Bobby Davison: 65
A korábbi Derby County, majd Leeds United játékos edzői pályafutásának legnevesebb állomása a Bradford City volt, ahol pálya-, és utánpótlásedzőként tevékenykedett, majd megfordult korábbi sikerei színhelyén a Derby County csapatánál is, mint játékosmegfigyelő. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Soós László: 75
1964-ben került az Izzó csapatából az Üllői útra.
Évekig szerepelt a tartalékok között a balszélső, míg egyszer az első csapatban is pályára lépett, így tagja lett az 1969. évi bronzérmes ferencvárosi gárdának. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
2024.VII.15. Ferencváros – West Ham United: 2-2
AZ UTOLSÓ PILLANATBAN ÚSZOTT EL AZ FTC GYŐZELME A WEST HAM ELLEN
Kétgólos előnyből várta a Ferencváros a második félidőt, amelyben az angolok jól gazdálkodtak helyzeteikkel.
A Ferencváros ausztriai edzőtáborának záró mérkőzésén a zöld-fehérek Kitzbühelben 2–2-es döntetlent játszottak az angol élvonal 9. helyén végző West Ham ellen.
Kady Borges
Philippe Rommens
Amsel Ignác
Az FTC első klasszis, válogatott kapuvédője erős fizikumú, gyors mozgású és vakmerő őre volt a hálónak. Nagyszerű ütemérzékével, jól időzített kifutásaival és pompás helyezkedésével szinte vonzotta a labdát. Ezért a tulajdonságáért kapta kortársaitól a „Pók” becenevet.
Amsel a KAC ifi csapatában kezdte pályafutását, majd 1921-ben a Kispest vendégszereplése alkalmával Békéscsabán maradt és ott az Előre kapuját védte. A magyar labdarúgás történetében Ő az első vidéki játékos aki bekerült a válogatottba. Amsel Ignác a lengyelek elleni találkozón a II. félidőben Zsák helyett védett. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Scheibel József
Két ferencvárosi bajnokcsapatban is szerepet kapott a szélsőként játszó csatár. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
2024.VII.10. Ferencváros – NK Istra 1961: 3-1
2024.VII.6. Ferencváros – CSZKA 1948 Szófia: 1-1
Ruttkay Károly
Az 1916/17-es idényben többször volt a kezdőcsapat tagja, hol balösszekötőben, hol a balszélső posztján szerepelt.
A tehetséges futballista élete tragikus véget ért. Halálhíréről így értesültek a korabeli sportrajongók: Egy kattintás ide a folytatáshoz....






HOZZÁSZÓLÁSOK