Nem vesz tudomást a múló évekről

Takács László elérkezett oda, hogy egyike a csapat nagy „öregjeinek”. Pedig nem is olyan régen még mint ,,kisinas” üldögélt a ferencvárosi öltözőben, és áhí­tattal nézett fel az akkori menőkre, Géczire, Bálintra és a többi sokat próbált, harcedzett, NB I-es labdarúgóra. Aztán tizenegynénány év gyorsan elszaladt, és az apró termetű, hangyaszorgalmú futballista mellől szép lassan eltűntek a régi barátok, játszótársak, helyükre újak jöttek. Fiatalok. Edzők is jöttek, mentek az elmúlt másfél évtized alatt, volt aki épí­tett rá, más meg félreállí­totta, tartalék sorba tette. A ‘kisTaki sohasem zsörtölődött, nem morgott, nem duzzogott ilyenkor.

Legfeljebb jobban összeszorí­totta a fogát, s edzett ugyanolyan szorgalommal, mint annak előtte. Így történt aztán,  hogy előbb-utóbb mindig visszakerült a legjobbak közé.
Az idénykezdés előtt Dalnoki Jenő, amikor a várható tavaszi csapatról beszélt felsorolta külön-külön a csapatrészeket, s először nem emlí­tette Takács nevét. Aztán amikor ismét visszatért a középpályára hirtelen megállt a névsorolvasásban, majd megjegyezte… „Na és idejön még Takács. Mert valakinek labdát is kell szereznie …”
Egy kissé sértőnek számí­tó kérdéssel kezdem vele a beszélgetést.

• Hogy érzed magad 32 évesen?
– Jól, mondta. Ugyanúgy, mint amikor mondjuk 26 voltam.

• Néhányszor már nyugdí­jba akartak küldeni, de te erről nemigen vettél tudomást. Meddig lesz ez í­gy?
– Ameddig jól érzem magam a pályán, s nem lesz nyűg az edzés, a játék. Ettől pedig még messze vagyok.

• A csapat egyik legrégibb játékosa vagy, az a dolgod, hogy példával járj a fiatalok előtt.
– Úgy illene, s teszem is.

• A hangod is hallatod?
– Jobb, ha a tettek beszélnek.

• A túl szerény futballisták, még a jobb kiadásúak is zömmel szürkék maradnak.
– Akkor ez az én sorsom is…

• És mindenesekké válnak. Hiányt pótolnak!
– Elérkeztem magam is ide.

• Beszélj a fiatalokról! Azokról, akik talán már eléd kerültek. Milyenek ők?
– Mint a többi mai tizenéves. Van bennük tehetség, sok közöttük az igyekvő, de akad türelmetlen is. Néhányan már megállapodtak a legjobbak között, lásd Pintér, Keller, s vannak akik most követelik a helyet. Mint például Limperger. Benne is van fantázia. Jó futballista lehet, ha vasszorgalommal dolgozik tovább és nem rest unos-untalan . gyakorolni azt, amit nem, vagy alig tud. Mert azt muszáj, ez a szakma már csak ilyen. Ritka benne ami tökéletes, ami nem szorul állandó csiszolásra. Limperger a jelek szerint megkapja most a bizalmat.

(Várkonyi Sándor, Labdarúgás, 1987 március)