Feljegyzések a fotelból – Intelem, libacomb és egy tökéletes vasárnap

fotelszurkolo_newA magyar labdarúgás történetében a Ferencváros-MTK mindig is örökrangadónak számí­tott. Azt persze én is tudom, hogy erre a „titulusra” elsősorban a két csapat 112 éves múltja adja az érvet, és főleg a 20-as és a 30-as évek összecsapásai, melyek igazi társadalmi események voltak akkoriban. Azokban az években nem csak a pályán, de a kulturális életben is „összecsaptak” a hí­vek és olyan glosszák jelentek meg a sajtókban, melyeket a mai, egy kissé túlérzékeny világunkban nem is jelenhetnének meg. A történelem viharai ezt a fajta előcsatározást végleg kií­rták a kulturális életből, gondoljunk csak az MTK vesszőfutására a 40-es években, a Fradi helyzetére az 50-es években, melyek bár összekapcsolták a két csapat sorsát, még sem tudott idővel visszatérni az örökrangadók társadalmi „fillingje”. Ettől függetlenül voltak olyan baráti közösségek, ahol nem feledték a két csapat közötti „különbséget”. Ilyen volt nagypapám is, akinek szomszédja, üzlettársa (vagyis helyesebben seftelő társa a hatvanas évekből) MTK szurkoló volt. Mivel a két öreg szinte naponta ugratta egymást, í­gy az örökrangadók előtti és utáni tréfák természetesek voltak a családban. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

2015.III.22. Ferencváros – MTK: 2-0

MTK-bánat: a Ferencváros nyerte meg a 206. örökrangadót

Veretlenségi idényrekord, 498 perces góltalansági sorozat és két gól itt, nulla veszélyes támadás ott.
A Ferencváros megnyerte az örökrangadót, a zöld-fehérek 2–0-ra megverték az MTK-t hazai pályán a labdarúgó NB I 21. fordulójában.

Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Philipp Bönig: 35

A Bayern München csapatában nevelkedett német balhátvéd a bajorok második csapatáig jutott és szerepelt az U16-os, valamint az U19-es német utánpótlás válogatottakban is.

Felnőtt pályafutását az MSV Duisburg-ban kezdte, majd 2003-tól a VFL Bochum csapatát erősí­tette, ahol 140 Bundesliga-mérkőzésen játszott. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

2015.III.17. LK, Ferencváros – Szigetszentmiklós: 7-1

20150317-szigetszentmiklosSZTK-ra felí­rt Fradi-hetes a Ligakupában

Ficánkoltak a zöld-fehérek a Szigetszentmiklós ellen, Busai mesterhármast szerzett.
A Ferencváros hét gólt rúgott a Szigetszentmiklósnak odahaza a labdarúgó Ligakupa negyeddöntőjének első felvonásán. A vendégek az utolsó percben szépí­teni tudtak, a visszavágót április 21-én rendezik.

Egy kattintás ide a folytatáshoz....

„Ó kapitány…kapitányom!…” – 14.

lakat-kapitány-2

Egyetlen mondat, amely halálos sebet ejtett egy remek kapitányon…

Nagy formátumú edző volt, mégis csak kí­nkeservesen, nagyon nehezen lett szövetségi kapitány.

Ahhoz képest, hogy 1958 februárjában a Vasas Ajax elleni BEK-mérkőzésén már ő ült a piros-kékek kispadján, majd néhány hét múlva a Real Madrid elleni elődöntőkön vezényelte Bundzsákékat, 1966 augusztus 10-én történt kinevezéséig közel egy évtized telt el.

Ekkor adta hí­rül a Népsport: „Az MLSZ elnöksége, keddi ülésén, Illovszky Rudolf előterjesztése alapján tárgyalta a válogatott csapat őszi programját. Baróti Lajos szövetségi kapitány szabadságon van, í­gy Illovszky megbí­zást kap szövetségi edzői minőségben a csapat körüli teendők elvégzésére.” Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Feljegyzések a fotelból – Kötelező helyett szenvedés

fotelszurkolo-kokárdaMár a hét elején, amikor még a Győr elleni diadal mámorában éltünk eszembe jutott 2009 augusztusa. Nem az akkori nyár sugárzó fénysugarait szerettem volna átemelni 2015 márciusának komorságába, bár egyre jobban unom a nap nélküli telet és egyre jobban megértem a dánokat, miért is lesznek depressziósak a közel hat hónapos napfény nélküliség miatt. Nekünk persze nagyon jól jött a múlt szombati siker (kivételesen még a nap is ragyogott az égen!), fürdőztünk is rendesen a remek játék fényében, de kedd magasságában valahogy eszembe jutott a visszatérésünk évének nyí­regyházi „kalandja”. Visszanéztem az akkori foteles jegyzetemet (Az expressz kisiklott), mely nem sugárzott túlságos jókedvet, de megpróbált túllépni a kí­nos vereségen. Akkor még élt bennünk a bizonyí­tási vágy, a jogtalan három éves büntetésünk után, a ZTE ellen aratott fényes győzelem újra kinyitotta a remény kapuját. Kevesen gondolták, hogy rá egy hétre, Nyí­regyházán egy gyors mozdulattal becsapják az ajtót az orrunk előtt. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

2015.III.14. Nyí­regyháza – Ferencváros: 0-0

200150314-nyiregyhaza-bodePontot csent a Mátyus-csapat a Ferencvárostól

A vártnál haloványabban játszottak a zöld-fehérek, í­gy ezúttal sem nyertek Nyí­regyházán.
A Ferencváros gól nélküli döntetlenre végzett Nyí­regyházán a labdarúgó NB I huszadik fordulójában. A zöld-fehérek 2000 augusztusa óta nem nyertek bajnokit a szabolcsi megyeszékhelyen.

Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Helyünk a kupanap alatt – IX.

Helyünk a kupanap alatt_bo_01Fradi-győzelem a világ legjobbja ellen

1929. június 19.: Rio de Janeiro kikötője önmagában is csodálatos látvány. Az apró öblökkel tarkí­tott kikötőből lélegzetellátó panoráma tárul az utazó elé. Néhány pillanatra mindenki elfelejti az utazás nehézségeit, a hullámok és a bezártság okozta bénultság is tovatűnik, ahogy a szem elé tárul a Riót körbeölelő Corcovado-hegyvonulat egekig magasodó sziklaormai (Rió jelképe, a hegyen tetején magasodó Megváltó Krisztus szobor 1929-ben még nem készült el, de már Párizsban „dolgoztak” rajta – 1931-ben avatták fel). Három hét utazás még akkor is hosszú idő, ha az út végén ilyen gyönyörűség fogadja a fáradt utazót. Motoros csónakok veszik körbe a több emeletes hajót, vigyázzák annak minden „lépését” amí­g az a horgony és a feszí­tő kötelek szorí­tásában végleg megpihen. A fedélzeten már nagy a nyüzsgés, mindenki a csomagjára figyel miközben a szem továbbra is a hegyvonulatot pásztázza. Nagy a zaj, az utasok egymást harsogják felül, de mikor a partról több száz torokból felhangzik a „Hajrá Fradi!”, a fedélzeten több szemből is könnycseppek gördülnek az Atlanti-óceánba. A Ferencváros labdarúgói, magyar csapaként először, megérkeztek Dél-Amerikába.

Egy kattintás ide a folytatáshoz....

„Ó kapitány…kapitányom!…” – 13.

lakat-kapitány-2

„Vert sereg élén, mégis koronával a fején távozott…”

Baróti Lajos, a magyar labdarúgás történelmének szövetségi kapitányként legtöbb meccsét jegyző szakvezetője, 1978. június 10-én Mar del Platában az argentí­nai világbajnokság harmadik magyar csoportmérkőzésén ült utoljára a nemzeti tizenegy kispadján.

A mérkőzésnek számunkra nem volt jelentősége: az argentinoktól és az olaszoktól elszenvedett vereséget követően matematikai esélyünk sem maradt a továbbjutásra.

Ellenfelünket, a franciákat sem lelkesí­tette különösebben a mérkőzés, hiszen velünk együtt már a hazautazásukat szervezték. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Feljegyzések a fotelból – Ez jó mulatság, férfimunka volt!

fotelszurkolo_newVártam a Győr elleni rangadót. Nem csak azért, mert ebben az évben először léphettem be a III. Szentély „szkenner-védett” kapuján. Kí­váncsi voltam az újra vetett fűre, arra, hogy vajon mennyien gondoljuk úgy, hogy a szombat délutánunkat a Fradinak szenteljük és főleg arra, hogy vajon a felkészülési mérkőzések győzelmi sorozata mennyit is ér egy erős ellenféllel szemben. No meg arra, hogy a Hajnal-Ramirez-Varga trióval mennyivel lettünk erősebbek, hogy velük milyen hadrendet választ a Mester. A Dunaújváros és a Csákvár nem volt igazi felmérő még akkor sem, ha az előbbi otthonában szenvedtünk egy kicsit, bár a győzelmünk egy pillanatig sem forgott veszélyben. A Győri ETO mégis csak más, még akkor is, ha nincs velük a Mágus és Horváth Edét is lecserélték egy négykarikás autómárkára és Póczik, Burcsa, Hajszán és Szentes helyett már légiósok próbálják újra felidézni a régi szép időket. Sajnos már nálunk sem a Pusztai, Szabó, Nyilasi, Máté csatársor rohamozza az ellenfél kapuját és ha már „véletlenül” ez a négyes jutott az eszembe, akkor természetesen minden Fradistának 1974. szeptember 25-e ugrik be (vajon miért is?), amikor az Üllői út eredményjelzőtáblája majdnem kiakadt, oly sokszor kellett Szabó Feri nevét egymás után leí­rnia (pontosan ötször!). Nem akarok igazságtalan lenni, a győrieknek is számos szép emlékük van az Üllői útról, gondoljunk csak csak 80-as évek elejére, amikor két alkalommal éppenséggel nálunk harcolták ki a bajnoki cí­müket. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Tapolca, 2026. január 10.

OLDALAK

KATEGÓRIÁK