„Nem csak az a nagy sportoló, aki nyerni tud, hanem az is, aki egy pofon után fel tud állni!” Az ország Egérkéjének gondolatával nyitni az év első fotelszurkolós jegyzetét alapból magyarázkodásnak, felmentésnek tűnik, pedig nem annak szántam. Megtehetném és a hivatkozási alapom – a tavalyi év – még itt van a szemünk előtt, annak minden örömteli pillanatával. Struccként homokba is dughatnám a fejem, nagyon egyszerű megoldásként ki is hagyhattam volna a mai jegyzetem (tegnap este fel is merült bennem), utólag hivatkozhattam volna Csehovra, aki szerint a hallgatás néha nagyobb büntetés mint a szidalmazó szavak özöne, mégsem teszem. Természetesen szidalmazni nem fogok, egyrészt mert erre a Fradival kapcsolatban soha nem szoktam, másrészt inkább magyarázatokat próbálók keresgélni a bajnokság első vereségére, mely ráadásul megszakított egy hosszú hazai veretlenségi sorozatot. Az utóbbi nem nagyon izgat, nem vagyok egy számoló művész, ennél vannak sokkal fontosabb mutatók is (a lelkünknek azért jól esett az egyre növekvő szám), másrészt a sorozatokat azért találták ki, hogy egyszer csak véget érjenek. Persze szeretjük a happy endeket, és sok verzió átfutott az agyunkon, de az biztosan nem, hogy a sorozat végét egy olyan csapat ellen szenvedjük el, akit még álmunkban, mankóra támaszkodva is verni kellett volna. Nem csak a tabella miatt (az első játszott az utolsóval), hanem a 90 perc összképe alapján is. Ez még akkor is igaz, ha tegnap este nagyon rosszul játszottunk. Egy kattintás ide a folytatáshoz.... →