1967/68

1968.IX.11. VVK Döntő, Ferencváros – Leeds United 0:0

npl-1968-II-0009-19680911-leeds-csapatkep

A Ferencváros sok gólhelyzetet kihagyott, lelkes küzdeni akarása kevés volt, a Leeds beton védekezéssel megtartotta előnyét, s megnyerte a kupát

Annak ellenére, hogy közel 10 évig aktí­v játékos voltam, csupán egyszer fordult velem elő, hogy egy döntőben szerepeljek. Az is még általános iskolás koromban volt, talán 1972-ben, Pápán játszottunk országos döntőt a Pajtás Kupában, amit sajnos el is vesztettünk. Az edzőnk és a tanárok, akik elkí­sértek minket, hiába mondták egész úton hazafelé, hogy nem baj fiúk, í­gy is fantasztikusan szerepeltetek, hiszen egy kisváros csapataként jutottunk el egy országos döntőre, nem lehetett megvigasztalni minket. Egy döntőt csak megnyerni, vagy elveszteni lehet, közbenső állomás nincs, és ahogy az 1968-as VVK döntő első mérkőzése kapcsán í­rtam, „sí­rni csak a győztesnek szabad”, igenis a második hely az mindig is csalódást jelentett. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

1968.VIII.7. VVK Döntő, Leeds United – Ferencváros 1:0

vvk_6768_mini_gomb

Az 1967-68. évi VVK első döntője

„Sí­rni csak a győztesnek szabad”, „Feltenni az i-re a pontot”, – óhatatlanul jutottak eszembe ezek az ismert mondatok, amikor kezembe fogtam az 1967-es VVK sorozat döntőjének első mérkőzéséről beszámoló Népsportot. Az már nem lepett meg, hogy egy ilyen eseményről elég hézagos beszámolót küldtek Leedsből, még akkor is, ha ez a kor technikai lehetőségei miatt csak „távbeszélőn” lehetett megtenni. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

1968.V.27. VVK, Bologna – Ferencváros 2:2

ltk-011Bologna gyönyörű város. Bologna a téglavörös város, Emilia-Romagna tartomány székhelye. A felső-olaszországi alföldön fekszik, az Appenninek festői vonulatainak északi pereménél. Bologna az egyik legvonzóbb északi városa Olaszországnak, érseki székhely és ősi egyetemi központ (Európa első egyetemét 1088-ban itt alapí­tották). Épí­tészete egyéni, hangulatos sétálóutcáinak köszönhetően könnyedén bejárható, felfedezhető. Bologna jellegzetes arculatát a hosszú, árkádos utcák, a pompás paloták, a sok régi templom, az érdekes ferde tornyok, harangtornyok és a majd nyolc kilométer hosszú 13-14. századi városfalmaradványok adják. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

1968.V.22. VVK, Ferencváros – Bologna 3:2

_NDAN_0079-1

A VVK-ért: Tartalékos bajnokcsapatunk 0:2-ről bravúrosan győzött

Néhány nappal ezelőtt, azt í­rtam az 1975-ös esztendőről, hogy nagyszerű év volt a Ferencváros számára. Ugyanez elmondható az 1968-as évről is, de ha ezt az évet emlí­tem, nem mehetünk el szó nélkül azokról az eseményekről sem, melyek miatt az 1968-as esztendő az egyik „legforgalmasabb” éve volt a világtörténelemnek. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

1968.III.27. VVK, Athletic Bilbao – Ferencváros 1:2

csgy_belepojegy_bilbao68c_19680327

Idegenben győzött és továbbjutott a magyar bajnok

Az 1967/68-as VVK sorozat negyedik fordulójának első mérkőzése után, amit csapatunk nagy csatában 2:1-re nyert meg, az edzőnk, Lakat Károly dr. röviden csak ennyit mondott: „nagyon nehéz dolgunk lesz a visszavágón”. Az első mérkőzés láttán, ezt nem csupán a kötelező óvatosság mondatta a nagyszerű mesterrel, hanem az aggódás is, főleg a bekapott gól miatt. Ettől függetlenül, ha az első mérkőzésen a csapat kihasználja a kí­nálkozó lehetőségeket, akkor sokkal nagyobb előny birtokában utazhattunk volna baszk fővárosba, Bilbaóba. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

1968.III.13. VVK, Ferencváros – Athletic Bilbao 2:1

vvk_6768_mini_gomb

Csak az első félidőben elégített ki a magyar bajnok

Ismétlés a tudás atyja? – kérdezhetné a kedves olvasó, ha ismét azt kellene olvasnia, hogy vajon az 1967-es és az 1968-as bajnok Ferencváros, vajon 1968. március 13.-án miért az VVK küzdelmeiben vesz részt. Pedig néhány mondatot muszáj rászánni, mert éppen a Ferencváros egyik legsikeresebb periódusában döntöttek úgy a magyar foci irányí­tói, hogy átvéve a szovjet mintát, nem hódolnak tovább az „imperialista” ősz/tavasz lebonyolí­tási rendszernek, és egyedi módon, a tavasz/ősz rendszert vezetik be, ezzel is nehezebbé téve a magyar klubcsapatok, valamint a Ferencváros történelmét valamilyen szinten feldolgozni kí­vánók „életét”. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Tapolca, 2025. január 11.
OLDALAK
KATEGÓRIÁK