Vajon milyen eredménnyel zárjuk az őszi szezont? Vajon a botladozások ellenére sikerül a dobogó közelébe férkőzni, vagy maradunk az élmezőny végén? Ha most egy kicsit gonoszkodni akarnék, í­rhattam volna azt is, hogy a középmezőny elején (ez persze még realitás is lehetett volna, ha mi kikapunk és győz a Debrecen), de ezt a verziót megpróbáltam minél gyorsabban elhessegetni, hiszen ezzel a tudattal készülni a délutáni mérkőzésre, nem a legjobb kedélyállapotot jelenti. Ettől függetlenül délelőtt minden igyekezetem ellenére ez a verzió játszotta a főszerepet, melyre valljuk be, elég sok indokot fel lehet hozni. Sajnos az őszi “menetelésünk” során az előttünk álló csapatoktól túl sok pontot nem szereztünk, olyannyira, hogy a Paks elleni döntetlent leszámí­tva, csak vereségek borzolták az idegeinket. Erre könnyű lenne azt a magyarázatot találni, hogy “jobbtól nem szégyen kikapni”, de ezt egy Fraditól még a dicstelen 1984/85-s bajnokságban sem tudtuk elviselni, pedig akkor tényleg a kiesés ellen küzdöttünk. A jelenben ez a veszély azért nem fenyeget, de azzal a tudattal ébredni, hogy ha ma nem nyerünk, akár a hetedik helyen is zárhatjuk az őszt, nem éppen szí­vmelengető érzés. Ráadásul “közeleg a tél” és az MLSZ jóvoltából még két tavaszi forduló is vár ránk, persze csak akkor, ha az időjárás is úgy gondolja. Az a tény sem hagyott nyugodni vasárnap délelőtt, hogy vajon érdemes volt-e engedni a Videoton hamis csábí­tásának (a stadionépí­tésük csak jövő ősszel kezdődik) és elfogadni a pályaválasztói jog felcserélést. Az új arénánkban tétmeccsen még nem kaptunk ki és bár a szkenner vita még továbbra is borzolja a kedélyeket, mégis nagyobb esélyünk lehetett volna a pontszerzésre, mint Székesfehérváron. Egy kattintás ide a folytatáshoz.... →