A Fradi a 20. század legjobbjai között
A nemzetközi labdarúgás történelmével és statisztikáival foglalkozó szervezet (IFFHS) elkészítette az elmúlt évszázad legjobb klubcsapatait tömörítő listáját, melyen a Ferencváros az előkelő 13. pozíciót foglalja el. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Álljatok fel!
Az elmúlt hetek történéseire ezen az oldalon is kerestük már az igazságot, de úgy gondolom, néha leragadtunk a jelenben, és a mostani eredménytelenséget saját magunk háborgó lelkületén keresztül próbáltuk megérteni. Pedig az igazság annál sokkal mélyebb gyökereket vert, hogy minden baj okozóját egyedül az angol befektetőkben lássuk. A védő szerepét most sem akarom eljátszani, hiszen nem ismerem a vád bizonyítékait, és főleg indítékát, ezért inkább más megvilágításba helyezném a jelen gondjainak boncolgatását. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
A Fradi és a Fradisták is elbúcsúztak László atyától
A hír, melyet az MTI is közzétett, ezáltal a legtöbb médium átvett: „Eltemették László atyát.” Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Ma temetik László atyát
Dr. Lipp László temetése szeptember 4-én, pénteken lesz a gazdagréti Szent Angyalok-templomban. 15 órakor szentmisét mutatnak be lelkiüdvéért, ezután kerül sor a temetésre. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
A Ferencvárosi Torna Club elnökei: Nöhrer Árpád
Münnichet egy hozzá hasonló szellemiségű elnök, Nöhrer Árpád követte az ÉDOSZ-nak hívott Fradi klubelnöki székében. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Heti zöld(ségek)
Az elmúlt hetek eseményei után azt gondoltam, olyan túl nagy meglepetést már nem tud szolgáltatni kedvenc csapatom. Ismét tévedtem. Nem először, és sajnos valószínűleg, nem is utoljára. Pedig tudhatnám, hogy Murphy szerint tévedni emberi dolog, de sajnos megbocsájthatatlan. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Feljegyzések a fotelból – Kapusunk van, csapatunk nincs
Legutóbb úgy kezdtem a jegyzetemet, hogy nem sejtettem, hogy ilyen nehéz lesz egyből a mérkőzés után leírni a gondolataimat. Annak ellenére kezdtem így, hogy akkor azt éreztem, a Haladás elleni döntetlennel megindultunk a felemelkedés rögös útján. Látszott valamiféle biztonság, igaz, ez elsősorban Megyeri érdeme volt, de úgy gondoltam, ha hátul stabilabbá válunk, akkor megjön a csatáraink aktivitása is. Ezentúl bíztam abban is, hogy a szakmai stáb is komoly változtatásokat fog eszközölni és végre megtalálja azt a csapatot mely eredményesen is tud játszani.
2009.VIII.29. Kaposvár – Ferencváros: 0-0
Sárositól – Simonig
Egy kaposvári emlék
Amikor elolvastam K@rcsi bejegyzését és először megpillantottam az 1977-es újságot egy személyes emlék merengett fel a múltból. Olyan erőteljesen jöttek elő az emlékezés képei, hogy percekig egy különleges, és varázslatos érzés kerített hatalmába.
Az 1977-es emlékek duplán fontosak számomra. Az érettségim éve volt és a felkészülés jegyében, szeretett osztályfőnököm, Teréz néni úgy döntött, hogy egy Nyugat-Magyarországi történelmi kirándulással próbálja enyhíti az érettségi izgalmát. Csodás körút volt, mely keretén belül ellátogattunk Kaposvárra is, ha jól emlékszem a Rippl-Rónai villát és a Hősök templomát néztük meg, bár lehet, hogy keverem, mert a kaposvári kirándulás más miatt maradt emlékezetes. Egy kattintás ide a folytatáshoz....






HOZZÁSZÓLÁSOK