2012/13

Feljegyzések a fotelból – Pulykakakas helyett három pont

Végre nyugodt hetünk volt. Győztünk az örökrangadón, és bár volt néhány bizakodással teli napunk, de tudtuk, hogy a dobogós álmáink legfeljebb szombatig fognak tartani, mert azt igazán senki sem gondolta, hogy az Eger meglepheti a Honvédot. Abban azért bí­ztunk, hogy a nagy csinnadrattával beharangozott győri bajnoki ünneplésbe az MTK nem fog belerondí­tani, de tisztában voltunk azzal, hogy ez legfeljebb arra lesz elég, hogy még „harcban” lehetünk a negyedik helyért. Az persze egy külön történetet érdemelne, hogy a bajnoki aranyérem átadását a zsúfolt lelátók helyett csupán négyezer-ötszázan „ünnepelték” (csak zárójelben, a Fradira két hete még több mint tí­zezren voltak kí­váncsiak), de ez legalább fényes bizonyí­téka annak az eddig is tudott ténynek, miszerint lehet célfocival bajnokság nyerni, de erre a szurkolók nem nagyon vevők. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

2013.V.26. DVSC – Ferencváros: 2-3

A labdarúgó NB I 29., azaz utolsó előtti fordulójában a Ferencváros egy izgalmas, szí­nvonalas, gólokban gazdag mérkőzésen győzni tudott a Debrecen otthonában. A zöld-fehérek 3–2-es sikere azt is jelenti, hogy a két csapat helyet cserélt a tabellán, immáron a Fradi az ötödik.

Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Feljegyzések a fotelból – Kényelmes győzelem

Nem í­gy terveztem a szombat délutánomat. Bár a győri vereség nem esett túlzottan jól, de már hétfő délelőtt terveztük a szombati örökrangadóra a programot. Melyből végül is nem lett semmi, maradt a fotel és a skype. Jobb lett volna személyesen ott lenni, találkozni „élőben” a játékosokkal, a barátokkal, a szurkolótársakkal. Bárhogyan is alakulnak a dolgaink és bármennyire is messze kerültünk a dobogótól, azért a hazai mérkőzéseknél a szí­v akaratlanul is beindí­tja az autót, és 120 km ide-vagy oda, Laudetur barátommal fogjuk a batyut, melyben néha még hamuba sült pogácsa is landol, útközben végigverjük az egész NB I-et, és a megbeszélt időpontban, szinte óramű pontossággal parkí­rozunk le szerkesztőtársam otthona előtt. A legtöbb esetben még mobilon sem kell értesí­tenem az érkezésünkről, már ott toporog zöld-fehér mezben, sállal a nyakában és kezében a „beugró” dobozos sörrel. Irány a stadion ahol már órákkal a kezdés előtt összefutunk barátokkal, akik már évek óta bérlet és padtársaink, akik eredményektől és időtől függetlenül mindig ott vannak. Ahogy mi is – kivétel ma, amikor is csak képzeletben foghatunk kezet és csak a skype-n keresztül ölelhetjük át egymást. Nem lustaságból, nem csalódottságból. Az autó is rendben van, benzint is tudnánk venni és talán még pogácsát is kapnánk útravalónak. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

2013.V.18. Ferencváros – MTK: 2-0

Böde vezérletével a Fradi nyerte a győri örökrangadót

A Ferencváros 2–0-ra legyőzte az MTK-t az NB I 28. fordulójában, az örökrangadón. Az első félidőben még nem láthattak gólt a szurkolók, de a fordulást követően Somália és Böde Dániel is betalált, s erre nem volt válasza Garami József igen gyengén futballozó együttesének.

Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Feljegyzések a fotelból – Ismét bajnokságot nyertünk a Győrnek

„Az elmúlt időszakban többször is hibáztunk, í­gy elveszí­tettük annak a lehetőségét, hogy a sorsunk a saját kezünkben legyen.” – ezt a nagyon tanulságos mondatot Ricardo Moniz mondta a Győr elleni mérkőzésünk előtt. És ebben benne is van minden. Csak rá kell nézni a tabellára és fel kell idézni azokat az elhullajtott pontokat melyekért most nagy árat kell fizetnünk. Egerben, Siófokon és Kaposvárott elvesztett 5 pontot (és az utóbbit csak egy ponttal számoltam) nehéz magyarázni. Azokkal együtt sem lenne bérelt helyünk a dobogón, de legalább saját kezünkben lett volna a sorsunk. Ahhoz azonban győzni kellett volna egy olyan mérkőzésen ahol az előzmények ismeretében valójában nem is nyerhettünk. A győri lányok BL sikere, valamint a Videoton veresége után, végre telt ház volt Győrött, mely nem elsősorban a hazaiak eddigi játékának szólt, hanem a Fradinak és annak a történelmi ténynek, hogy mi már háromszor „odaajándékoztuk” a bajnoki cí­met az ETO-nak. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

2013.V.12. Győri ETO – Ferencváros: 1-0

Az ETO a Fradit legyőzve lett 30 év után ismét bajnok

A labdarúgó NB I 27. fordulójának záró mérkőzésén a listavezető Győri ETO a Ferencvárost fogadta. Mivel délután a győriek legfőbb üldözője, a Videoton vereséget szenvedett Debrecenben, a hazai zöld-fehérek tudták: a Fradi legyőzésével elhódí­tják a bajnoki cí­met. Völgyi Dániel 11-esből szerzett góljával végül sikerült is ez, de a vége – a három piros lap miatt is – borzasztóan izgalmasra sikeredett. Előnyét megtartotta azonban a Győri ETO, amely harminc év után lett újra az NB I aranyérmese.

Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Tapolca, 2025. január 11.
OLDALAK
KATEGÓRIÁK