Sok sikert a Toulouse-ban!!
…
Jövő héten szombat este pedig mindnyájan ott leszünk az arénában az MTK elleni meccsen!! Hajrá Fradi!!!
És ahogy tegnap a tábornak nevezett halmaz egy drogos sportolót éltetett, az a mindenkori Fradi-táborok szégyene.
Az egyik szemem sír, a másik meg nevet. Sír, mert SOMÁLIA -az elmúlt 4 évben a kedvenc játékosom – itt hagyott minket (remélem egyszer még visszatér). Isten veled SOMA!!! A másik meg nevet, mert a Videotont – az elmúlt 4 alkalommal is sima vereséget szenvedett ellenünk – ismét 2 góllal múltuk felül (volt ez már 3, sőt 4 is) 😆
Az M4 sport megjelenése óta a Duna World nálam nem fogható, de találtam egy jó kis helyet a neten, a Médiaklikket, melyen keresztül immár nézni tudtam a meccset. (Bár volt egy szívélyes baráti meghívásom e feljegyzés szerzőjétől – lalolib barátomtól, melynek lehetőségével családi okok miatt nem éltem.) Kár lett volna ezt a meccset kihagyni! Mert amúgy fehérváriasan szólva az idei évben az elmúlt négy alkalmat figyelembe véve 🙄 EGY GÓLNAK IS TIZENKETTŐ A VÉGE!!! (0+0+0+1 : 2+4+3+3) 😉 HAJRÁ FRADI!!!
Gondot is okoztál Barátom! A behűtött sör adagodat nekem kellett meginnom.
Szegény, szegény BARÁTOM, hogy én mennyire sajnállak ezért…
„Minden csapat úgy játszik, ahogy az ellenfele hagyja.” Nagyon régi focista bölcsesség, ami tegnap is beigazolódott. A Vidi azért jutott a második félidő elején némi lélegzethez, mert a mieink még csak testben voltak a pályán. Aztán amikor Ivanovszki nyakon öntötte őket egy pohár hideg vízzel, rögtön észbekaptak, és helyreállt a világ rendje.
De az az igazság, hogy valójában nem is játszottunk jól. (Bocsánat: hazai viszonylatban jól játszottunk, nodehát…) És mégis simán győztünk. Mint ahogy az előző három meccsen is.
Ám »ez« a Videoton nem azonos »azzal« a Videotonnal, amely Kovács Ferenc irányításával annyi borsot tört a Dalnoki-féle csapat orra alá, majd pedig idegenben le tudta győzni a Realt. Molnár Ferenc után szabadon: ez csak videoton. Kis v-vel írva. Dehát ez ez ő bajuk. Szegény Kovács Ferenc, nagyon sajnálom őt, mert mind emberként, mind edzőként tiszteletet érdemel.
*
Somaliát sokan siratják, hogy pótolhatatlan. Nekem is egyik kedvencem volt. De nincs pótolhatatlan játékos. Való igaz, hogy 1954 óta csak két ilyen gyors játékost láttam Mátrait és Pusztait (A nálam idősebbek, nyilván sürgősen hozzáteszik még Rudast). És ahogy Pusztai is megtanult focizni (nemcsak a labdát rúgni), úgy Somi is. És most eladtuk. Szép, kerek summáért, amilyet NB I-es focistáért még nem adtak. Sajnos ez a helyzet jelenleg. Odáig már eljutottunk, hogy igazi klasszisokat ki tudunk nevelni, de attól még messze vagyunk, hogy meg is tudjuk tartani. Évekig (valószínűleg sokáig) még ez lesz a világ rendje: (viszonylag) olcsón megszerezzük – kineveljük – és (szép summáért) eladjuk. Láttunk szebb napokat is (régen), de ennél jóval csúnyábbakat is (nem is olyan régen).
Most mendegélünk fölfelé. Hogy milyen tempóban, azon lehet vitatkozni. De ne tessék elfelejteni: a mocsárból nagyon nehéz kimászni.
*
Egyébként UEFA előírás, hogy a vendég és hazai drukkereket szét kell választani. Ha nem történik meg, jön a büntetés.
A gyôzelem ellenére nekem Sem tünt a Fradi jí téka olyan fényesnek, mint az elôbbi meccsek.
Somí lia tí vozí sa ? Nagy ídí m egy sokat igérô fiatal jí tékos. Aztí n bemutatkozott Haraszti is. Hajnal is mindig jobban jí tszik. Gera szilí rd kövezet és talaj, habí r ebben a meccsben nem mindig meggyôzôen jí tszott.
Bìzok Doll mester tudí sí ban.
A kérdésem az lenne: Melyik mester keze alatt ví lt Somí lií ví Szomí lia. Moniz ? Doll ?
Minden Vidi-verés kellemes érzés, a tegnapival sem voltam másképp. Örülök, hogy Bödinho végleg meglelni látszik a góllövő „papucsát” és lassan aranyfeje lesz! Egyet kell értenem azzal a megállapítással is, hogy a ZSeljo pofon még ott virít az arcokon, és persze a Somalia-ügy.
Sok sikert kívánok neki Gallföldön is és azt üzenem az ifjú brazilnak, hogy visszavárja a Fradi-család! Ott , ahol igazi, hasznos és remek futballistává vált, ahol többen megkönnyeztük a távozását, mert úgy szerettük Őt, ahogy van! Véleményem szerint jól illeszkedik a Kuznyecov, Kuntic, Kopunovic trió mellé. A „három testőr” mellé D’Artagnan-ként! Nagy veszteség lesz, megérezzük a hiányát. Továbbra is kellene egy gyors, jó szűrő, egy rutinos középhátvéd és egy gólerős és villámgyors támadó! (remélem, Radó Andris lesz az..) Tegnap nagyon tetszett Nagy Ádi játéka(nem először!!!) és az általam szintén nagyon várt Haraszti remek játéka csereként!
Ne szálljatok el magatoktól fiúk, dolgozzatok és ünnepelt sztárokká válhattok a Fradi tábor előtt!
Két dolog, konkrétan:
1. Van még egy Vidi meccs az idén, utána kéne a vereségek évéről beszélni.
2. A trágárság, b. MLSZ, a Kubatov anyádat szkenneld, a sz.r Romániázás is, az FTC elnökének folyamatos szidása is rendbontás. Nem értem ezt a vitás kérdést sem – gondolom a szkenner az – de a jövőhéten majd kiderül, hogy mennyire büntették a Vidit rendezési hiányosságok miatt, illetve, hogy milyen intézkedést vezet be az MLSZ arra, hogy a hazai drukkerek közé ne jussanak be vendég szurkolók magukat semlegesnek hazudva, majd meglátjuk.
Mindkettőben igazad van, az ötödik Vidi meccset meg is említettem. Két megoldás van: vagy parazsat öntök a fejemre, vagy nagybetűvel hirdetem, hogy ötből öt. 🙂
Ettől függetlenül ritkán fordult elő (ha volt ilyen egyáltalán?), hogy a bajnok csapatot egy évben (eddig) négyszer ugyanaz a a csapat győz le. Ráadásul több góllal. 😉
ugye már írod a feljelentő levelet, mint anno? 😳
Jelentéktelen ez a Fradi-tábor, pár száz … és …
Ez eleddig egy igen normális fradista fórum volt, a legnormálisabb fradistáké, akik nem bántották még az ellenfelet se, eltekintve az apróbb fricskáktól. Idejöttél te, kis ócska provokátor, és ezek után úgy véled, hogy a kedvenc csapatunkat, illetve szurkolóit minősíti mindaz, amit művelsz. Elárulom: nem. És nem is kedvenc csapatodat, de még csak nem is a táborát. Hanem egyedül és kizárólag téged, de azt mindenek felett. Rossz lehet neked, ha azt hiszed, most jó neked. Bár nem sajnállak érte.
Az ilyen jellegű mondanivalót névvel és elérhetőséggel kérném a jövőben! A következőnél repülsz.
Egyébként hogy jössz ahhoz, hogy ismeretlen emberek százait, ezreit lebunkózod és leparasztozod?
Menj oda hozzájuk és mondd el nekik!