2025.III.19. Ferencváros – Soroksár: 3-0 (edzőmérkőzés)
Kővágó Ferenc
Egykori csatárunk egyik Nagy Bélához írt levelében így emlékezett pályafutásáról:
– 1900-ban Budapesten, a Franzstadtban születtem. 1917-ben kerültem be az ifi II. majd az Ifi I-be. 1919-20-ban barátaim invitálására az MTE csapatába igazoltam át. 1921-ben (szerk: 1919 decemberében) visszatértem a Fradiba, s hosszabb ideig a felnőtt második csapatban szerepeltem. Később néhány mérkőzésre betettek az első csapatba is, s ezt emlékezetem szerint gólokkal háláltam meg. A Fradi spanyolországi túráját azonban Klement intéző egyszer kijelentette, hogy ezentúl csak művelt, érettségizett játékosok játszhatnak az FTC-ben. Ennek a kijelentésnek már másnap éreztem a komolyságát. A madridi mérkőzés után kineveztek sérültnek, s bizony nagyon elkeseredtem. Amikor hazajöttünk a túráról, nem is szóltam a vezetőségnek sérelmemről, de az Üllői úti pálya felé sem néztem többet. Igaz, nem is hívtak…
A Ferencváros, Kecskemét elleni mérkőzései
Kecskemét elleni gólösszefoglalók
2025.III.16. Ferencváros – Kecskeméti TE: 4-0
Ez nagyon sima volt – négy góllal nyert az FTC a Kecskemét ellen
A Kecskemétnek lényegében momentumai sem voltak, hazai közönség előtt hengerelt a Ferencváros.
Könnyed, 4–0-s győzelmet aratott a sereghajtó Kecskemét ellen a Ferencváros, Gera Zoltán huszonöt év után tért vissza ellenfélként az Üllői útra, de nem tudta sikerre vezetni együttesét.
dr. Géczi István
A ferencvárosi kapuskirály, aki nem túl sokszor védett a válogatottban (no persze, akadt konkurenciája is bőven…), a Ferencvárosban viszont annál gyakrabban. Összesen 309 bajnokin őrizte a zöld-fehérek hálóját, ami a mai napig klubcsúcs a kapusok között. Vörös, azaz dr. Géczi István sallangmentes őre volt kapujának, emellett, bár első ránézésre mackós benyomást keltett, rendkívüli gyorsaság, hihetetlen ruganyosság és átlagon fölüli bátorság jellemezte. Az már abszolút országos rekord, hogy – Juhásszal egyetemben – pályára lépett a Fradi történetének mindhárom újkori nemzetközi kupafináléjában. Azaz az 1965-ös és az 1968-as VVK-döntőben, meg az 1975-ös KEK-döntőben is. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Sípszó előtt: Ferencváros – Kecskeméti TE
Vasárnap délután a 21. bajnoki mérkőzésünk következik a KTE ellen a Groupama Arénában.
A két csapat közös bajnoki története 2006-ban, igaz nem az első osztályban, hanem az NB2-ben. Ráadásul a vidéki együttes egy évvel hamarabb (2008) vívta ki a feljutást, a szezonban a Fradi csak a 3. helyen végzett. A 2008/09-ben a zöld-fehérek is visszajutottak az NB1-be, a közös első osztályú múlt a 2014/15-s bajnoki szezonig tartott, amikor is a Kecskemét kiesett. A Bács-Kiskun megyei város 7 évet várt az újabb első osztályú szereplésre. Az újbóli találkozás a „hírös” városnak sikerült jobban, hiszen a 2022/23-s bajnoki szezonban újoncként, kétszer is letudták győzni a Fradit. Azóta sem tartozik a zöld-fehéreknek a kedvenc ellenfelei közé a kecskeméti alakulat.
Az eddigi 20 bajnoki mérkőzés Ferencvárosi mérlege: 11 győzelem, 4 döntetlen, 5 vereség, 28 lőtt és 20 kapott gól. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
2025.III.9. DVSC – Ferencváros: 0-1
Pesics gólja elég volt: nyert a Ferencváros Debrecenben
Kihasználta a Puskás Akadémia botlását az FTC, marad az utolsó helyen a Loki.
Harmadik nekifutásra tudta legyőzni a Ferencváros a DVSC-t: a remek iramú és hangulatú mérkőzést Alekszandar Pesics 34. percben szerzett gólja döntötte el. Az FTC két pontra feljött a Puskás Akadémiára.
Fenyvesi József: 85
1962 nyarán, az NB III-as Kiskunhalasról került a Ferencvároshoz.
Fenyvesi II. József szintén szélső poszton szerepelt az FTC-ben. Bátyja, Fenyvesi Máté volt a bal-, Ő a jobbszélső…
Első gólját a győrieknek rúgta egy forró hangulatú Üllői úti bajnoki mérkőzésen. Azután két nagyon fontos gól következett. A Vasas elleni 2:2-es rangadón a Népstadionban, majd Salgótarjánban. Ott a Fenyvesi-testvérek két góljával lett matematikailag is bajnok a Fradi. Fenyvesi II. szerezte a második, a győztes gólt! Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Borsos Miklós
Tősgyökeres fradista. Tíz esztendős korában ment le először az Üllői úti sporttelepre, ott nőtt, cseperedett ifjúsági, majd felnőtt gólerős, jól cselező csatárrá.
Ragadt hozzá a labda és nagy biztonsággal maradt a birtokában, megtévesztő mozdulatai után is. Szinte úgy tűnt, hogy nem is okozhat számára nehézséget, hogy bárkit kicselezzen. Ráadásul hatalmas erővel, pontosan tudott lőni. Erről tanúskodik 58 gólja is.
A leggólerősebb meccse a korszak egyik nagy rangadója volt. 1955. júniusában a Népstadionban rendezték a Honvéd – Kinizsi rangadót. A Honvéd már 3-0-ra, majd 4-1 -re is vezetett. A második játékrészben azonban – elsősorban Borsos nagyszerű játékának, és Gulyás bravúros védéseinek következtében fordult a kocka, a lelkes Kinizsi kiegyenlített. Persze, hogy élete nagy meccseként emlegette ezt a találkozót az akkor 20 éves csatár kedvenc.









HOZZÁSZÓLÁSOK