„Nekünk itt harangoztak, Sanyi bácsi…”

A brazil játékosok a szó szoros értelmében ott­hon érezték magu­kat Budapesten! A Flamengo volt az első futballcsapat, amely Magyarorszá­gon mérkőzésre készült, ám a Bp. Kinizsi elleni összecsapásig kisebb „riói karnevált” rendeztek szállás­helyükön, a margitszigeti Nagyszál­lóban (ma Grand Hotel Margitszi­getnek hí­vják…), ahonnan már az első „brazil este” után szétfutott a városban a hí­r: aki fantasztikus rit­musú latin zenére vágyik, továbbá arra is kí­váncsi, milyen tánc az igazi, vérbeli szamba, az próbáljon meg asztalt foglalni a szálló kerthelyiség­ében, vagy ha ott már nem jut hely, a nagytermében, hiszen a zene oda is kihallatszik.

Feri szerint már a második este „aranyárban” adták a jegyeket a bra­zil futballisták esti showjára, akik amint befejezték a vacsorájukat, el­lentmondást nem tűrően leváltották a Nagyszálló szerződtetett cigányze­nekarát, kölcsönkérték hangszerei­ket, s olyan fergeteges műsort imp­rovizáltak, amelyet sem látványá­ban, sem hangzásában nem sok ma­gyar látott és hallott addig. Egy kattintás ide a folytatáshoz.... →

„Zagallo? Ezt megeszem reggelire…”

Az 1948-49-es bajnokság álomszerű megnyerése óta Rudas Ferenc számá­ra 1953-ban jött el az idő, amikor már újra teljes ér­tékű futballistának érezhette magát.

A sérülés óta eltelt 2 év és 9 hó­nap maga volt számára a gyötrelem, a kétségbeesés, az elbizonytalano­dás, sőt, időnként az egzisztenciális vészhelyzet korszaka.

Utóbbi korántsem túlzás, hiszen ép­pen azokban a hónapokban, amikor ta­lán a legtávolabbnak tűnik az a pilla­nat, hogy újra magára húzza a 2-es szá­mú mezt (még ha a piros-fehéret is), a család abszolút anyagi biztonságát je­lentő Fradi-vendéglőt egyik napról a másikra államosí­tják, az senkit sem ér­dekel, hogy aki odakerül, talán még a futballmeccset sem látott életében…

A Fradi-szurkolók felháborodása persze a falakat döngeti, ám ez „ma­dárfütty” azoknak az esztendőknek a gyakorlatához, pontosabban politi­kai akaratához képest. Egy kattintás ide a folytatáshoz.... →