A Fradi naptára, január 30.
2026.I.29. EL, Nottingham Forest – Ferencváros: 4-0
Négygólos vereséget szenvedett a Ferencváros Angliában, a rájátszásban folytatja februárban
A zöld-fehérek kétszer is a kapufát találták el, de védekezésben olyan hibákat követtek el, amelyek ilyen szintű ellenféllel szemben nem férnek bele.
A labdarúgó Európa-liga alapszakaszának utolsó, 8. fordulójában a Ferencváros 4–0-s vereséget szenvedett a Nottingham Forest otthonában. A zöld-fehérek a találkozó elején a kapufát találták el, majd az első negyedóra után két védelmi hibából két gólt kaptak. A második félidőben sem álltak le a hazaiak, akik újabb két gólt szereztek, és könnyed győzelmet arattak. A Ferencváros a 12. helyen zárta az Európa-liga alapszakaszát.
A Fradi naptára, január 29.
Fischer Pál: 60
Pályafutását az Építőkben kezdi, a serdülő évek után a Bp. Honvédhoz kerül, majd hazatér a megyei első osztályban szereplő pilisszántói csapathoz, innen hozza az Üllői útra Vincze Géza 1983 őszén.
1984 tavaszán a Haladás ellen mutatkozik be az élvonalban, majd Sárosi László érkezésével folyamatos játéklehetőséget kap. Az új edzőnél rögtön az első mérkőzésén, pár percnyi játék után eldönti a két bajnoki pont sorsát.
1985 nyarán tagja az U20-as világbajnokságról veretlenül kieső magyar korosztályos-válogatottnak, két meccsen kétszer iratkozik fel a góllövők (a bolgárok elleni góljával pontot ment, Tunézia ellen győztes gólt szerez) közé.
1985 novemberéig hol a kezdőcsapat tagja, hol a kispadról száll be a játékba, de a gólokkal ekkor még adós marad klubcsapatában. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Korányi Lajos
A ragyogó fizikai felépítésű, atlétikus mozgású játékos a magyar labdarúgás legkiválóbb hátvédjei közé tartozik. Nagy gyorsasága tökéletes rúgótechnikával, kitűnő helyezkedéssel és fejjátékkal, határozott és könnyed szerelési készséggel párosult. Nagyszerű képességeinek tudatában olykor hajlott a kockázatos, könnyelmű megoldások felé. Gyorsasága és nyugalma a legnehezebb helyzetekben is rendszerint kisegítette. 1933-ban súlyos lábtörést szenvedett, amelyből csak sokára gyógyult fel. Négy évi szünet után, 30 éves korában is vissza tudta szerezni helyét a legjobbak között. A Korányi—Bíró kettős Európa legjobb hátvédpárjai közé tartozott. Híres volt „életveszélyes” hazaadásairól is, amelyekből elég sok öngól született. Egy kattintás ide a folytatáshoz....







HOZZÁSZÓLÁSOK