Kukorelly Endre: A felhő, a felleg és a fodor

A Ferencvárosi Torna Club labdarúgó-toborzóján, a csapat népszerűsége miatt, egész kis tömeg gyűlt össze. Aggodalmaskodó mamák és a lámpalázas apák, nagypofájú, izgága, izzadságszagú kisfiúk. És veterán drukkerek, a törzsközönség, öregurak, akiknek ez volt az élet. Apámmal mentem. Ritkán jártunk meccsre. Na, nem megyünk ki? – kérdezte néha. Szombat délben hazajött a hivatalból, jókedvű volt, kimegyünk a meccsre, mondta az ebédnél, vett két nápolyit, bosszankodott, én kiabáltam, ahogy bí­rtam. Most is együtt mentünk, tavasz volt, ezerkilencszázhatvanhárom.

Nem fogtam a kezét, úgy éreztem, hogy mindenki engem néz a buszon. A harminchármassal a Nagyvárad térig, azután még egy kicsit a 42-es villamossal. Üres, öreg falelátó, öreg öltözők, régi szag, régi szertáros néni adogatja ki a szerelést nagy mogorván. Pucéran kell sorbaállni. Lökdösődünk. Mindenki csatár akar lenni. Te mi akarsz lenni? Középcsatár. Az egyik kisfiú sí­rt. Több csoportra osztottak minket, a csapatok negyed óráig játszottak, vagyis futkároztunk összevissza az edzőpályán, a fekete salakon, tapostuk a göröngyöt, csupa középcsatár, volt, akihez nem is került a labda. Még csak nem is hasonlí­t a focihoz. Amikor lefújták a rohangálást, leültünk a kezdőkörbe, és az edzők kiválogatták azokat, akik továbbjutottak. Három forduló volt, rostálás, vagy talán négy. Te is, te is. Mutogattak. Rám is mutattak. Felí­rták a neveket. Nem csináltál semmit, mondta az apám. Nem láttam a meccs alatt, valahol hátul állt.

Pedig néha jó lett volna, ha néha bekiabál valamit. Ez az, gyerünk, ne hagyd! Nem tudom, hogy miért választottak ki, alig fértem a labda közelébe, ha meg hozzám került, igyekeztem cipelni, és amikor éreztem, hogy jönnek felém, nagyot rúgtam bele, amerre álltam, arrafelé. Mégis kiválasztottak, í­rásbeli értesí­tés is volt. Cí­meres borí­ték, zöld betűk. A kiválasztottak nagy érzése.

Fradi trikókat lehetett fölhúzni. Fradi mezben lenni.

Az ég. A felhő, a felleg és a fodor.

Kifutni a pályára.

Zúgó tömeg.

Szép volt, hatalmas, eléggé rossz labdákkal folyt az edzés. Ötös labdát, fűzősek is, mind tojás kicsit, alig láttunk el a kapuig. De ha elment, legtöbbször gól is lett, mert a nagy kapuhoz kicsi volt a kapus, hiába ugrált. Futottunk, utána technikai edzés, passzolás, levétel, labdavezetés, medicinlabdákat kellett kerülgetni. Fejelés. Dekázva végigmenni a félpályától, kapura lövés, a végén kiskapuzás. Pénteken csapatösszeállí­tás volt, vasárnap játszottuk a bajnokit, általában győztünk.

Ma leszek először labdaszedő, a Fradi-Pécs meccsen. Labdarúgó labdaszedő, ez látszik rajtam, megyek az utcán, néha megállok, és megnézem, mennyi az idő, kaptam egy kelet-német karórát, úgy kell menni, ahogy egy futballista megy, ahogy jár az Albert.

Puskást két hete láttam a tévében, Puskás a Világválogatottban,

Jasin, D. Santos, Popluhar, Schnellinger, Pluskal, Masopust, Baxter, Kopa, Seeler, Law, Di Stefano, Eusebio, Puskás, Gento, Soskics, Eyzaguirre

balösszekötő Puskás, Puskás és Di Stefano, Anglia ellenjátszanak,

Banks, Armfield, Normann, Wilson, Milne, Moore, Paine, Greaves, Smith, Eastham, Charlton.

Puskás a második félidőben állt be. Egész nap kint vagyunk a pályán, nincs edzés, a kézilabdásokat nézzük, azután rendes szerelést kapunk, elég új. Látom Albertet, ahogy jön végig a folyosón, öltönyben van, felmegy a tribünre, mindenki őt figyeli, három napja a válogatottban

Szentmihályi, Mátrai, Mészöly, Ihász, Nagy, Solymosi, Sándor, Rákosi, Albert, Bene, dr. Fenyvesi megsérült, most már biztos, hogy nem játszik, kapott egy rúgást az NDK

Heinsch, Skaba, Heine, Krampe. Kaiser, Liebrecht, Nachtigall, Nölder, P. Ducke, Erler, Stöcker, R. Ducke ellen.

Sérült Novák is, Rákosi pedig a szerdai edzésen húzódást kapott. Elterjed, hogy Albert helyett egy Juhász István nevű ifijátékos kezd, de ezt senki sem veszi komolyan. Csak kevéssel a mérkőzés előtt szólnak neki, hogy ne kezdjen túl korán idegeskedni. Juhász először azt hiszi, viccelnek vele, a rendezők pedig alig akarják beengedni az öltözőbe. Nem mászkálhatunk a folyosón, mogorva arcok, mindenki ingerült, libasorban futunk a pályára, a kettő játssza az elő-meccset, máris rengeteg ember van kint, a Ferencváros a bajnokcsapat, tizennégy év után újra megnyerték a Nemzeti Bajnokságot, a közönség a második csapatra is kí­váncsi. Rögtön az elején gólt rúgunk. Kökény elfut a jobbszélen, és a tizenhatosnál laposan a túlsó sarokba lő, Zengői hiába vetődik, miért gyereket játszatsz, miért nem a Kökényt, kiabálják be. Egy-nullra győz a tarcsi. Óriási tombolás a nagyok előtt, ezek a hangok, a hangzavar, a fű illata, nagyon jó lesz visszarúgni a labdát. Kicsit fogdosni előtte. Bemelegí­tés. Varga Zoltán mozgása. A nézők egy része Varga miatt jár ki. Tizennyolc éves. Sokan csak most tudják meg, hogy egy ifista lesz a középcsatár. A belsőhármas csupa húsz év alatti gyerek, elöl csak az öreg Fenyvesinek van rutinja, jobbszélen az öccse, a fedezetek Vilezsál és Perecsi, Aczél nagy formában van, előtte Mátrai, Páncsics, Dalnoki, még Novák nélkül is minden idők legjobb Fradi-védelme. A Pécs

Danka, Bendes, Kocsis, Hegyi, Hernádi, Polgár, Györkő, Dunai II., Vári. Dunai I., Rádi

elég kiegyensúlyozott középcsapat, se túl jó, se túl rossz, idegenben védekezik, otthon harap, tapasztalt futballisták. Az elején rögtön mi támadunk, a csatárok egyáltalán nincsenek megilletődve. Vilezsálnak dobom oda a kikerült labdát, még leütöm egyszer a földre, integet, hogy gyerünk, mozgás. Mozgok. Vilezsál. Vilezsál Oszkár. Huszadik perc, a kis Fenyvesi viszi fel, jobbról keresztbe í­vel, az öreg Fenyő visszafejeli az ötös és a tizenegyes közé. Juhász berobban és belövi.

És nagy erővel lő, és a labda Dankáról a léc alá vágódik. A léc alá vágódik.

Lő, a kapus még bele tud érni, de védeni nem tudja.

Az a szí­v, amivel idáig jutok.

Az a kicsi testecske, az a kerekded termet, a szí­v, amivel idáig jutottunk.

így kezdődhet. És minden vadonatúj lesz. Bárcsak vadonatúj lennék. Megváltozik. Megtartani. Egészen lelassul. Majdnem megáll. Mintha világosabb lenne most. A szünetben a gyepen rohangálunk, a meccslabdával, óriási iramban kezdődik a második félidő, Galambos hozza fel, az átadást Juhász maga elé teszi, elmegy Polgár mellett, és néhány lépés után a bal kapufa mellett a hálóba pörget. A kifutó kapus fölött pörgeti be a labdát. Tí­z perc múlva Fenyvesi visszafejel egy keresztlabdát. Galambos belövi, belövi, és Varga szögletből kapura csavar, és negyven méteres lőtt átadások, a lelátón egymást ölelgetik az emberek, és fölállnak, könnyes a szemük, teljesen kitámad a csapat, gólt is kap, mert az öreg hátvédek a gyerekeket bámulják, és a félidő közepén Varga cselez a bal-összekötő helyén, beteszi középre Juhász lefordul, és közelről berúgja, hiába gyötrik, és néhány perc múlva Galambos beí­velését fejeli a hálóba, azután letérdel a kapufa mellett, igen, a Jóisten most ide néz, most a mi hazánkat nézi, ezt mindenki tudja. Az Úr most Magyarországot nézi, és a Fradi-meccset nézi, és tetszik neki.

(Kukorelly Endre í­rásának részleteit a Kortárs 1988. márciusi számából idéztük)