Kökény József

– Hol, hogyan kezdődött labdarúgó pályafutásod?
– Cegléden, 14 éves koromban kezdtem a Vasutasban. Előtte a bátyám is ott játszott, aki nagy-nagy tehetség volt, az ifi válogatottba is meghí­vták, aztán Szegeden folytatta. Én 18 éves koromban kerültem fel Budapestre, az Előréhez igazoltam. Két szép évet töltöttem ott, amikor megkeresett az SBTC. Már-már úgy volt, hogy Salgótarjánba igazolok, amikor a Fradiból is megkerestek. Monostori Karcsi bácsi és Del Medico Toncsi bácsi hí­vtak az Üllői útra. Aztán egy Park szállóbeli beszélgetés végén igent mondtam.

– Hogyan sikerült a bemutatkozásod zöld-fehérben?
– Emlékezetesen, hiszen 1961. augusztus 13-án – a 21. születésnapomon – a Népstadionban, a Honvéd ellen játszottam az első bajnoki meccset! Győztünk 3:0-ra, és a Flóri két gólja mellett én is feliratkoztam a góllövőlistára… Az akkori csapatot most is elmondom: Landi – Novák, Mátrai, Dalnoki – Kocsis, Göncz – Kökény, Orosz, Albert, Rákosi, Fenyvesi.

– Gondolom, az egyik nemzetközi meccsed még ennél is emlékezetesebb…
– 1962 decemberében az Üllői úton a Sampdoriát fogadtuk, VVK visszavágón. A genovai 0-1 után 6-0-ra győztünk! A nedves, csúszós füvön nagyon éltem, szinte minden sikerült, két gólt szereztem, és két „gólpasszt” adtam…

– Az egyik gólod igencsak furcsára sikeredett…
– Hát igen, nem minden nap sikerül az ilyen találat. Az történt, hogy az olasz kapus hosszasan pattogtatta a labdát, határozatlan volt, odafutottam, és amikor a labda levegőben volt, elsodortam előle és a hálóba gurí­tottam… Szóval ez is bejött… A pályafutásom később nem ennyire, bár két bajnokcsapatnak is tagja voltam, sőt az utánpótlás válogatottba is meghí­vtak.

Állnak (balról): Rákosi, Albert, Mátrai, Ormai, Orosz, Novák. Elől: Kocsis Gy., Kökény, Száger, Vilezsál, Fenyvesi (fotó: Novák Dezső gyűjteményéből)

– A Fradiban ki volt a legkedvesebb játékostársad?
– Varga Zoli állt hozzám a legközelebb, edzőtáborban, külföldön is szobatársak voltunk.

– Melyik külföldi túra tetszett a legjobban?
– Az 1961-62 telén szervezett dél-amerikai túra szép emlékem, nagy élményem. Játszottam Buenos Airesben a Boca Juniors és a River Plate ellen, Montevideóban pedig a Penarol ellen!

– Kedvenc külföldi városod is e távoli tájról való?
– Nem, nekem Genova a legkedvesebb és legszebb külföldi városom. Pedig ott még ki is kaptunk, de a város nagyon szép.

– Melyik volt a „búcsúmeccsed”?
– 1964 novemberében a Népstadionban játszottunk a Wiener SC ellen VVK mérkőzést. Életem legnagyobb esője ekkor zúdult rám, valamennyien bőrig áztunk, de megérte. 2:0-ra győztünk, és az egyik gólt Flóri az én beadásomból szerezte. Győztünk és a Fradi továbbjutott. De én már nem… Ugyanis megnősültem, lakás kellett és nem tudtak adni. Salgótarjánba még ekkor is hí­vtak, azonnal beköltözhető lakással…

– Mi volt a Fradiban a legnagyobb prémium, amit kaptál?
– Bajnokságnyeréskor – 28 meccsből 23-at játszottam – összesen 3.500 Ft-ot kaptam. Szóval, akkor másként fizették a futballistákat. Igaz, a csapatból majd mindenki többet kapott, mint én…

– Kit tartottál az elmúlt három évtizedben a legjobb ferencvárosi jobbszélsőnek?
– Egyértelműen Szőke Pistát. Ragyogó jobbszélső volt, lövései bombaerősen és pontosan vágódtak a hálóba. Amikor én játszottam, ő még csak ifista volt, de már akkor látszott, hogy óriási tehetség. Biztosan tudtam, hogy ő lesz az „utódom”…