Kéri Károly
Huszonhárom évesen, 1943 októberében Újvidéken szerepelt először az FTC első csapatában a MÁVAG-tól érkezett játékos. Ezt további 312! fellépés követte, ahol három gólt szerzett. Sokoldalú labdarúgó volt: hátvédként, fedezetként egyaránt megállta a helyét. Pontos helyezkedés, határozott szerelés, jó fejjáték és a labda ésszerű továbbítása jellemezte. Egyetlen hiányossága a gyorsasága volt. Jól tűrte a megpróbáltatásokat, türelme után jogosan becézték „Birkának”.
A Fradiban sok-sok mérkőzés megbízható „szürke” játékosa volt, a válogatottban a csehek ellen csereként lépett pályára. Kéri még arról is nevezetes, hogy ő szerezte a Fradi utolsó világháborús gólját … (1944. december 17.-én). Tagja az 1948/49 évi bajnok-, és az 1943/44 évi kupagyőztes csapatnak. 1953 decemberében búcsúzott a csapattól, a Vasas Izzóban rúgta tovább a labdát.
Visszavonulása után vendéglősként dolgozott, jellemzően a Ferencvárosban. A lakása is a Mester utcában volt. Temetésére egy nappal 79. születésnapja után volt. Dr. Fenyvesi Máté, mint az FTC ügyvezető elnöke búcsúztatta, akivel még az ötvenes évek elején együtt rúgta a labdát.
(Nagy Béla, Antal Zoltán és Hoffer József írásainak felhasználásával)
8 hozzászólás a(z) Kéri Károly bejegyzéshez
Vélemény, hozzászólás?
Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .
Imre bácsi, igen, ez csak így lehetett a gyakorlatban, ahogy írod, irigyellek is érte, hogy láthattad ezeket a hihetetlen finomságokat!
Pedig az az meccset én is „láttam”, mert biztos, hogy kint voltunk (hol lettünk volna máshol?…), de három évesen finoman szólva nem igazán érzékeltem a pályán történteket…
kedves LTK, miért nem? Három éves korában már „nagyfiú” az ember, csajozik, Fradi-meccsre jár… illene mindenre emlékezni:)))
Kedves Karcsi (és minden érdeklődő)!
Mivel akkor még én sem jártam meccsre, a felállást a különböző tudósítások összevetéséből következtettem ki.
Hivatalosan: Gulyás G. – Ombódi. Kispéter, Dalnoki – Szabó L., Dékány – Orosz, Kéri, Mátrai, Mészáros J. Fenyvesi.
Valójában: Gulyás – Ombódi, Kéri, Kispéter, Dalnoki – Szabó L, Mészáros J., Dékány – Orosz, Mátrai, Fenyvesi.
De a második félidőben változott a helyzet: Mátrai hátrament hátvédnek (Czibort fogni, de valószínűleg inkább második beállós volt), Ombódi átment a baloldalra (Budait fogni), Dalnoki előrébb került (papíron) egy sorral (lehet, Mátraival felváltva fogták Czibort), Orosz beljebb húzódott, s a végén a teljesen kimerült Mészárost Csoknyai váltotta fel, aki remekül helyettesítette.
Mészárosról még annyit, hogy védekező feladatát csatár létére is jól tudta megoldani. Igen, a Puskással folytatott párharca nem mindennapi élmény lehetett, azt hiszem Mészárosban személyes érzelmek is közrejátszottak…
Nemcsak Imre bácsinak, de a téma okán elsősorban neki…
És az is milyen érdekes, hogy akkoriban a fedezetpár jobboldali tagja húzódott hátra a védelmi vonalba ugymond beállósnak, holott ez később (Szűcs, Berendi, Noskó, s sorolhatnám…)áttevődött a baloldali fedezet/középpályás játékosra.
Bár…ha Kéri állandó fedezettársát veszem, aki a baloldalon játszott, szigorú emberfogó lévén szintén felfogható a Kispéter/Csanádi mellé hátrahúzódó „beállósnak”.
Imre bácsi!
Lehet, hogy két beállóssal játszottunk?…
Tisztelettel:
Lakat T. Károly
Utóirat:
Azért Imre bácsi példájánál maradva (Mészáros kontra Puskás) az sem lehetett semmi, amikor az egyik vérbeli balösszkötő fogta a másik vérbeli balösszeköőt…
Karcsi kérdésére hosszas tünődés után csak most találtam meg — az egyébként egyszerű – választ. Mivel a középhátvédek zöme jobblábas volt, érthetően balrol vontak hátra valakit. Viszont Kispéter ballábas volt, mellé feltétlenül egy jobblábas kellett a védelembe. És Kéri számára nem volt idegen a védekező játék.
„Raktározok” is mindent, amit Imre bácsi megoszt velünk.
Imre bátyám!
Mi lenne velünk nélküled? Elképedve és ámuldozva olvastam a kiegészítésedet. Ezt az infót vajon melyik fiókodból húztad elő? Ez tényleg fantasztikus.
Kérit fedezetként tartják számon, ám valójában legtöbbször a hátvédsorba visszavonva „beállóst” játszott. Élete talán legjobb játékát utolsó meccsén nyújtotta: 1953. december 6-án a legfeljebb „középcsapatnak” elkönyvelt Kinizsi 0:0-at játszott a Bp. Honvéddel. Kéri akkor jobbösszekötőnek nevezve 8-as számmal valójában beállósként Kocsist őrizte, aki meg sem tudott moccanni. (Ugyanazon a meccsen Mészáros Puskást semlegesítette.) Mondanom sem kell, a Népsport felháborodottan írta, hogy a futball szellemével ellenkezik 4 hátvéddel és 3 fedezettel játszani… Ám ez a szurkolóinkat nem zavarta.
Tőlünk a Vasas Izzóba igazolt, és még néhány évet az NB I-ben játszott.