2021.X.9. VB-selejtező, Magyarország – Albánia: 0-1
Broja ismét lecsapott, az albánok Budapesten is legyőzték a Rossi-csapatot
Már csak a csoda segíthet: alighanem elbukta válogatottunk a 2022-es vb-szereplést.
A magyar labdarúgó-válogatott 1–0-ra kikapott Albániától a Puskás Arénában, zárt kapuk mögött. Ezzel a vereséggel már csak a csoda segítheti hozzá Marco Rossi csapatát a 2022-es világbajnoki szerepléshez.
Feljegyzések a fotelból – Helyzetcunami
Vajon jó játékkal is ki lehet kapni? Ez egy örök kérdés, amelyre a realisták mindig rászokták vágni, hogy egyedül a győzelmet nem kell megmagyarázni, a vereséget meg el kell fogadni. Azzal nincs is gond, de mi van akkor ha egy csapat tényleg mindent megtesz a győzelemért, helyenként még jól is játszik, de a végén mégis beüt a krach, jönnek a hibák, melynek a vége vereség. Ez természetesen nem a Paks elleni bajnoki után jutott egyből eszembe, bár paksi oldalról, helyesebben Bognár Gyurika szájából is elhangozhatott volna, onnan azonban más “anyag” jött elő, de erről majd később. Mindez a csütörtöki Betis elleni vereség utáni beszélgetések következménye, amit egyrészt a sorrendben az ötödik kupavereség miatt, másrészt az előbb feltett költői kérdés, miszerint lehet-e jó játékkal kikapni miatt “robbant” ki éjfél magasságában a hazafele vezető úton. Ez meg több szálon is kapcsolódik a tegnap mérkőzésünkhöz. Abban még a kezdő sípszó előtt is biztos voltam, hogy az egyik legnehezebb mérkőzés vár ránk Pakson, mely nem csak a hazaiak bátor és eredményes játéka miatt volt várható, hanem amiatt, hogy nem tudhattuk, a csütörtöki mérkőzés mennyit is vett ki a játékosokból. És itt újból csatlakozik a gondolat az első mondatomhoz, hiszen a játékosok is érezték, több volt a meccsben, ha egy kicsit jobban összepontosítunk, a döntetlen meglehetett volna. Másrészt olyan 90 percet láthattunk, amit magyar pályán (még Pakson sem – ezt Gyurika figyelmébe ajánlom) még akkor sem látnánk, ha a meccs közben éhes tigrisek tévednének a pályára. Itt szoktak közbeszólni az örök kötekedők, bírni kell a sorozatterhelést. Nekik a hétvégi külföldi bajnoki eredmények tanulmányozását ajánlom, kiemelve a Betist, aki az idény leggyengébb játékát nyújtotta a Villarreal ellen, Pellegrini hiába cserélgetett, hiányzott a megszokott frissesség a játékukból. Ezt sem magyarázatként szántam, hiszen a győzelmet ugye nem kell megfejteni, inkább a saját magam aggódására próbálok elfogadható gyógyszert találni. Ehhez jött még Stöger mester hiánya (betegség miatt maradt távol) és a paksi legények és “mesterük” szokásos magabiztos és helyenként öntelt nyilatkozata, melytől természetesen nem estem hasra, de éreztem, hogy az őszi szezon legnehezebb mérkőzése vár ránk. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Pesti György
1924-ben született Kárpátalján a Munkács melletti Kisannán. Gyerekkorát Szolyván és Munkácson töltötte, itt kezdett el ismerkedni a labdarúgással. A Ferencvárosban debütált az élvonalban, 1944-ben.
Első bajnoki mérkőzésén Salgótarjánban két góllal mutatkozott be! A vidéki csapatok ellen szeretett gólt lőni – középcsatárunk a DVSC elleni Magyar Kupa meccsen is kétszer a kapuba talált… Pár hónapos ferencvárosi pályafutása alatt Magyar Kupa győztes gárda tagja lehetett! Egy kattintás ide a folytatáshoz....
2021.X.3. Paks – Ferencváros: 1-3
Nagyszerű találkozón győzött a Ferencváros Pakson
Nagy iram, rengeteg helyzet, kiállítás, tizenegyes – parádés meccset vívott egymással a két csapat.
A Ferencváros idegenben győzte le a Paksot 3–1-re a labdarúgó NB I 8. fordulójában, és a tabella élére ugrott. A Peter Stögert egészségügyi okok miatt nélkülöző FTC rengeteg helyzetet kihagyott, de ugyanez igaz a nyílt sisakkal játszó Paksra is.
Marko Marin
2021.IX.30. EL-csoportkör: Ferencváros – Real Betis: 1-3
Balszerencsés vereség: Ferencváros–Real Betis 1–3
Fekir gólja után egyenlített a magyar bajnok, helyzeteket hagyott ki, majd egy balszerencsés öngólt vétett.
A spanyol Real Betis 3–1-re legyőzte a Ferencvárost Budapesten a labdarúgó Európa-liga csoportkörének második fordulójában. A G-csoport másik mérkőzésén is vendégsiker született, a Leverkusen a Celtic otthonából hozta el a három pontot.
Strausz László: 65
A váci születésű beállós egy toborzón került az MTK-hoz, a kék-fehéreknél nevelkedett, végül a tartalékcsapat jelentette számára a végállomást a Hungária körúton.
1975-ben, édesapja halála után tért vissza szülővárosába, ahol ‘majd egy évtizeden át játszott a második-harmadik vonalban szereplő csapatban (a katonaság idején a BEM SE játékosa volt).
Párszáz meccsel a lábában, jókora rutinnal, Dalnoki Jenő kívánságára került az Üllői útra 1985 nyarán, huszonkilenc évesen. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Horváth Dezső
Valamikor a 70-es évek vége felé a Csepel SC serdülőjének egyik sorsdöntő bajnoki mérkőzésén nem jelent meg a csapat kapusa, így nem volt mit tenni, a mezőnyjátékosok közül kellett valakinek a háló elé állnia. Az addig csatárként remeklő Horváth Dezsőke magára vállalta a nem könnyű feladatot és sokak ámulatára egész jól védett. Aztán bent is ragadt a kapuban. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Feljegyzések a fotelból – Majdnem elszúrtuk
Vasárnap reggel verőfényes napsütés ébresztett. Mintha a nap is üzenni akart, hogy kelj fel, pattanás ki az ágyból, vedd elő a szépen kivasalt mezt, sál a nyak köré simogatás gyanánt és indulás a derbire. Nem korai még? – nézek ki a fejemből, a komódon fénylő óra még csak hét órát mutat, Ej, ráérünk arra még Pató Pál uram, a ház nincs roskadófélben, a vakolat sem hámlik le, egyedül a nap vakít be az ablakon és próbál arra rákényszeríteni, hogy kikászálódjak az ágyból. De hát vasárnap nap, végre egy nap mikor nem kell 6-kor ébrednem, a derbi is csak késő délután kezdődik és bár ahhoz, hogy feltűnjön előttünk a Szentély és a hullámzó tömeg, közel két órát kell autózni, mégsem kell sietni, ráadásul el kellett telnie néhány percnek, hogy rájöjjek a nap sunyiságára, miért is akar engem már hét órakor kiparancsolni az ágyból. Ma tényleg derbi, jön az ősi ellenfél, nekünk csak dózsa (szerkesztőtársamnak dósza) még akkori is, ha a lila-fehér szurkolók ezt tiszteletlenségnek veszik, bár aki nem becsüli saját csapata történetét (mert hát 40 évig csak úgy hívták őket, sőt legnagyobb sikereiket is ilyen “toldalékkal” érték el), az a jelent sem érdemli meg. Mikor eljutottam a mélyenszántó éppenséggel nem nevezhető elmélkedésig, egy ennél még bizarrabbnak tetsző kérdés ötlött fel bennem. Vajon a jelen Újpest elleni mérkőzés még nevezhető derbinek? Hiszen az elmúlt években csak veszteni jöttek az Üllői útra, hét éve nyertek utoljára, azóta csak zakó zakó hátán. Oké, volt egy döntetlen is, de az is még Doll idejében, a német mestert követő Szerhij Rebrovval csak verés jutott a liláknak, valójában nem is értem, mi a fenének kísérik el a szurkolók őket, tán be vannak oltva szenvedés ellen, vagy azzal büntetik saját gyengeségüket, hogy végig akarják hallgatni a Fradi tábor nem éppen hízelgő ki nem ugrál strófáját? Ennél a pontnál kezdtem érezni, hogy ébredezek, hiszen mégis csak derbi, mégis csak közel teltház, fergeteges hangulat, már egy órával a kezdés előtt olyan zsibongással telik meg az agora, hogy már azért érdemes útnak indulni. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
HOZZÁSZÓLÁSOK