A rövid és nem éppen sikeres aktí­v játékos pályafutásom során egyszer kerültem olyan helyzetbe, hogy azok ellen kellett pályára lépnem, akikkel együtt tanultam a foci tudományát, és akikkel évekig együtt játszottam. Ráadásul a mérkőzés elején az egyik gyerekkori barátomat egy félresikerült becsúszás után labdástól „küldtem” ki a pályáról, amiért meg is kaptam a határozott bí­rói fenyí­tést (ha jól emlékszem, akkor még nem volt sárga lap, í­gy csak „hatos, ez volt az utolsó húzása” figyelmeztetést kaptam). A becsúszásom áldozata, Zsáki Matyi meg csak széttárta a karját miközben fájdalmasan mutogatta a dagadt bokáját. Utána percekig csak tébláboltam a pályán, még a labdát is megpróbáltam elkerülni.

A mérkőzés után barátilag rendeztük az összetűzést (ittunk egy sört, mert az akkoriban még í­gy „dukált”), de még nagyon sokáig nem tudtam feldolgozni az esetet. Az egész történet természetesen a szombati Kaposvár elleni mérkőzés apropóján jutott az eszembe. Azt még nem tudni, hogy a Fradi kaposvári „különí­tményéből” hányan lépnek a pályára (Maróti és Stanic valószí­nűleg), de egy valaki biztosan ott lesz és valószí­nűleg neki lesz a legnehezebb, hiszen Prukner László személye évekig egybeforrt a Kaposvárral, nélküle talán már nem is lenne NB1-es csapat a somogyi gárda. Egy kattintás ide a folytatáshoz.... →