Kocsis György

Már gyermekként egy nagy jegenyefáról figyelte a találkozókat az Üllői úti pályán.

Egy kicsit később, már futballistaként került a Ferencváros kötelékébe egy kis csapatból, a pesterzsébeti EMTK-ból.

Dékány Pofi helyére érkezett és három éven át megbontathatatlan párost alkottak Vilezsál Oszkárral a fedezetsorban.

– Amikor először hí­vtak, sokat gondolkoztam a dolgon, de végül is azt mondtam: úgy érzem, nem férek még be a Fradiba, egy évet még maradok Erzsébeten, és ha jövőre is kellek, az FTC-hez igazolok… Így azután nem 1958-ban, hanem 1959-ben kerültem az Üllői útra. Jókor, hiszen a csapat egyre erősödött, és elérkezett a várva várt diadal is: 14 év után 1963-ban bajnok lett a Fradi! Ebben a gárdában én is játszottam, í­gy az FTC bajnokának mondhatom magam. Az 1963-as bajnoki vacsorán azért egy kicsit szomorkodtam is, hiszen számomra ez búcsúvacsora is volt…

A Csepel ellen (fotók: Kocsis György gyűjteményéből)

Tátrai Sándornál, majd Mészáros Józsefnél is alapember volt. Mindhárom éremből begyűjtött egyet-egyet. Tagja volt az 1961/62-es dél-amerikai túrán szereplő ferencvárosi csapatnak, valamint gólt szerzett az ősi riválisok, az Újpest és az MTK ellen is. Amikor Orosz egy sorral hátrébb került, Csepelre igazolt, ahol 1966-ig futballozott.

– „Levezetésként” Erzsébeten még évekig játszottam, azután a sportkör elnöke lettem. Negyvenes éveimben pedig rúgtam a labdát – a Fradi öregfiúk csapatában…

(Nagy Béla í­rásainak felhasználásával)