„Ó kapitány…kapitányom!…” – 28.

lakat-kapitány-2

Kálmán, akit nem lehet elfelejteni…

Mészöly Kálmán harmadik kapitányi korszaka egy olyan időszakban következett be, amikor nagyjából két történés látszott biztosnak a magyar futballban:

a) Mészölyt nem kérik fel többé szövetségi kapitánynak

b) ha pedig mégis felkérik, biztos, hogy nem vállalja el… Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Vladan Cukic: 35

Vladan Cukic

A szerb védekező középpályás az FK Smederovo csapatától került Kecskemétre 2008-ban.

2009 őszén a másodosztályú Mezőkövesdhez adták kölcsön, majd 2010 tavaszától újra alapembere lett a lila-fehéreknek.

A 2010/11-es idényben tagja volt a Magyar Kupa-győztes gárdának, majd a következő idényben a Ligakupa-döntőjéig menetelt a KTE-vel.

2008 és 2012 között kilencvenegy élvonalbeli találkozón ötször volt eredményes az NB I-ben. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Évértékelő

20110330-kubatovKubatov Gábor szerint a Ferencváros minden területen sokat lépett előre az elmúlt szezonban. A Fradi elnöke szerint a következő idényben egyértelműen a bajnoki cí­m lesz a céljuk, mivel az ezüst nem ér semmit. Kubatov elmondta: eddig 15 szurkolót tiltottak ki a stadionból, a klub első embere szerint mindenkinek be kell tartania az UEFA követelményrendszerét. Hozzátette: kirekesztőkre, erőszakoskodókra nincs szüksége a Ferencvárosnak. Orosz Pál vezérigazgató többek között arról beszélt, hogy az európai középszint elérése reális cél lehet a zöld-fehérek számára.

Egy kattintás ide a folytatáshoz....

2015.VI.25. DVSC – Ferencváros: 0-2 (edzőmérkőzés)

NS-20150626-01-20150625-2Messze még az El-forma – Busai és Varga döntött Debrecenben

A Lokinál bemutatkoztak az új igazolások, a Fradinál nem • Megérdemelt FTC-győzelem.
Egymás ellen játszotta első nyári felkészülési találkozóját az egyaránt az Európa-ligára készülő Debrecen és a Ferencváros. A Fradi idegenben 2–0-s győzelmet aratott Busai Attila és Varga Roland góljával.

Egy kattintás ide a folytatáshoz....

„Ó kapitány…kapitányom!…” – 27.

lakat-kapitány-2

„Amerre mi járunk, bámul a világ…”

Minden ember életében vannak megmagyarázhatatlan, szinte fátumszerű történések. Mészöly Kálmán esetében ilyen, hogy élete, de különösen edzői pályafutása, millió szállal kötődik a repülőterekhez, vagy éppen a gépmadarak belsejében megtett több millió kilométernyi légi úthoz.

Olyan irgalmatlanul sok időt a levegőben tölteni, mint amennyit ő repült, szinte törvényszerűen együtt jár néhány, közvetlenül a repüléssel összefüggő (néha drámai, néha vidám) történéssel, amelyekből szintén volt néhány 1961 (ekkor utazott először Dél-Amerikába a válogatottal) és 2007 április 18-a között (A nulla szavazattal abszolvált Eb-pályázatot követően a hazaérkezéskor, előadja a maga nagyjelenetét a Ferihegyen). A Szőke Szikla neve mégsem „az Isten mentett meg attól, hogy lezuhanjunk” kezdetű, felhők felett lejátszódó históriákkal kapcsolható össze. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Kakas László kivédte Maradona büntetőjét

kakas-laszloEcsédről indulva lett a Ferencváros bajnokcsapatának kapusa – Edzőként visszatérhet fiatalokat nevelni a Fradihoz

Százkilencvennégy mérkőzésen szerepelt az NB I.-ben, s kétszer védhette a futballválogatott kapuját Kakas László. Később aztán számtalan kapus kezdte, folytatta és fejezte be pályafutását az ő irányí­tásával, szakmai segí­tségével. Most visszatérhet a Ferencvároshoz, hogy korábbi taní­tványával, a sokszoros válogatott Végh Zoltánnal taní­tsa a jövő kapusait. Beszélgetésünk során kiderült, roppant érdekes életpálya van mögötte.

Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Tapolca, 2026. január 10.

OLDALAK

KATEGÓRIÁK