Feljegyzések a fotelból – Iskolajáték
Nehéz volt megemészteni a keddi BL búcsút. Talán túl nagy volt az elvárás, talán azt hittük, hogy a sorsolás ismeretében tálcán kínálják fel nekünk a csoportkört. Nagyot koppantunk, szívünk, lelkünk fájt is rendesen, pedig tudhattuk volna előre, egy színt felett már nem elég a „megszokás”, a győzelemhez több kell, nem elég a zsúfolásig megtelt aréna, nem elég a magasabb TM érték, úgy kell a pályája lépni, hogy az első perctől kezdve fel akarjuk falni az ellenfelet. A „falást’ a azeri bajnok mutatta be, nekünk meg a szenvedés, számos kihagyott helyzet és a mérkőzés végi csalódás maradt. Persze nincs itt a világ vége, számomra mindig is az EL volt a mérce, úgy gondolom, a mai Ferencvárosnak ott a helye, a BL már más kávéház. Ott csak ajtónyitogató lehetsz, ahol ámulhatsz és bámulhatsz az oda belépőkön, akik le is ülhetnek az asztalhoz, rendelhetnek is egy habos kávét, melyhez még egy ropogós croiassont is adnak. Az ajtót nyitogatni és csak érezni a gőzölgő kávé illatát, nem egy hálás feladat, még akkor sem, ha nem minimálbér a fizetség. De lépjünk is tovább, a kávéház ajtaja bezárult, de egy kisvárosi, hangulatos, teraszos kávézó ajtaja még nyitva áll, oda nem kell ünnepi díszbe öltözni, a pincér sem tolja alád a széket, mégis élvezed, hogy ott lehetsz, mert olyanok vesznek körül akikkel pillanatok alatt tudsz kontaktust teremteni. Ehhez csütörtökön hazai pályán le kell gyűrni az ír csapatot, melyről írhatnánk, hogy szinte kötelező feladat, de maradjunk csak óvatos duhajok, mert az már tényleg „ciki” lenne, ha ebben a párharcban is alul maradnánk. Az óvatosság eddig is jellemző volt rám, minden Fradi meccs előtt a kisördög költözik belém. Ez tegnap este is így volt, azzal a különbséggel, hogy most egy jó nagy adag daccal is párosult. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
2022.VIII.14. Ferencváros – MOL Fehérvár: 4-0
A várt csata elmaradt: az FTC 4–0-ra kiütötte a Fehérvárt
Már a szünetben is hárommal vezetett a Ferencváros, amely felforgatott kezdőcsapattal is sokkal jobb volt, mint ellenfele.
A címvédő Ferencváros felforgatott kezdőcsapattal is könnyedén, 4–0-ra legyőzte a Mol Fehérvár FC-t a labdarúgó NB I 3. fordulójában vasárnap.
2022.VIII.9. BL-selejtező: Ferencváros – Qarabag: 1-3
A BL-álmok vége: a Ferencváros kikapott odahaza a Qarabagtól
Sokkal lelkesebb, összeszedettebb volt az azeri csapat, a magyar bajnok az Európa-liga csoportköréért harcol tovább.
A Ferencvárosi hazai pályán 3–1-re kikapott az azeri Qarabagtól a labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtező harmadik körének visszavágóján, így kiesett a sorozatból. A magyar bajnok az Európa-ligába-jutásért folytatja.
2022.VIII.3. BL-selejtező: Qarabag – Ferencváros: 1-1
2022.VII.31. Ferencváros – Puskás Akadémia: 1-0
Feljegyzések a fotelból – Az ostor ereje
A végén csattant az ostor. Ereje, hangja, üzenete áttörve a időt, berúgva minden kaput, egészen 1992-ig suhant vissza. Nem fegyverként és nem az álarcba öltözött kommandósok kezébe kötött ki, hanem végig suhant a lelátón, kiüldözve onnan az erőszakot, a végtelen gyűlöletet, melyre okot, indítékot ugyanúgy nem lehetett találni, mint a jelenünkben zajló értelmetlen háborúra. Az ostor nem erőből ütött vissza, a szívek mélyéig hatolt. Négyszer suhintott a levegőbe, üzenve az akkori erőszaknak. Nem testi, de lelki fájdalmat okozva az akkori szlovák „biztonsági” szolgálat embereinek és ha nem is igazságot, de revansot adva azoknak, akik elszenvedték az akkori brutális erőszakot. Talán az ostor metaforája sem vetődött volna fel bennem a reggeli kávém szürcsölgetése közben, ha nem rémlik fel egy tényleg barbár és nem az európai kultúra részét hirdető szlovák molinó, mely Attilára, a hunok királyára (akihez a magyarság mindig tartozónak hitte magát) utalt, és akit a hódításai és harcmodora miatt később a legendák „Isten ostorának” neveztek, főleg Priscus, a római történetíró leírásai alapján. Ezt az ostort sározta be a molinó (amit az UEFA le is vetetett), mégis ez az ostor csattant a mérkőzés alatt. Négyszer…Üzenve a múltnak, a jelennek, lezárva egy 30 éves történetet. A sebek megmaradnak, de a szívek minden bizonnyal begyógyultak. Pedig egy héttel ezelőtt még azt hittük, „Isten ostora” eltévedt az idők végtelenjében. Fájdalmas volt a vereség, nem fizikailag mint 30 éve, de a zöld-fehér szíveket megviselte. De még akkor is úgy hittük, reméltük, hogy nincs lezárva a fejezet, lesz még egy drámai epilógus… Egy kattintás ide a folytatáshoz....
2022.VII.27. BL-selejtező: Slovan Bratislava – Ferencváros: 1-4
Hol van már 1992? Most a Ferencváros nyert 4–1-re Pozsonyban!
Lelkes, fegyelmezett, eredményes játékkal továbbjutott a BL-ben a magyar bajnok, a következő ellenfél a Qarabag.
A hazai vereség után 4–1-re nyert Pozsonyban a Ferencváros a Bajnokok Ligája selejtezőjének visszavágóján, a magyar bajnok következő ellenfele az azeri Qarabag lesz a 3. fordulóban. A mostani továbbjutással egyúttal az is biztossá vált, hogy az FTC csoportkörös lesz valamelyik nemzetközi kupában – sorozatban negyedszer.
2022.VII.20. BL-selejtező: Ferencváros – Slovan Bratislava: 1-2
A 2022/23 évi NB III-as bajnoki szezon mérkőzései
Schwarcz Ernő
Az „amerikai magyar futball” Henni Géza mellett másik nagy klasszikusa, sőt időben az első. Az FTC ificsapatában tűnt fel az 1916/17-es idényben, gyorsasága mellett rendkívüli gólérzékenységével.
A nagycsapatba 1920 szeptemberében került be. Az FTC-ben mindössze két évet játszott. Nem volt gyors csatár, de a kaputól 30-35 méterre már veszélyesen „tüzelt”. Óriási erejű lövéseiből igen sok gólt szerzett. Majdnem annyi gólt lőtt ahány Fradi-meccsen játszott!
1922-ben a válogatottba is bekerült, a finnek ellen két gólt is szerzett. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
HOZZÁSZÓLÁSOK