Sárosi György doktor: száz év az örökkévalóságnak (videóklippel)
2012. augusztus 25. Genova. Tétován állunk meg a Cimitero Monumentale di Staglieno temető monumentális bejárata előtt. Tudjuk a célunk, hiszen ezért utaztunk több mint ezer kilométert. Mégis megállunk a bejáratnál. Csend és nyugalom lengi át a több évszázados temetőt. Sírok, emlékművek, virágok amerre csak a szem ellát. Lopva egymásra nézünk, keressük a másik tekintetét és ugyanazt látjuk visszatükröződni, amit mi is érzünk. Hosszú út vezetett ideáig, de itt most nem a kilométerek határozzák meg az érzéseinket. Bár kaptunk útbaigazítást és a háromárkádos kapunál is azonnal segítségünkre sietnek, de a bizonytalanságunkat az elénk táruló látvány okozza. Mintha Itália minden múzeumát és emlékházát ide helyezték volna át. Néhány pillanat alatt olyan érzésünk támadt, hogy a reneszánsz zseniális művészei, Donatello, Michelangelo, Cellini, és Leonardo szobrai díszítenék az emlékhelyeket. Sírok között sétálunk és óhatatlanul az elmúlás lengi be lépteinket. Pedig tudjuk, hogy soha semmi sem múlik el egészen, mert nem igaz, hogy az idő eljár felettünk és egy bekötött szájú zsákban magával viszi a múlt történéseit. Azok bennünk élnek tovább, de csak akkor, ha nem felejtünk, ha ápoljuk és óvjuk a múltunkat. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Fejezetek Sárosi György doktor pályafutásából
100 év az örökkévalóságnak
A Ferencvárosi labdarúgás egyik legnagyobb alakja, 2012. szeptember 16-án lenne 100 éves. A kerek évfordulót szerkesztőségünk kiemelten kezeli, ezért az évforduló napjáig minden nap egy-egy érdekesebb képet, cikket vagy nyilatkozatot teszünk közzé. Megemlékezésünk első állomása augusztus 24-én volt, amikor is Genovában megkoszorúztuk Sárosi György doktor síremlékét, mely eddig elég „magányosan” állt a Staglieno temető monumentális urnafalában.
Mostantól már a képe és a Ferencvároshoz való kötődése is látható, mely tisztelgés a zseniális játékos és a nagyszerű sportember előtt.
Emlékezzünk közösen Sárosi György doktorra! Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Kedves Fradi szurkolók! – Nyilas Elek levele
Köszönetet szeretnék mondani mindenkinek, aki az elmúlt két évben segítette, támogatta a Tempó Fradi Alapítvány munkáját. Sok minden történt velünk, így nehéz lenne felsorolni is az apró lépéseket, melyek elvezetettek a mostani hétvégéhez.
Talán még emlékeztek rá, egy éve sincs, hogy átadtuk a felújított Toldi sírt, tegnap pedig megjelent oldalunkon Lakat T. Károly: „Kell ott fenn egy császár” című 30 részes sorozatának első része Albert Flóriról, aki ma lenne 71 éves.
Holnap már Sárosi Györgyöt köszöntjük 100. születésnapja alkalmából Egy kattintás ide a folytatáshoz....
2012.IX.15. NB II, Szeged – Ferencváros II.: 1-5
A másodosztályú labdarúgó-bajnokság Keleti csoportjának ötödik fordulójában kiütöttük a Szegedet. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Feljegyzések a fotelból – Üzenet a csillagoknak
Vannak napok melyek sokkal fontosabbak a többinél. Vannak napok melyek meghatározzák a létünket, melyekre emlékezve nem csak a múltunkat értjük meg, hanem saját magunk belső énjéhez is közelebb kerülünk. 2012 37. hétvégéje sokunk számára sokkal többet jelent annál, hogy végérvényesen „beszökött az ősz”, mely nem „Szent Mihály útján suhant nesztelen”, hanem meghozva a várva várt esőt végigsöpört az országon. A felhők azonban nem tudták eltakarni azokat a csillagokat melyek örökké fenn ragyognak és vigyázzák a lépteinket. Ezen a hétvégén rájuk is emlékezünk. A Császárra, aki több mint egy évtizeden át kergette őrületbe a világ labdarúgásának védőit, és aki a mai napon lenne 71 éves. Holnap, szeptember 16-án meg a két világháború közötti időszak legnagyobb labdarúgójára, Sárosi György doktorra emlékezünk, aki szeptember 16-án lenne 100 éves. Két olyan csillag ragyog egymás mellett az égen, akik nélkül nem képzelhető el a Ferencvárosi dicsőséges múltja és talán bennünk sem égne olyan heves lánggal a Fradizmus. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Julian Jenner
Muhamed Besic
2012.IX.14. Ferencváros – Haladás: 2-1
A labdarúgó NB I 7. fordulójában a Ferencváros a Haladást fogadta, és nagy csatában otthon tartotta mindhárom pontot. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Lakat T. Károly: Kell ott fenn egy Császár – 1.
Hercegszántó beírja magát a futballtörténelembe
1941. szeptember 15-e (egy hétfői nap) nem sokban különbözött a többi naptól Hercegszántó lakóinak életében.
A szerb határtól egy erősebb szabadrúgásnyira lévő falu férfi lakosságának jelentős részét magával rántotta a világháború, a németek éppen Kijevet támadták, már túl voltunk Kassa bombázásán, Magyarországon a Bárdossy kormány volt hatalmon, Pesten Kalmár László új filmjére, a Szűts Mara házasságára özönlött a nép.
Hercegszántón csak az Albert család életében volt ünnep ez a nap.
Fiúk született, aki a keresztségben a Flórián nevet kapta. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Lakat T. Károly: Kell ott fenn egy Császár – Bevezető
Meg nem mondom már, hogy ki említette először (csak az a biztos, hogy vagy Rákosi Gyula, vagy Szűcs Lajos volt az illető) de az biztos, hogy a magasabb hegyeken még álltak a hóemberek.
2011 januárját írtuk, de a mondatok már a szeptembert simogatták.
Annak is a legközepét.
– A Fóri is 70 éves lesz az idén… – mondta a két örök harcostárs valamelyike, ám ott és ekkor ezzel ennél többet nem nagyon lehetett kezdeni.
Aki mondta nem tudhatta: ez volt az a mondat, amely megindított bennem valamit. Egy kattintás ide a folytatáshoz....





HOZZÁSZÓLÁSOK