1994.III.16. MK, Ferencváros – ETO FC Győr 3-0
A tartalékos győriek örülhettek, hogy a gólnélküli első félidő után megúszták egy hármassal.
Isten éltessen Rátkai Laci!
1994.III.13. Haladás – Ferencváros 1-1
Minden alkalommal nagy csatát vív Szombathelyen a két zöld-fehér csapat. Ezen a találkozón is hallatlanul nagy küzdelmet produkáltak a játékosok, de színvonalban elmaradtak a korábbi találkozóktól. A Haladás megpróbált mindent annak érdekében, hogy gyarapítsa pontjainak számát, ha legalább egyet is itthon tudnak tartani, már nagy fegyverténynek tartották volna. Ez sikerült is nekik. A Ferencváros mindenképpen győzni szeretett volna, de játékosai ezen a napon nagyon nagy hibaszázalékkal játszottak. Ezért teljesen megérdemelten osztozkodtak a csapatok a pontokon.
1994.III.9. Magyarország – Svájc 1-2
Szerda este, 18 óra 55 perc, Népstadion: jótékony sötétség fedte a gyepet. Azután 19 órakor felgyúltak a reflektorok, akkor derült ki, hogy a 38. magyar – svájci barátságos válogatott labdarúgó találkozó résztvevői a sötétben már javában bemelegítettek. A lelátókon viszont jószerével egy kézen meg lehetett számolni a szurkolókat, akik ezen az estén vették a fáradtságot, hogy a helyszínen tekintsék meg a hazai legénység idei „belépőjét”. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
1994.III.5. Ferencváros – BVSC-Dreher 4-2
A Ferencváros, noha tartott az idény eleji összecsapástól, biztosan tartotta otthonában a két pontot. Az első félidőben szinte a kapujához szegezte a vasutasokat, és ezúttal az iramot is magasabb fokozatban tartotta, mint ahogy azt az őszi utolsó mérkőzéseken tette. A vendégek nem tudták felvenni az Üllői úti gárdával a versenyt, így pontszerzésre sem volt reális esélyük.
1994.III.2. MK, Ferencváros – III. ker. TVE 0-0
Ötven laszti a srácoknak
Dalnoki Jenő: Méltó emléket állítunk Kispéter Mihálynak
Honoluluban és Los Angelesben jártak
Fradi öregfiúk az álmok szigetén
A kapitány a 400.-ra vár…
Így játszottak a régiek
„A jó középcsatár észjátékos. Irányít. Összefogja a támadósort, rohamra küldi a szélsőket…” Ilyen felfogás uralkodott egykor, a támadó középfedezet korában, amikor még egyik védő sem állt rá egy meghatározott csatárra; a szélsőfedezetek az ellenfél szélsője és összekötője közé helyezkedtek, a két hátvéd a 16-os két sarkáig terjedő távolságra, vagy még beljebb húzódhatott az oldalvonaltól. Logikus volt, hogy a technikás, okos „center” felismerje, melyik csatártársát találja labdájával szabadon; utóbbi aztán veszélyesen törhetett kapura, vagy ívelhetett újból középre lefutása végén.
Ilyen zseniális irányító volt a Fradiban Sárosi György doktor – amíg át nem tértek 1940-ben csapataink az úgynevezett WM rendszerre.
Egy kattintás ide a folytatáshoz....
HOZZÁSZÓLÁSOK