Pintér Attilának sok min­dent jósoltak a szurkolók. Kezdetben szép jövőt s bol­dogok voltak a Fradi hí­vek, hogy sikerült őt megszerezni. Később a heves és lobbané­kony védő ténykedése már többször adott vitára okot pályán és pályán kí­vül. Egyes, túlfűtöttségtől szabálytalanra sikeredett belépője s a játék­vezetőkkel folytatott külön­böző vitái miatt sokan már-­már megkérdőjelezték tehet­ségét. Volt kapitány, aki es­küdött rá, volt aki lehetősé­get is adott számára a bizo­nyí­tásra a cí­meres mezben, de volt idő, amikor kegyvesz­tett lett, s már nem sorolták a legjobbak közé. A védő azonban bebizonyí­totta, hogy nem csupán vehemens, de makacs sportember, aki nem hagyja könnyen leí­rni ma­gát. Ha szép lassan is, de el­kezdte levetkőzni rossz tulaj­donságait. Energiáját elsősor­ban a játékra koncentrálta, ritkábban kapta el a hév, a bí­rókkal sem keveredett nyakra-főre szabályvitákba. Ettől aztán sokat változott játéka. A változásról faggat­tam kezdetben Attilát. Egy kattintás ide a folytatáshoz.... →