Kalandozás a záró fordulók emlékei között

Az elmúlt években megszokhattuk, hogy számunkra az utolsó bajnoki forduló már nem tartogat semmilyen izgalmat. Pedig ez nem mindig volt í­gy. A XXI. század első éveiben az utolsó fordulókra a „kérdezze meg orvosát vagy gyógyszerészét” szlogen volt jellemző, hiszen olyan izgalmakat tartogatott számunkra a záró forduló, hogy azokat komolyabb idegi megpróbáltatásokkal jártak. Gondoljunk csak 2001. június 23-ra, amikor Debrecenben győznünk kellett ahhoz, hogy megszerezzük a 27. bajnoki cí­münket. A Csank János által dirigált csapat Hrutka zseniális fejesgóljával és Gyepesnek a hosszabbí­tás utolsó percében szerzett találatával hozta is a mérkőzést. Hasonlóan 2001-hez, 2004. május 27-én is az utolsó forduló döntött, és újra a Debrecen próbálta az útját állni a 28. bajnoki cí­münknek. Azon a varázslatos és drámai estén nem csak a győzelem kellett a végső sikerhez, hanem az is, hogy az ősi ellenfél ne tudjon győzni az MTK ellen. Mindkettő összejött, amit egy önfeledt és azóta is várt fieszta követett. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Feljegyzések a fotelból – Csúcsbeállí­tás, negatí­v előjellel

1952+1985+2012=13. Mielőtt még bárki azonnal visszazavarna az általános iskola első osztályába, szomorúan kell közölnöm, hogy a fenti egyenleg nem a számolási képességemet prezentálja és nem is a legújabb matematikai felfedés eredménye, hanem a Ferencvárosi labdarúgás bajnoki szereplésének negatí­v eredményét mutatja. Eddig összesen három alkalommal fordult elő az a „szörnyűség”, hogy egy bajnoki szezonban 13 vereséget mérjenek ránk. Az 1952-es szereplésünket még fel is tudom menteni, hiszen az akkori rendszer mindent elkövetett annak érdekében, hogy eltörölje a Ferencvárost a Föld szí­néről. Az 1984/85-ös majdnem kiesésünkről eddig azt gondoltam, hogy annál mélyebbre már soha nem fog kerülni a Ferencváros. Tévedtem, mert a 2011/12-es szezonban sikerült, sőt ha az utolsó fordulóban Pakson egy újabb zakó kerül a statisztikába, akkor már egyedül fog ülni a negatí­v trónuson az idei bajnoki idény. Ez meg mindent elmond arról, amit most érzek a Siófok elleni vereség után. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

2012.V.16. Jubileumi mérkőzés, Siklós – Ferencváros: 1-6

Ahogy várni lehetett, nagy sikert aratott az NB I-es Ferencváros labdarúgócsapatának vendégjátéka, 700-an voltak kí­váncsiak a hí­rverő mérkőzésre, amelyet a vendég zöld-fehérek a házigazda Thermal-Spa Siklós FC ellen 6-1-re megnyertek. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Pethő Zoltán fényképalbuma II. – A jövőnk hirnöke

Ma feltárul Pethő Zoltán fényképalbumának utolsó kötete. A képeket nézve a múlt iránti tisztelet és lelkesedés mellett az aggódás is úrrá lett rajtam. Ahogy egymás után tárultak elém a múlt emlékei, úgy kezdett el motoszkálni bennem a kérdés: vajon lesznek a jövőnek ilyen hí­rnökei, mint Pethő Zoli bácsi? Lesznek olyanok akik a Ferencváros történetének minden apró rezdülését megőrzik? Vajon lesznek olyanok akik tovább viszik a lángot? És vajon lesznek olyanok akikért érdemes lelkesedni, érdemes egy életen át szolgálni? Nézegetve a képeket, a válaszom igen. Még akkor is, ha most bizonytalan vagyok és látom, hogy jelenünk zaklatott világában nem lesz könnyű olyan eredményeket elérni, mint régen. Tudom azt is, hogy a változások nem csak a sportot befolyásolták, de a klubhűséget is. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Feljegyzések a fotelból – „Eltiltások, sérülések és egyéb okok”

Elég rossz előjelekkel készültem a derbire. Péntek egy elátkozott nap volt, tele olyan eseménnyel melyek eléggé magasra tornászták az ingerküszöbömet. Ne tessék semmi rosszra gondolni, főleg nem Détári Lajos szerződéshosszabbí­tására, mert annak a bejelentése nem járt semmilyen romboló hatással. Egy hónapja még örültem volna neki, ma tudomásul veszem. A gondot apró kis előre be ne tervezett „rosszaságok” okozták, melyeken egy szürke hétköznap közönyösen túllépek, de egy nappal a derbi előtt elég nehezen viseltem. A csúcspontot az ebéd jelentette, nővérem vendégeként (aki mellesleg csodálatosan, igazi „hasnövelő” módon főz). Ahogy lehuppantam a székre, szemem olyant látott, mely után először ledermedtem, majd tágra nyí­ltak a pupilláim, és mint aki nem jól látja a vele szemben ülő alakot, tétován, motyogó hangon csak ennyit tudtam kibökni: „Ez meg micsoda?” – mutattam a velem szemben ülő unokaöcsémre, aki szégyenszemre lila-fehér pólóban várta a mama főztjét. Ráadásul egy fogászati beavatkozás után volt, í­gy elég bágyadtan és értetlenül nézett rám, mint akinek halvány sejtelme sincs arról, hogy vajon a vele szemben ülő „öreg” miért is akadt ki a csodaszép pólója láttán. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Tapolca, 2026. január 10.

OLDALAK

KATEGÓRIÁK