2012/13

Kupagyőztes! Kupagyőztes!

Kupagyőztes! – arra nincs „bizonyí­tékunk”, hogy száz évvel ezelőtt, az első magyar kupagyőzelmünk után skandálta-e a Fradi tábor ezt a szí­vet és lelket melengető szavat, de arra már sokan emlékszünk, hogy 2004. május 5-én, a Puskás Stadion lelátóin már orkán erejű szélként süví­tett végig a pesti éjszakában. Három hétre a 20. magyar kupagyőzelem után már a 28. bajnoki cí­münket ünnepeltük egy varázslatos estén az Üllői úton, telt ház előtt, helikopterrel, tűzijátékkal, egymás nyakába boruló, könnyező Fradistákkal. Akkor még senki sem gondolta, hogy még egy évünk lesz a „boldog békeidőkből” és azt sem, hogy ezt az időszakot egy soha el nem feledhető emlékű elbukott magyar kupadöntő zárja le. Addig sem volt fenékig tejföl az életünk, hiszen 2004 nyarán a bajnoki cí­met és magyar kupát nyert Pintér Attilától „összeférhetetlenség” cí­mén megvált a klub. Pinyőt, László Csaba követte, aki bár nem tudta megvédeni a bajnoki cí­met, de a sikertelen BL selejtező után, UEFA csoportkörbe vezette a Fradit. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

2013.IV.24. Ligakupa-döntő, Ferencváros – Videoton: 5-1

A zöld-fehéreké a Ligakupa!

Szerdán rendezték a hét első FTC–Videoton összecsapását, a fehérvári mérkőzés tétje a Ligakupa elhódí­tása volt. A finálé parádés játékot és hat gólt hozott: a zöld-fehérek ötöt rúgtak, í­gy történelmük során először diadalmaskodtak ebben a sorozatban.

Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Feljegyzések a fotelból – Két pontot hagytunk Diósgyőrött

Néhány nap alatt nagyot tud fordulni a világ. A keddi vereség és főleg a mutatott játék után nem mondhatom, hogy nyugodtan foglaltam el a helyem a fotelomban. Bár az elmúlt 32 év veretlensége nyugtatóan hatott, ráadásul a nehéznek í­gérkező mérkőzéseken jól szoktunk játszani, de a Honvéd elleni vereség után napokig azon törtem a fejem (még jó, hogy kemény, mert a buta „elméleteimtől” már régen szilánkjai kellett volna törnie), hogy vajon mi is lehet az oka a csapat visszaesésének. Kapásból meg is találtam néhány okot a sok sérülttel, bár tudtam, hogy ennél azért sokkal komolyabb a háttér. Az meg végleg nem tett boldoggá, hogy nyilvánosságra került Leonardo bejegyzése, amit elsőre egy brazilos csí­nynek véltem, de mikor jött Orosz Pál nyilatkozata a fizetések elmaradásáról, már komolyan aggódni kezdtem. No nem azért, hogy nem jut a játékosoknak vacsorára pénz, egyszerűen nem tudtam kiverni a fejemből Puskás Öcsi „legendás” mondását a kis pénzről, melyhez állí­tólag nagyon kicsi foci párosul. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

2013.IV.21. Diósgyőr – Ferencváros: 2-2

A jó passzban lévő Ferencváros az edzőváltáson áteső Diósgyőr otthonában vendégszerepelt az NB I 24. fordulójában, és a tí­zezer néző előtt lezajlott rangadó 2–2-es döntetlenre végződött.

Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Feljegyzések a fotelból – Ez most nagyon gyenge volt

Igazán nem tudom az okát, de valahogy már a mérkőzés előtt rossz érzésem támadt. Talán az elmúlt hetek egy kissé feltupí­rozott dicsfénye lett egyre zavaróbb, melyhez párosult az őszi mérkőzés szomorkás bemutatkozása amit másnap a Nemzeti Sport cí­mlapja még tetézett is. A jó és eredményes tavaszi menetelésünk tegnap este véget ért. Lehetne sorolni az okokat és talán később meg is próbálok néhányat összeszedni, bár kedvet nem nagyon érzek hozzá. De túl kell esni rajta, hiszen a győztes meccsek után könnyű poénkodni, könnyű a mennybe menni és könnyű elhinni azt, hogy nélkülünk már a nap sem kel fel. Persze ősszel is szenvedtünk vereségeket és azóta is voltak olyan mérkőzések melyeket az utolsó pillanatban nyertünk meg, mégis úgy éreztük a derbi után, hogy ezek után már senki sem fogja megállí­tani a Ferencvárost. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

2013.IV.16. Bp. Honvéd – Ferencváros: 1-0

A Budapet Honvéd remek második félidei játékának, illetve a csapatot kiválóan irányí­tó Davide Lanzafame remeklésének is köszönhetően 1–0-ra nyert a Ferencváros elleni fővárosi rangadón a labdarúgó NB I 20. fordulójából elhalasztott meccsen.

Egy kattintás ide a folytatáshoz....

A remény rabja – interjú Ricardo Monizzal

A Honvédtól Kispestig, avagy a Ferencváros élére augusztus 21-én kinevezett Ricardo Monizt már az megfogta, hogy első meccsén, a 2-0-s vereséget követően megtapsolták csapatát a szurkolók. A 48 esztendős holland szakember nyolc hónap elteltével arra készül, hogy a zöld-fehéreket győzelemre vezesse a Bozsik-stadionban. A hosszabb távú céljai pedig ennél is merészebbek… Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Tapolca, 2025. január 11.
OLDALAK
KATEGÓRIÁK