Változások kora
Megszerette új posztját Somália, a korábban vérbeli támadó, aki szerint a nemzetközi porondon sem kell leírni a jelenlegi Fradit
Újpesti segédlettel került a Fradihoz a német csúcsvezető – interjú Theo Schneider igazgatóval
Igen sikeresen látott munkához a Ferencváros utánpótlásánál a német igazgató, Theo Schneider, eddig ugyanakkor nem nagyon állt a nyilvánosság elé. A szakember most a csakfoci.hu-nak adott hosszabb interjút. Elmondta, hogy tulajdonképpen véletlenül, egy Újpesten szerepelt barátjának köszönhetően került a zöld-fehérekhez, és azokat a módszereket szeretné alkalmazni Magyarországon, amelyek Dortmundban már beváltak. Schneider az FTC első csapatának is keres játékosokat, így arról is beszélt, milyen posztokra igazolnának a nyáron. A fiatalok kapcsán úgy látja, hogy a legnagyobb gond idehaza az edzések intenzitásával van, sokan csak labdával szeretnek futni, az akadémiai rendszer pedig igenis működőképes, ha a megfelelő körülményeket megteremtik.
2015.IV.21. LK, Szigetszentmiklós – Ferencváros: 2-3
A Ferencváros összesen tíz gólig jutott az SZTK ellen
Az Üllői úti 7–1 után az idegenbeli visszavágót is megnyerte Thomas Doll erősen rotált csapata.
A labdarúgó Ligakupa negyeddöntőjének visszavágóján a Ferencváros 3–2-re nyert az SZTK otthonában, így kettős győzelemmel, 10–3-as összesítéssel jutott be a legjobb négy közé.
„Ó kapitány…kapitányom!…” – 18.
ÉS AKKOR: JÖTTEK A CSEHSZLOVÁKOK… JÖTTEK A CSEHSZLOVÁKOK…
1969. december 3-án este a marseille-i Velodrome-stadion esőtől áztatott gyepén halálos sebet kapott a magyar labdarúgás!
Nincs ebben semmi túlzás, a csehszlovákok elleni 1:4-es vereség (amely azt jelentette, hogy 1970-ben nem leszünk ott a mexikói világbajnokságon) olyan erővel taglózott le mindenkit, aki akár vezetői, akár edzői, akár játékosi, de akár csak szurkolói szinten érintett volt a futballdrámában, mint korábban talán az ’54-es vb-döntő elvesztése. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Feljegyzések a fotelból – Kölcsönhármas visszajár
Foteles történetem közel 5 éves időszakában kétszer fordult elő, hogy a jegyzetet egy olyan mérkőzésről írom, amit élőben nem láttam. Egyszer talán a nátha döntött ágynak, egyszer meg családi esküvő állt az „utamban”. Akkor még azt hittem, hogy egy ideig az lesz az utolsó esküvő a családban, de hát az élet néha tud csavarni a dolgokon, így szombat délutánra újra berendelt egy boldogító igent. Néhány nappal ezelőtt találkoztam az ifjú párral és tettem egy kósza próbát a kérdésemmel: – Nem lehetne elhalasztani ezt az esküvőt? A mosolygós ara pillanatok alatt vált igazi „fúriává”, ha tehette volna mind a tíz körmét belém marja, de ebben szerencsére megakadályozta, hogy éppen aznap volt találkozója a pedikűrössel. Így csak villámokat szórva fordult felém: – Tán tudsz valamit amit én nem? Ennél a pontnál éreztem, hogy talán egy esküvő előtt álló arának nem kéne ilyen kérdést feltenni, el is öntött a zöld pír, de a vőlegény még időben lépett. – Ugye Fradi meccs lesz szombaton? – kérdezte nevetve, melyre már az ara is megenyhült, de egy lágy „gyomrost” azért bevitt. Aztán hirtelen eszembe jutott, hogy vajon mit csináltam volna, ha úgy döntenek, az esküvőt április 12-én rendezik meg. A derbi napján… a tavasz ünnepén. Az már bizony komoly szakítópróba lett volna (a pont után képzeljenek oda egy mosolygós smile-t). Egy kattintás ide a folytatáshoz....
2015.IV.18. Haladás – Ferencváros: 0-3
Böde-dupla, Varga-gól: újra nyert a Ferencváros
Lehet, hogy Szentes Lázár úgy ült utoljára a Haladás kispadján, hogy nem is ült a Haladás kispadján?
Böde Dániel duplázott, és Varga Roland is betalált a Haladás–Ferencváros bajnokin a labdarúgó NB I 24. fordulójában, így a Fradi továbbra is maradt a második helyen, míg a szombathelyiek akár kieső pozícióba is visszacsúszhatnak.
Aranylábúak – Rátkai Laci meséli…
A régi fradisták közül nekem Rátkai Laci az egyik kedvencem. Kedvencem lehetne sikeres játékos-pályafutása alapján is, de még többre becsülöm, hogy nem csüggedt el azután sem, amikor húsz éves korában egy szerencsétlen összecsapás nemcsak a térdét, hanem a legnagyobb álmait is összetörte. Játékosként, a fiatalok és a felnőttek edzőjeként és sportvezetőként egyaránt nagyszerű munkát végzett.
Laci 1944-ben született. Első bajnoki mérkőzésén 1963 márciusában ott ültem a Népstadionban, amikor az erősen tartalékos Fradi meglepetésre legyőzte az első helyen álló Honvédot és elindult a bajnoki cím felé. Egy másik emlékem a Fradi-ifi 9:0-s győzelme a Tatabánya ellen az Üllői úton, amikor Laci egymaga hatot lőtt, az egyiket hanyatt vetődve.
A Fradival három bajnokságot nyert és tagja volt az 1965-ben Vásári Városok Kupáját nyert csapatnak. 1963 és 1967 között 68 díjmérkőzésen 22 gólt szerzett, majd a szombathelyi Haladásban 1968 és 1974 között 113 bajnoki meccsen huszat. Harminc évesen abbahagyta a játékot, de maradt a Haladásnál és az ifjúsági csapatot edzette. Az első csapat vezetőedzője volt 1979-80-ban, majd 1984 és 1987 között. Volt szakosztály-igazgató, utánpótlás szakágvezető és elnökségi tag is. 1983-84-ben az utánpótlásválogatott edzője.
A Fradiban olyan emlékezetes mérkőzéseken játszott, mint a Galatasaray elleni BEK-meccsek 1963-ban, a következő évi Húsvéti Tornán a Rapid és az Austria elleni találkozók, a bajnokságban a Dózsa (4:1) és a Tatabánya (6:1) elleni nagy győzelmek. Az 1965-ös VVK-sorozatban Rómában a frissen operált lábával hatalmas kapásgólt lőtt, de játszott Bilbaóban és Manchesterben is. Egy évvel később újabb nagy győzelmek részese: az MTK ellen 7:1, a Dózsa ellen a bajnokságban 5:3 és a kupában 6:3, az Ózd ellen Dalnoki Jenő búcsúmérkőzésén 6:0.
A legendás 1963-as Fradi ifinek Rátkai Laci volt a kapitánya. Abból a csapatból csaknem mindenki sokra vitte: világklasszis lett Páncsics és Varga Zoli; sokszoros válogatott és nemzetközi szintű játékos Géczi, Juhász és Szőke; stabil NB-I-es focista Horváth Laci és Szántay. És talán lehetett volna még egy világklasszis: Rátkai Laci, ha nem sérül meg. Egy igazán hozzáértő, Varga Zoli is így gondolta: „Tessék elhinni, a Rátkai Laci nagyon nagy focista lesz.” (Labdarúgás 1964 július)
És most Rátkai Lacié a szó. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Passz és passzió
Rejtélyes Fradi-plakát
„Ó kapitány…kapitányom!…” – 17.
Sikerkapitány lehetett volna, mégis a bukás és a kudarc szimbóluma lett…
Ha mereven ragaszkodnék az alapelképzeléshez, mely szerint e sorozatban a magyar futball eddigi 51 szövetségi kapitánya közül csak azoknak a munkásságával foglalkozom részletesen – a legnagyobbak esetében akár több fejezeten át – akik a poszton eltöltött éveik, vagy a nemzeti tizeneggyel elért eredményeik alapján kiemelkedő és meghatározó személyiségei voltak a honi labdarúgásnak, akkor Sós Károly nem soroltatna a kiválasztottak közé. Egy kattintás ide a folytatáshoz....







HOZZÁSZÓLÁSOK