Fradi szurkolók a múltból: Payer András, a slágergyáros

Jelenleg szinte menekülök a múlt szurkolóihoz, hiszen nekik sokkal könnyebb volt. Persze nekik is volt nehéz időszak az életükben, régen is volt olyan, hogy kevésbé ment a Fradinak, de megélni ezeket a terheket mindig erőtpróbáló lehetett. Sőt sokkal hitetpróbálóbb megélni akkor, ha az ember nem látja a kivezető utat, mikor fogytán a remény. Nehéz ilyenkor í­rni is, hiszen alapjába véve egy optimista ember vagyok és nagyon nehezen í­rom le azt, ha fogy a hitem. Nagyon nehezen ismerem be még saját magamnak is, ha a remény egyre kevesebb, ha pedig beismerem, azonnal keresem az újabb kapaszkodót, nem adom fel, a következő mérkőzést már megint új reménnyel várom.

Bezzeg régen! Ezt hallottam már gyerekkoromban is és most én zengem a régi mondatot. Bezzeg a régi szurkolóinknak könnyű dolguk volt, dicsőséges történelmünk bearanyozzák szurkolóinkat is! Jelenleg viszont szembe kell néznünk azon tényekkel, hogy szeretett csapatunk, nemhogy nem a dobogóért küzd, hanem minden megszerzett pontnak örülünk, mint koldus az útszélre vetett kenyérnek. Meddig tart ez? Ez egy rossz álom csupán, vagy annál is több?

Bevallom férfiasan, nem tudom! Bí­zom benne, nem erről fog szólni ez az idény, de egyre inkább szembe kell néznünk azzal a ténnyel, nem mi vagyunk jelenleg az NB 1-et oroszlánként uraló fenevadak. Mit tehet ilyenkor egy szurkoló? Dühében persze szidhatja, szapulhatja csapatát, bosszankodhat és kesereghet is. Ezzel valójában semmit nem old meg, csupán feszültségét vezeti le, de a tényekkel való ismételt szembenézés újra és újra a tehetetlenség dühét váltja ki az emberből! Akkor mit tegyek én, a Szurkoló? Beletemetkezhetem keserűségembe és mardoshatom önnön lelkemet, depresszióba is eshetek, de még mindig nem jutottam előrébb semmivel, hiszen a problémák pont ugyanúgy ott vannak. Azt be kell lássam, én mint szurkoló nem tudom megszüntetni, én sem jó passzokat, sem gólt nem tudok rúgni. Nem vázolhatok fel taktikát, vagyis ezt megtehetem, de semmit sem számí­t, mert csapatunk nem az általam szerkesztett tervek alapján fog kifutni a zöld gyepre a jövő héten sem, mert sem edző, sem játékos nem vagyok, csupán szurkoló!

A kezem meg van kötve, legnagyobb jóakaratom közepette is tehetetlen vagyok. Amit mégis adhatok, az nem más, mint a türelmem és a szeretetem! Manapság korunk rohanó világában elsiklunk ezen szó értéke felett, gyakran gúnyosan nézünk rá, lesajnálóan gyengeségnek tartjuk, vagy pedig gejl marcipán tortaként félrelökjük, a halandó ember nem törődik az érzelmekkel, ha mégis törődne, az nem a szeretet lenne, hanem ennek ellenpólusa, a gyűlölet. Az már felvállalható, hiszen a gyűlölet kifejezésével keménynek, szilárdnak tűnhetünk. Pedig ez csak a felszí­n! Egy régi mondás szerint, a szeretet csontot tör! Nem is szeretném haragomat vagy keserűségemet kifejezni csapatom felé, csupán szeretetemet, amit türelmemmel tudok leginkább kifejezni! Amí­g pedig a jelen nem örvendeztet meg napi sikerekkel, addig szememet visszafordí­tom a múlt dicsőségeire, melyből erőt és hitet merí­thetek a jövőre is, hiszen

Fradi volt, Fradi lesz, mí­g a földön ember lesz!

A múlt szurkolói közül, ma egy olyan emberhez kalandoztam el, akinek megadatott, hogy a Manchester ellen lássa csapatunkat, akit ismerhetünk a szí­npadok világából, mégsem szí­nész, mint sokan az eddigi szurkolók közül, hanem énekes. Payer Andrást, ma is sokan ismerik és szeretik. Aktí­v részese volt a hatvanas évektől a tánczenei stí­lus felfrissí­tésének. Szerzőként és előadóként is, napjainkig meghatározó alakja a könnyűzenei életnek. Dalait rengetegen énekelték és énekelik a hazai élvonal képviselői közül. Néhány ismertebbet emlí­tenék: Gedeon bácsi, Almát eszem, Nincsen olyan ember, Ó, egy Alfa Rómeo, Felmegyek hozzád… és még sorolhatnám reggelig azt a sok szerzeményt, mellyel megajándékozott bennünket. Szí­ndarabokhoz í­rt zenét, a Magyar Köztársasági Arany Érdemkeresztet érdemes és eredményes munkássága elismeréseként kapta 2004. március 15.-én.

Ezen kí­vül, Ő az 1999. évi eMeRTon életműdí­jasa is. Payer Öcsinek a múltban mint szurkolónak könnyű dolga volt, hiszen megannyi siker részese lehetett. Manapság viszont mindannyiunknak nehéz, nehezebb, de mint ahogy a barát, úgy a szurkoló is a bajban ismerszik meg. Merí­tsünk most erőt Öcsi lelkesedéséből, olvassuk miként beszélt Fradizmusáról az énekes, előadóművész és zeneszerző.

– Tibu1 –

FRADI – HÍRADÓ 1972. január oldal: