Köszönjük Pista…

Szurkolóink az új idényben két régi megszokott arcot hiába keresnek. Vépi Péter és Megyesi István oly sok nagy siker részesei, a klub markáns egyéniségei eltávoztak egyesületünkből. Kényszerű és fájó a búcsú, de a tovarohanó idő könyörtelen és előbb utóbb mindenkinek szembe kell nézni az elválás keserű tényével.

Megyesi Pista 1967 óta élt a Fradi pályán. Szó szerint is lehet venni, hiszen évekig a klubház padlásszobájában lakott … A végtelenül szimpatikus, nagy tudású sportember nem tartozott a szerencse kegyeltjei közé. Pályafutása csúcsán sorozatos sérülések tördelték szét a nagyszerű időszakokat.

Ki felejthetné például az 1975-ös KEK elődöntőt? Több, mint 100 ezer néző a belgrádi „pokolban” a Zvezda elleni kupamérkőzésen. És a százezret a mi Megyesi Pistánk elnémí­totta. Úgy helyezte a hálóba a mindent eldöntő tizenegyest, mintha csak edzésen úgy szórakozásból gyakorolta volna. Elmozdí­totta a jugoszláv kapust, majd határtalan nyugalommal begurí­totta a másik sarokba a labdát. Olyan lassan ment a labda, hogy az szinte örökkévalóságnak tűnt. Még a gólvonal előtt haladt, de Pista karja már a magasba lendült …

Sporttörténeti gólnak számí­t, mert ez volt a pecsét a KEK döntőbejutáshoz. Felejthetetlenül szép volt és bár egy gólt nem szoktak megköszönni — most mégis í­gy dukál. Köszönjük a gólt amit lőttél, köszönjük azt a sok gólhelyzetet, amit hárí­tottál és játékoddal a Ferencvárosi Torna Clubot segí­tetted.

Közel négyszázszor húztad fel a zöld—fehér mezt, s most is olyan helyre távoztál — a VOSE-hoz —, ahol ilyen szí­nben játszhatsz. Csak „ide” Soroksárra „költözöl” — í­gy biztosak vagyunk, hogy ha a Fradi pálya előtt mész el, ifjúságod és sikereid felvillannak egy pillanatra. Mert életed egy darabját hagyod az Üllői úti stadionban és sportpályafutásod emlékét, szí­nvonalas játékod képeit több tí­zezer Fradi-szurkoló őrzi majd hálával és szeretettel.

Nagy Béla