Aranylábúak – Rátkai Laci meséli…
A régi fradisták közül nekem Rátkai Laci az egyik kedvencem. Kedvencem lehetne sikeres játékos-pályafutása alapján is, de még többre becsülöm, hogy nem csüggedt el azután sem, amikor húsz éves korában egy szerencsétlen összecsapás nemcsak a térdét, hanem a legnagyobb álmait is összetörte. Játékosként, a fiatalok és a felnőttek edzőjeként és sportvezetőként egyaránt nagyszerű munkát végzett.
Laci 1944-ben született. Első bajnoki mérkőzésén 1963 márciusában ott ültem a Népstadionban, amikor az erősen tartalékos Fradi meglepetésre legyőzte az első helyen álló Honvédot és elindult a bajnoki cím felé. Egy másik emlékem a Fradi-ifi 9:0-s győzelme a Tatabánya ellen az Üllői úton, amikor Laci egymaga hatot lőtt, az egyiket hanyatt vetődve.
A Fradival három bajnokságot nyert és tagja volt az 1965-ben Vásári Városok Kupáját nyert csapatnak. 1963 és 1967 között 68 díjmérkőzésen 22 gólt szerzett, majd a szombathelyi Haladásban 1968 és 1974 között 113 bajnoki meccsen huszat. Harminc évesen abbahagyta a játékot, de maradt a Haladásnál és az ifjúsági csapatot edzette. Az első csapat vezetőedzője volt 1979-80-ban, majd 1984 és 1987 között. Volt szakosztály-igazgató, utánpótlás szakágvezető és elnökségi tag is. 1983-84-ben az utánpótlásválogatott edzője.
A Fradiban olyan emlékezetes mérkőzéseken játszott, mint a Galatasaray elleni BEK-meccsek 1963-ban, a következő évi Húsvéti Tornán a Rapid és az Austria elleni találkozók, a bajnokságban a Dózsa (4:1) és a Tatabánya (6:1) elleni nagy győzelmek. Az 1965-ös VVK-sorozatban Rómában a frissen operált lábával hatalmas kapásgólt lőtt, de játszott Bilbaóban és Manchesterben is. Egy évvel később újabb nagy győzelmek részese: az MTK ellen 7:1, a Dózsa ellen a bajnokságban 5:3 és a kupában 6:3, az Ózd ellen Dalnoki Jenő búcsúmérkőzésén 6:0.
A legendás 1963-as Fradi ifinek Rátkai Laci volt a kapitánya. Abból a csapatból csaknem mindenki sokra vitte: világklasszis lett Páncsics és Varga Zoli; sokszoros válogatott és nemzetközi szintű játékos Géczi, Juhász és Szőke; stabil NB-I-es focista Horváth Laci és Szántay. És talán lehetett volna még egy világklasszis: Rátkai Laci, ha nem sérül meg. Egy igazán hozzáértő, Varga Zoli is így gondolta: „Tessék elhinni, a Rátkai Laci nagyon nagy focista lesz.” (Labdarúgás 1964 július)
És most Rátkai Lacié a szó. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Passz és passzió
Rejtélyes Fradi-plakát
„Ó kapitány…kapitányom!…” – 17.
Sikerkapitány lehetett volna, mégis a bukás és a kudarc szimbóluma lett…
Ha mereven ragaszkodnék az alapelképzeléshez, mely szerint e sorozatban a magyar futball eddigi 51 szövetségi kapitánya közül csak azoknak a munkásságával foglalkozom részletesen – a legnagyobbak esetében akár több fejezeten át – akik a poszton eltöltött éveik, vagy a nemzeti tizeneggyel elért eredményeik alapján kiemelkedő és meghatározó személyiségei voltak a honi labdarúgásnak, akkor Sós Károly nem soroltatna a kiválasztottak közé. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Feljegyzések a fotelból – MegDOL(L)gozott győzelem
Nem tudtam reggelig várni az írással. Pedig mire hazaértünk Laudetur barátommal, az óra már 10 óra felett járt, de úgy éreztem, ha egyből nem adom ki magamból az örömet és a feszültséget olyan „kárt” okozok saját boldogságomnak, amit örökre bánni fogok. Egy derbit megnyerni mindig többet jelent három pontnál, és ha ezzel egy felejthetetlen élmény is párosul, az úgy ivódik be a Fradista lelkünkbe mint az első szerelem semmivel sem pótolható varázsa. És ahogy kamaszkorunk legszebb nyaráról, úgy a mai derbiről sem könnyű papírra vetni azokat az érzéseket, melyeket ha nem élünk át teljes lényünkkel pillanatok alatt válhatnak köddé. Ha ehhez még hozzávesszük, hogy a legmélyebb érzelmeinket nem könnyen osztjuk meg a nagyvilággal (vannak akik igen, de őket vagy zseniknek, vagy celebeknek hívjuk) akkor talán nem meglepő, hogy az első néhány mondatom után tartanom kellett egy kis szünetet, hiszen sem zseni, sem celeb nem vagyok, csak egy „öregedő” Fradista, aki ma olyan élménnyel gazdagodott, melynek papírra vetése meghaladja az „írói” képességeit. Ettől függetlenül megpróbálom, még akkor is, ha a végeredmény eléggé bizonytalan. De tudom azt, hogy akik ma a Szentélyben töltötték a délutánt (plusz néhány órát az estéből) azoknak újat nem tudok mondani, hiszen együtt éltük át a 214. derbi minden mozzanatát, a prológustól az epilógusig. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
2015.IV.12. Ferencváros – Újpest: 2-0
Huszonegyezren ünnepelték a 2. helyet, FTC-siker a derbin
Az Újpest elleni győzelemhez óriási Dibusz-bravúrok is kellettek • Hajnal belőtt egy kipattanót, Varga R. bombázott.
Hajnal Tamás és Varga Roland találatával 2–0-ra nyert odahaza a Ferencváros az Újpest ellen a labdarúgó NB I huszonharmadik fordulójának rangadóján. A derbit 21 217 néző tekintette meg a helyszínen, a vendégektől Asmir Suljicot kiállították a második félidőben. A győzelmével a dobogó második fokára fellépő Fradi 13 mérkőzés óta veretlen, az Újpest hét mérkőzés óta nyeretlen a bajnokságban.
Aranylábúak – Meccsemlékeim a hatvanas évekből 10.
Nem volt necces …
1966. május 22. Ferencváros – Újpesti Dózsa 5:2
Az 1966-os évtől különösen sokat vártunk. Vissza akartuk szerezni a Vasastól a bajnoki címet, a Vásári Városok Kupája után most már a legértékesebb serlegre, a Bajnokcsapatok Európa Kupájára vágytunk, és arra számítottunk, hogy a válogatottban is a mieink viszik majd a prímet az angliai világbajnokságon.
Balszerencsénkre a BEK-ben a nyolc között az utolsó két év győztese, a világ akkori legjobb csapata, az Internazionale jutott nekünk. Talán még nagyobb baj volt, hogy februárban már játszanunk is kellett. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
2015.IV.7. MK, Szolnoki MÁV – Ferencváros: 0-2
A Ferencváros kétgólos győzelme Szolnokon kupadöntőt érhet
Egy percig sem tudta megnehezíteni a Fradi dolgát a Szolnok, amely csak a védekezéssel törődött.
A labdarúgó Magyar Kupa elődöntőjének első mérkőzésén Szolnokon találkozott egymással a Szolnoki MÁV és a Ferencváros. Az NB I-es csapat különösebb erőfeszítés nélkül verte másodosztályú ellenfelét, és kétgólos előnnyel várhatja az Üllői úti visszavágót.
„Ó kapitány…kapitányom!…” – 16.
A munka kapitánya egy döntetlenbe bukott bele…
Illovszky Rudolf nagyon közel állt ahhoz, hogy szövetségi kapitányként olyan eredményt érjen el a magyar válogatottal, amilyet korábban soha senki.
Talán csak egy 11-esnyire volt attól, hogy Eb-döntőt játszhasson!
Igaz, azt is kevesen gondolták volna, hogy az 1972-es Eb-finálés részvétellel mind a mai napig ő lesz az utolsó mohikán. Azóta nemhogy a legjobb négy közé (történetünk idején még négy csapat játszott a döntő szakaszban, ez 1976-ban is így maradt, utána előbb nyolcra, később 16-ra emelkedett a végjátékban szereplők száma, mígnem eljutottunk odáig, hogy mostanában éppen egy 24-es létszámú Eb-n való részvételért vívjuk a selejtezőket) képtelenek vagyunk kijutni, hanem távol maradtunk (még leírni is megrázó) tíz kontinensviadalról, amelyhez hasonlóval voltaképpen csak a földrész futballtörpéi „dicsekedhetnek”. Egy kattintás ide a folytatáshoz....







HOZZÁSZÓLÁSOK