2015.III.7. Ferencváros – Győri ETO: 3-0
Helyünk a kupanap alatt – VIII.
Viola, zöld kalap
A Ferencvárosi labdarúgás történetének egyik legizgalmasabb (ha nem a legizgalmasabb) oda-visszavágós döntőjét 1937 őszén rendezték. A sors vagy a vakszerencse sem írhatta volna meg feszültebben annak a két mérkőzésnek a történetét melynek végén dr. Sárosi György emelhette Rómában magasba a Közép-európai Kupát. A labdarúgáson túl ha belegondolunk, mik is történtek 1937-ben akkor tudhatjuk azt is, hogy itt nem csak egy „hétköznapi” kupadöntőre került sor. Egy évvel voltunk a Franciaországban rendezett VB előtt, miközben Itália élén egy fasiszta politikus, Benito Mussolini „hajszolta” saját népét (Hitlerrel együtt az egész világot) a háborúba. A fasiszta propaganda gépezet számára minden elérhető siker a párt nagyságát és felsőbbrendűségét volt hivatott szolgálni, és talán ennek is tudható be, hogy számos legenda szól arról, hogy milyen üzenettel (fenyegetéssel) küldte harcba az olasz válogatottat az 1938-as VB döntőjében… ahol Magyarország volt az ellenfél. Ahogy 1937 őszén is ennek két országnak a legjobb csapata küzdött meg egymással a Közép-európai Kupáért. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
2015.III.4. MK, Ferencváros – Csákvár: 5-0
Busai mesterhármasával gyakorlatilag továbbment a Fradi
Magyar Kupa: Doll nem tartalékolt a Csákvár ellen, ötig meg sem álltak odahaza a zöld-fehérek.
Busai Attila mesterhármast szerzett a Ferencváros színeiben a Csákvár elleni Magyar Kupa-negyeddöntő első mérkőzésén, mellette Roland Lamah és Cristian Ramírez is betalált egyszer-egyszer, így gyakorlatilag eldőlt a továbbjutás kérdése. A visszavágót március 31-én rendezik meg.
„Ó kapitány…kapitányom!…” – 12.
„Otthon én most egy hazaáruló vagyok!”
1966. július 23-án (angol idő szerint úgy hat óra tájban) Baróti Lajos, a magyar válogatott szövetségi kapitánya a sunderlandi Roker Park öltözőjének fapadján ült és végtelenül el volt keseredve.
Akkor már világszerte számon tartott edzőként (túl volt az 1964-es Eb-n szerzett bronzérmen, s a harmadik világbajnokságán vezette a válogatottat, ennél több szerepléssel akkor még csak Sepp Herberger és Walter Winterbottom dicsekedhetett) pontosan tudta: válogatottja csak úgy, mint négy évvel korábban Chilében, ismét nagy lehetőséget szalasztott el. Bár volt annyira remek szakember, hogy tudja azt is: Rancaguában, a csehszlovákok elleni 0:1 alkalmával összehasonlíthatatlanul közelebb álltunk a győzelemhez és a továbbjutáshoz, mint ezúttal, amikor ugyan szintén csak minimális különbséggel (1:2) kaptunk ki a szovjetektől, sőt, két hatalmas esélyünk is volt az egyenlítésre, a játék összképe alapján a „CCCP” feliratot viselő ellenfél sokkal jobban játszott, végig uralta a meccset és teljesen megérdemelten jutott a legjobb négy közé. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
A Ferencváros légiósai
Magyar Kupa: Edzőranglista
Ligakupa: Edzőranglista
Feljegyzések a fotelból – Három pont, plusz hiányérzet
Egy héttel ezelőtt, amikor az I. Novák Dezső Utánpótlás Emléktorna gálamérkőzésén bevonultak a csapatok az öröm mellett a szívem is elszorult egy kicsit. Bár a mérkőzésen nem léptek pályára, de a három „doktorandusz” jelenléte, az a tény, hogy felhúzták a mezt és kivonultak a többi „öreggel” – ezzel is tisztelegve a volt játékostárs emléke előtt – a tapsvihar mellett a legtöbb Fradi szurkoló szívét kérdések halmaza kezdte dobogtatni. Fenyvesi Máté, Géczi István, Juhász István – nem csak legendák, nem csak doktorok, nem csak VVK győztesek és bajnokok, hanem egy olyan Ferencvárosról „mesélnek”, amikor a 3E nemcsak szimbólum volt, hanem maga az élet. Azt minden Fradi szurkoló tudja, hogy idén, június 23-án, 50 éves lesz a Ferencvárosi labdarúgás történelmének legszebb, legértékesebb serlege. A VVK döntőn Fenyvesi Máté szerezte (a 74. percben fejelte) a gólt, Géczi István a kaput zárta le, Juhász István a középpályán úgy száguldozott mint egy Forma-1-es autó. Tapolcán Őket látva a kezdőkörben óhatatlanul kérdések özöne öntött el. Vajon leszünk még Európa tetején, vajon mikor leszünk bajnokok, mikor nyerünk magyar kupát, mikor lesznek olyan játékosaink akik bekerülnek a legtöbb mérkőzést játszók „galaktikusok” közé? Vajon mit hoz nekünk 2015 tavasza? Egy kattintás ide a folytatáshoz....







HOZZÁSZÓLÁSOK