2017.V.14. NB III, Dabas-Gyón FC – Ferencváros II.: 2-4
Feljegyzések a fotelból – Bágyasztó döntetlen
Ahogy közeledünk a bajnokság befejezéséhez egyre fásultabban érzem magam. Úgy vagyok vele mint a mindennapok taposómalmával, jó lenne kilépni a szinte már robottechnikával működtetett napok egyhangúságából. Jó lenne ha nem kéne foglalkozni a reggeli csörgőóra kalimpálásával, ha nem futtából kéne bekapni a pirítóst és szőrteleníteni torkunkat a forró kávéval, hanem kipihentem megállni a reggelis svédasztal előtt és azon elmélkedni, hogy most jobbról balra, vagy balról jobbra lapátoljam be a finomságokat. Ahogy jó lenne a reggeli dilibogyók helyett egy időkapszulát bekapni és a munkahely helyett elrepülni oda, ahová mindig is vágytunk. Az biztos, hogy az első utam Augusztus császár Rómájába vezetne, ahol már túl lennénk Lepiduson és Antoniuson, nem akarnék én harcolni, csak a kezembe fogni néhány denariust, kimenni a piacra, sétálni az épülő és szépülő Róma utcáin. A második utam már közelebbre vezetne, oda csak 80 évet és 120 km-t kéne megtenni, majd megállni az Üllői út 129 előtt, nem törődni a zuhogó esővel, elvegyülni az urak és a hölgyek tömegében, akik mind-mind azért jöttek, hogy tanúi lehessenek a Ferencváros második KK győzelmének. Innen már a dátum sem lehet kérdéses, 1937. szeptember 12. A mérkőzés kezdése előtt az eső is eláll, a lelátók megteltek, zúgott a Hajrá Fradi!, mindenki idegesen tördelte a kezét, vajon Sárosi vagy Piola fogja eldönteni a döntő első mérkőzését…Szép-szép ez az időutazós álom és bár legszívesebben továbbra is Sárosi dr. három góljáról mesélnék, de a mókuskerék visszarángat a földre, a jelenbe és bármekkora is a két korszak közötti kontraszt, most mégis a tegnapi bágyasztó döntetlenről kell értekeznünk még akkor is, ha jelen pillanatban ehhez nincs túl sok hangulatom. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
2017.V.13. Ferencváros – DVSC: 0-0
Hét év, nyolc hónap
2017.V.7. NB III, Dunaújváros – Ferencváros II.: 2-2
Feljegyzések a fotelból – Kényelmes győzelem
„A május nap aranyos derűje káprázatosan szép keretet adott a két örök rivális találkozásához. A Hungária-út friss zöldje körül a kopott tribünök már kora délután megnépesedtek s amint a csilingelő villamosok, robogók, tülkölő autók kiértek az MTK sporttelepéhez, egyre-másra ömlött a tavasz eddig legnagyobb s legszínesebb közönsége befelé. A tribünök és állóhelyek után hamarosan megteltek a korzóülések is, sőt a kapuk mögötti karéj szinte a pálya sarkára ült rá, hogy a sarokrúgásokat nem is igen tudták rúgni a szélsők. Ez azonban nem zavarta az egész, ragyogó délután harmóniáját, mely olyan nagy örömet hozott a ferencvárosiaknak.” – mielőtt bárki azt hinné, hogy a két héttel ezelőtti epekövek nem csak a májamat támadták meg hanem az agyi térfogatomat is csökkentették, az előbbi idézetre szombat délelőtt találtam rá, miközben oldalunk hétfői naptárának az anyagát böngésztem. A stílusból nem nehéz kitalálni, hogy a számomra oly kedves (irodalom és sport terén) ’20-as és ’30-as évekig kell visszamennünk, pontosan 1927-ig, amikor is a Ferencváros és a Hungária derbyje még igazi társadalmi eseménynek számított, ráadásul az május 8-i rangadó el is döntötte a bajnoki címet a Fradi számára. Ahogy belemerültem a három oldalas beszámolóba, ahol a mérkőzés minden apró rezdülését megírták, azon morfondíroztam, hogy 90 évvel később vajon milyen élményben lesz részünk a 212. örökrangadón az új Hidegkúti stadionban? Egy kattintás ide a folytatáshoz....
2017.V.6. MTK – Ferencváros: 1-3
Örökrangadóból felhozó mérkőzés: FTC-siker az MTK otthonában
A címvédő az első félidőben eldöntötte a három pont sorsát a vártnál sokkal gyengébben futballozó hazaiak ellen.
Az első félidőben eldöntötte az idény utolsó örökrangadóját az MTK otthonában a Ferencváros, amely háromszor is eredményes volt. A hajrában a kiesés ellen harcoló hazaiak legalább a szépítésig eljutottak.
2017.IV.30. NB III, Ferencváros II. – Szigetszentmiklós: 3-1
Feljegyzések a fotelból – Elég volt egy félidő (?)
„Ahogy vonakodva, akadékoskodva végre mégis felkecmergek a lépcsőn, egyszerre mély csüggedéssel eszmélek rá, mi taszít úgy innen.” – Karinthy Frigyes kórházi gondolata ötlött fel, amikor nem éppen saját elhatározásból (annyira azért nem vagyok bátor) én is beléptem megpróbáltatásaim színterére. Annyival könnyebb dolgom volt mint a két világégés közötti magyar irodalom egyik zsenijének, hiszen nekem nem a koponyám körüli bizarr utazást kellett átvészelnem, csupán az epekövek intéztek frontális támadást a szervezetem ellen. Orvosom, aki egyben régi barátom is, jól tudta Fradi iránti vonzalmam, ezért az első vizsgálatok után miközben vészriadót fújt, sanda mosollyal közölte, hogy most gondoljak a ’68-s Liverpool elleni meccsünkre, milyen nyomást kellett kiállnia a védelmünknek és mi lett a vége – győztünk. Mi is győzni is fogunk. Mégis, mikor belenéztem a tükörbe és olyan sárgának láttam magam mint száz szmájli ikont összegyúrva egy korsó angol barna sörrel, egy kissé földhöz csapottnak éreztem magam. Amihez hozzájárult az is, hogy tudtam, bármennyire is gyorsan lettem betáblázva két műtétre, a szombati Gyirmót elleni mérkőzésről lemaradok. Valójában ez inkább önsajnálat volt, ráadásul abban bíztam, hogy a meccsig már túl leszek mindenen és bár nem láthatom a remélt győzelmet, de a technika vívmányainak köszönhetően az „okosomon” legalább követhetem. A győzelem össze is jött (jobban is lettem tőle, bár sokak szerint jobb is, hogy nem láttam), a szerdai kupa góldömpinget már otthon nézhettem és bár megfordult butuska agyamban, hogy ha már kint vagyok, szombaton éppenséggel fel is lehetne zötykölődni az arénáig, de ez tényleg csak kósza ötlet volt, így ma igazi, vérbeli fotelszurkolóként vártam a csapattól, hogy végre kikecmeregjen a saját maga ásott gödörből. Egy kattintás ide a folytatáshoz....







HOZZÁSZÓLÁSOK