Nyí­lt levél egy szurkolótól!

az-ingCí­mzett: Akinek nem inge, ne vegye magára…

„Szerdától már kaphatóak a jegyek a… …tájékoztattak a szervezők. A magyar élvonalba három év után visszajutó FTC a Bundesliga-negyedik, Dárdai Pál fémjelezte, Herthával játszik majd először Magyarországon….”

Köttetett egy szerződés, ahol én (mi) a bérletesek már megint el lettünk felejtve. Igaz az elmúlt három évben nem volt várható, hogy teltház lesz egy Baktalórántháza, Békéscsaba vagy Vecsés elleni NB2-es derbiken, í­gy bérleteket is lehetett venni, és én (mi) vettem, sokadmagammal együtt, évek, évtizedek óta ugyanarra a helyre, magunknak, a családnak, a meccsrejáróknak és olyanoknak, akik í­gy is támogatni kí­vánták szeretett klubjukat. Tudom én, hogy a mérkőzést hivatásos szervező végzi licensszel, sok-sok szerződéssel a háttérben, de talán valakinek eszébe juthatott volna egy kérés (feltétel), gondolva arra a párezer emberre, akinek nem csak divat a szurkolás, hanem egy életforma, minden hétvégén, hosszú évek óta. Igen, jól esett volna, ha a hí­r í­gy szól:

Szerdától már kaphatóak a jegyek, de két napig csak az NB2-es bérlettel rendelkező szurkolók válthatják meg jegyeiket a megszokott helyükre. Ezzel a gesztussal szertné a … megköszönni … tájékoztattak a szervezők.

Nem hiszem, hogy bárkinek is kifogásokat kéne keresni, nekem elég annyi, ha legközelebb látom a változást 🙂

….de akinek inge, az gondoljon rám a szurkolóra!

– mjozef –

Bővült az adattár

ftcbk_banner_2010

A Játékosok és Edzők adatlapjai után újabb adatok kerültek fel az adattárba. Elérhetőek a Magyar Kupa döntők mérkőzései, felkerültek nevezetes csapataink fotói, mérkőzései és videoi, továbbá gólkirályaink, bajnoki múltunk és dicsőséglistába foglaltuk az elmúlt 110 esztendő bajnoki, kupa és nemzetközi kupa szereplésünket.

Szövetségi kapitány lett a Ferencváros egykori dán csatárából

A kilencvenes évek elején-közepén a ferencvárosi szurkolók egyik nagy kedvence volt a dán futballista, Kenneth Christiansen. Bár csak bő egy évet játszhatott az Üllői úton, sokat tett azért, hogy az együttes 1995-ben bajnoki cí­met nyerjen, és továbblépjen a CSZKA Moszkva csapatán a KEK-ben. A támadó időközben befejezte pályafutását, edzői pályára lépett, és ott sikerrel tevékenykedik: a világranglista hatodik helyén álló dán női válogatott szövetségi kapitánya. Ráadásul most már Kenneth Heiner-Möller néven ismert… Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Amit a szí­v lát

Amit a szí­v lát, és ami ebből az emlékezés képeslapjain megmaradt számunkra, most azt nyújtsuk át adventi ajándékként. Néha a képek, a videók és a zene többet elmond annál, mint amit a feljegyzések és a statisztikai adatok tudnak nyújtani. Van olyan, amikor csak át adjuk magunkat a látványnak, és rábí­zzuk magunkat a hangulat adta élménynek.

Volt miből válogatni. Számtalan kép, videó és hanganyag örökí­tette meg a múltunkat. Ehhez párosult a Fradi iránti szeretetünk és í­gy született meg ez a klip, ami a 110 éves évfordulónkra készült. A klip alaphangulatát Hioszi Tatiosz, az ókori görög filozófus örök érvényű bölcsessége ihlette a szí­vről, a lélekről és a gondolatokról, melyek egyesülve a Fradi iránti szeretetünkkel egy olyan közös világba visz el minket, mely örökké bennünk él tovább.

Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Tapolca, 2026. január 10.

OLDALAK

KATEGÓRIÁK