Feljegyzések a fotelból – Fájdalmas pofon
„Nem csak az a nagy sportoló, aki nyerni tud, hanem az is, aki egy pofon után fel tud állni!” Az ország Egérkéjének gondolatával nyitni az év első fotelszurkolós jegyzetét alapból magyarázkodásnak, felmentésnek tűnik, pedig nem annak szántam. Megtehetném és a hivatkozási alapom – a tavalyi év – még itt van a szemünk előtt, annak minden örömteli pillanatával. Struccként homokba is dughatnám a fejem, nagyon egyszerű megoldásként ki is hagyhattam volna a mai jegyzetem (tegnap este fel is merült bennem), utólag hivatkozhattam volna Csehovra, aki szerint a hallgatás néha nagyobb büntetés mint a szidalmazó szavak özöne, mégsem teszem. Természetesen szidalmazni nem fogok, egyrészt mert erre a Fradival kapcsolatban soha nem szoktam, másrészt inkább magyarázatokat próbálók keresgélni a bajnokság első vereségére, mely ráadásul megszakított egy hosszú hazai veretlenségi sorozatot. Az utóbbi nem nagyon izgat, nem vagyok egy számoló művész, ennél vannak sokkal fontosabb mutatók is (a lelkünknek azért jól esett az egyre növekvő szám), másrészt a sorozatokat azért találták ki, hogy egyszer csak véget érjenek. Persze szeretjük a happy endeket, és sok verzió átfutott az agyunkon, de az biztosan nem, hogy a sorozat végét egy olyan csapat ellen szenvedjük el, akit még álmunkban, mankóra támaszkodva is verni kellett volna. Nem csak a tabella miatt (az első játszott az utolsóval), hanem a 90 perc összképe alapján is. Ez még akkor is igaz, ha tegnap este nagyon rosszul játszottunk. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
2021.I.20. Ferencváros – DVTK: 0-1
Bomba meglepetés: a Fradi kikapott odahaza a Diósgyőrtől!
Suljic jött, látott, győztes gólt lőtt, majd lement – 61 bajnoki után kapott ki odahaza az FTC.
A Ferencváros hazai pályán meglepetésre 1–0-ra kikapott a DVTK-tól a labdarúgó NB I 2. fordulójából most bepótolt mérkőzésen, ezzel a címvédő elszenvedte első vereségét a szezonban, egyszersmind 61 bajnoki után szenvedett ismét vereséget odahaza.
Gera Dániel
Kenneth Christiansen: 50
1994 tavaszán a bajnoki hajrában került az Üllői útra a dán Ölstykke FC csapatától.
A Vasas ellen győztes meccsen mutatkozott be Nyilasi Tibor csapatában. A Kispest-Honvéd elleni MK visszavágó mérkőzésen Ő szerezte a csapat vezetőgólját, így rögtön kupagyőzelemmel zárta a szezont.
A következő szezon is kupagyőzelemmel kezdődött számára: a Szuperkupát hódították el a Vác ellen. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Győri-Kiss István
1958 nyarán a Pécsi VSK-tól érkezett az Üllői útra.
Egykori védőnk jellemzően 1958 őszén szerepelt a Fradiban. Noha csak kiegészítő embernek mondhatta magát, így is hét bajnokijából ötször győztes csapat tagjaként hagyhatta el a pályát. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
2021.I.13. Algeciras CF – Ferencváros: 1-3
A Ferencváros megnyerte a harmadik felkészülési meccsét is
Róbert Mak mellett a 17 éves Damir Redzic és Myrto Uzuni is beköszönt Szerhij Rebrov csapatában.
A Ferencváros labdarúgócsapata a harmadik téli felkészülési mérkőzését is megnyerte: Szerhij Rebrov együttese szerdán a spanyol harmadosztályú Algecirast győzte le 3–1-re Marbellában.
Gündert Szilveszter
A VVK győzelem után New Yorkban túrázott a csapat, így a soros Magyar Kupa mérkőzésre a Zalaegerszegi Építők ellen a tartalékcsapatát játszatta a Ferencváros.
Gündert középhátvédet játszott egyetlen ferencvárosi díjmérkőzésén. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
2021.I.12. Ferencváros – Észtország: 1-0
Káldy Gyula
Két vesztes bajnoki mérkőzésen lépett pályára 1947 májusában a védelemben.
A következő években már csak hazai díjmérkőzéseken és nemzetközi barátságos találkozókon került a hátsó alakzatba vagy a fedezetsorba. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Csoknyai Tibor
Az ötvenes évek első harmadában, az ÉDOSZ, majd a Bp. Kinizsi megtizedelt csapatában rúgdosta a gólokat az aprótermetű, saját nevelésű ifi bajnokságot nyert csatár.
Nem volt könnyű dolga, hiszen balösszekötőben Mészáros Dodóval kellett felvennie a versenyt, míg Czibor távozása után a „Rongylábú”-t kellett volna pótolnia a bal szélen. Ráadásul 1953-ban már Fenyvesi is zöld-fehérbe öltözött.
A két legtöbbet foglalkotatott idényében 17-17 bajnokin lépett pályára és az 1952-es szezonban hat gólt is szerzett. Egy kattintás ide a folytatáshoz....







HOZZÁSZÓLÁSOK